A székesfehérvári-nagyváradi közös csoport doberdói utazása 2010. augusztus 1-jén ért véget. A csoport székesfehérvári tagjai részére a hazautazás napjára tartogattunk egy különleges helyszínt és egy fehérvári katonáról szóló történetet.
A hazautat a Comeni-fennsíkon keresztül terveztük, ahol útközben felkerestük még Stanjelt, az egykor San Danielként ismert szlovén városkát. A fennsíkot átszelő kelet-nyugati irányú – a korabeli utakkal megegyező – közúton Comen felől közeledve messziről feltűnik az út fölé magasodó dombtetőn a várfallal övezett középkori hangulatú, romantikus kisváros.
Stanjel, az egykori San Daniel.
A kép közepén látható épület két fával az előterében volt a hadikórház
Sok magyar katonának az itteni vasútállomás volt az első és az utolsó találkozása a Nagy Háború olasz frontjával. A vasúti szállítmányok egy része ide futott be a katonákkal, a munícióval, s a sebesültek, illetve némely esetben az elesett hősök hazaszállítása is innen történt.
A kisvárosban, a vár egyik épületében a háború idején hadikórház működött, falai között sok magyar katona is gyógyult a Doberdón szerzett sebesüléséből. A város alatti völgyben, a vasútállomással szemben katonai temető létesült.
A San Daniel-i osztrák-magyar katonai temető napjainkban
A háború során az osztrák-magyar források szerint 993 (az 1930-as években keletkezett olasz források szerint 1315) hősi halottat helyeztek itt végső nyugalomra. A temetőben grandiózus emlékművet emeltek Joseph Ullrich építész tervei alapján, az építés még 1916-ban megkezdődött.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred egyik legnépszerűbb tisztjét, Pour Gyula századost is itt temették el először.
Pour Gyula százados, a székesfehérvári 17-es honvédek legendás zászlóaljparancsnoka
(Rózsafi János-Stencinger Norbert: 17-es székesfehérvári honvédek a Doberdón című kötetéből)
A zászlóaljparancsnok és az alakulat további két tisztjének, valamint harmincnégy katonájának az életét 1916. szeptember 17-én Kostanjevica közelében egy dolinában oltották ki a becsapódó olasz nehéz gránátok. A hősi halottakon kívül ekkor megsebesült még egy tiszt és hatvanöt honvéd is.
Pour Gyula temetése a San Daniel-i temetőben, háttérben az épülő emlékmű
(Rózsafi János-Stencinger Norbert: 17-es székesfehérvári honvédek a Doberdón című kötetéből)
A temetőben az elkészült emlékműre, több más itt nyugodott magyar tiszttel együtt Pour Gyula nevét is felvésték. A temető ma már üres, az itt eltemetetteket a közeli Gorjanskóba helyezték át. Az egykor itt nyugvó katonákra a monumentális emlékmű és néhány megmaradt sírkő és kereszt emlékeztet.
Az emlékmű előtt, amelynek a felirata: „Filiis optimis – patria grata”, azaz legkiválóbb fiainak – a hálás haza
Az alárendeltjei és feljebbvalói által egyaránt szeretett és megbecsült Pour Gyulát az ezred és Székesfehérvár városa is saját halottjának tekintette. Hamvait hamarosan exhumálták és a székesfehérvári Hosszú temetőben, a város által biztosított díszsírhelyen 1916 októberében városi ünnepség közepette helyezték végső nyugalomra.
A San Daniel-i egykori katonai temető látogatása alatt Görög István ezredes úr, utazásunk székesfehérvári szervezője, az egykori katonaős történetének felelevenítésétől megindulva javaslatot tett az ötnapos utazás végső állomására, amit mindannyian elfogadtunk: utunkat Székesfehérváron a Hosszú temetőben, Pour Gyula százados sírjánál fejeztük be és síremlékén elhelyeztük az egykori harcainak helyszínéről gyűjtött karszti köveket.
Pour Gyula százados végső nyughelye a székesfehérvári Hosszú temetőben a karszti kövekkel