Blogunk csatatérturizmus rovatában folyamatosan beszámoltunk állandó szerzőink nagyváradi-székesfehérvári helytörténeti kutatókkal közös doberdói utazásáról. Ennek során az egyik nap lehetőségük nyílt komolyabb hadszíntérkutató munkára is. Az előző napi terepbejárás viszontagságainak kipihenésként 2010. július 31-én a csoport a tenger felé vette az irányt, s amíg a nagyváradi és székesfehérvári fiúk a közeli Aquileia, Grado és Duino nevezetességeivel ismerkedtek, szerzőink más irányba indultak. Olasz kutatótársaik és barátaik, a Gruppo Speleologico Carsico di San Martino del Carso, vagyis a San Martino del Carsóban működő barlangász csoport segítségével legelőször olyan helyet kerestek fel, ahová már régóta vágytak.
A Doberdó és Selz falu közötti műút környékét 1915 nyarán-őszén és 1916 tavaszán magyar népfelkelő alakulatok védték. A levéltári forrásokból információkkal rendelkeztek arról, hogy a műúttól délre, a 70-es magaslatnál a népfelkelők egy természetes barlangot is használtak 100-150 fős tartalék elhelyezésére. A területet már jól ismerték, hisz többször bejárták, de a barlangnak korábban nem látták nyomát. Az általuk megadott információk alapján az olasz kutatók megkeresték és érkezésükre megnyitották a bejáratát. Az olasz-magyar közös kutatócsoport sisakot, fejlámpát vett, s kúszva leereszkedett a szűk bejáraton a barlangba. Benn kitágult, majd a korábbi földrengések hatására néhol ismét összeszűkült a tér, ami ezeken a szakaszokon nehézkessé tette a mozgást. A barlangban osztrák-magyar tárgymaradványok (Mannlicher töltőlécek, övcsatok, sátorlapgyűrűk, egy szuronyhüvely stb.) kerültek elő, amelyek a magyar népfelkelőktől is származhattak. A barlang méretei is megegyeztek a forrásokban leírtakkal (70 lépés hosszú, 3-6 lépés széles, átlag 1,6 méter magas).
Néhol belül is kúszni kellett: Pintér Tamás az előkerült osztrák-magyar szuronyhüvelyt vizsgálja
A terület birtoklásáért 1916 márciusának végén oda-vissza hullámzó gyilkos küzdelem zajlott, s végül a 70-es magaslat környéke olasz kézre került. Így nem sikerült az a terv, hogy a barlangot aknafolyosókkal összekössék az első vonalakkal, ahová így védetten lehetett volna a csapatokat és a muníciót eljuttatni. A barlang végében megkezdett két aknafolyosó ma is jól megfigyelhető, s a fúrás nyomai is nagyon jól látszanak a kőzetben. A közösen feltárt barlang és az itt folyt küzdelem, valamint a közös kutatás történetét a szerzők az itt harcolt székesfehérvári 17. és budapesti 29. népfelkelő gyalogezredről írni tervezett kötetükben kívánják részletesen bemutatni.
Osztrák-magyar Mannlicher töltőléc és egy olló maradványai a barlangban
A 70-es magaslat melletti barlangot követően olasz barátaik jóvoltából újabb érdekesség várt szerzőinkre. Kutatásaik alapján tudták, hogy a San Martinóban található első világháborús gyűjteménynek helyet adó épület melletti dolinában egykor zászlóaljparancsnoki kaverna volt. Az olasz kutatócsoport a közelmúltban feltárta ezt, és valóságos kavernarendszerre bukkant.
Gianfranco Simonit, az olasz kutatócsoport vezetője a kaverna feltöltődött bejárata előtt
A magyar kutatókat most elvitték ide, s a szűk bejáraton bekúszva feltárult előttük is a több helyiségből álló, több száz katona biztonságos elhelyezésére szolgáló kavernarendszer, amelyet az olasz barlangász-helytörténészek a magyar szervezetekkel közösen szeretnének látogathatóvá tenni.
Jelenleg csak így lehetséges a bejutás: Rózsafi János kúszva leereszkedik a kavernába
A kavernákban a Nagy Háború idején mindig magyar katonák tartózkodtak. Ezt a területet a szegedi 46. és a temesvári 61. gyalogezred védte váltásban, de megfordultak itt a nagyváradi 4-es és a székesfehérvári 17-es honvédek is.
A kavernarendszer egyik termének belseje
A délutáni program még közös terepbejárással és magyar vonatkozású helyszínek felkeresésével folytatódott, majd este a tengerpartról visszatért csoporttal kiegészülve a kis múzeumnál a szabad ég alatt elköltött vidám hangulatú vacsorával és a közös jövőbeni kutatási tervek megbeszélésével végződött a nap.