Borbély Kálmán tüzér főhadnagy hadiútja – 7. rész
Karintiába, Villach mellett egy Obervellach nevű községbe kerültünk. Itt már nem volt kiképzés, csak néha gyakorlatoztunk egy kicsit az ágyúkkal. Csak mi voltunk itt, semmilyen másik katonai egység nem volt. A közelben volt Hermagor község, amelynek mezején megszemlélt minket a trónörökös, a későbbi IV. Károly.
Villach és Hermagor korabeli térképen
Persze gyakoroltunk rá eleget. Hermagor mellett egy mezőn álltunk fel zárt rendben. Elől a fogatolt ágyuk, utána a fogatolt lőszeres kocsik. A hat ágyú egymás mellett állt. Lövegvezető, más néven félszakaszparancsnok voltam ekkor. Az ilyennek a helye a bal oldali ló mellett volt. Sokat várakoztunk, mire megérkezett a trónörökös. Csukaszürke tiszti köpenyben, amely pirossal volt paszportozva, és vezérkari sapkában. Esterházy Pál százados, ütegparancsnok kísérte. Amikor ellovagolt előttünk, minden ütegnél megállt. Megkérdezte a hajtótüzért, hogy hova való és van-e családja. Én az első félszakasz parancsnoka voltam, nálunk a hajtótüzér lengyel volt. Amikor Károly őt kérdezte, az nem értette. Károly mögött volt a parancsőrtisztje, az szólt, hogy: „Felség, ez lengyel ember!” Mire Károly lengyelül szólt hozzá, úgy kérdezte meg, hogy van-e családja és hová való. Ezt minden szakasznál feltette, ezek olyan sablonos kérdések voltak, nem hiszem, hogy érdekelték volna őt ezek a dolgok.
A trónörökös
Egyébként Károly nagyon jó arcú, szimpatikus fiatalember volt. A szemle után aztán Esterházyval ketten ellovagoltak vagy 4-500 lépésre, és ott hosszasan tárgyaltak. Később, amikor Károly császár és király lett, akkor Esterházy lett az első számú parancsőrtisztje.
Gróf Esterházy Pál százados salzburgi volt, magyarul szinte semmit sem tudott. Rokonságban volt a magyarországi Esterházyakkal. Nem túlságosan kedvező külsejű, középtermetű, vörös ember volt. Viszont precíz, igazságos, jó katona volt. Mondhatom, jó dolgom volt mellette, talán azért, mert magyar voltam.
Gróf Esterházy Pál
(Forrás: http://de.esterhazy.net/index.php?title=Hauptseite)
Ekkor kadet aspiráns voltam, de megengedte, hogy a tiszti étkezdében ehessek a tisztek között. A kadet aspiráns, vagy kadet tűzmester az akkor annyit jelentett, mint ma az őrmesteri rang. Három csillag és egy sárga sáv volt a parolimon.
A tiszti étkezdében történt a következő eset is. 1915-ben megváltozott a Monarchia címere. Az Osztrák-Magyar Monarchia közös címerében a két ország koronája is látható volt. A magyar címer mellett angyal pajzstartó állt, az osztrák mellett egy griffmadár. Alul egy szalag, «Indivisibiliter ac Inseparabiliter» felirattal, amely magyarul azt jelentette: «feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul».
Az Osztrák-Magyar Monarchia címere
Két fiatal cseh zászlós vitatkozott velem, hogy miért a magyar címer került az osztrák mellé, mikor más nemzetek is vannak a Monarchiában. Én akkor azt mondtam, hogy azért, mert a legnagyobb nemzet a magyar a területe és a lakossága szerint is. Ezért természetes, hogy a mi címerünk került a közös címerbe. Ott volt Esterházy is, hallgatta a vitát, és a végén szólt csak, hogy: «Igaza van a Borbélynak!».
Ekkor még senki sem foglalkozott nemzetiségi kérdésekkel. Olyan természetesnek vettük a dolgokat mi magyarok és lengyelek. A cseheknél azért már lehetett érezni, hogy náluk nagyobb a nemzeti öntudat. Ezt mindenki tudta. A németeknél, osztrákoknál, délszlávoknál még ekkor semmit nem tapasztaltam.
A csehek másként gondolkodását jól tükrözi Jaroslav Hašek klasszikussá vált alkotása, a Švejk, a derék katona, amelynek 1957-ben készült filmváltozatából való a fenti jelenet.