Conrad 1906-ban a trónörökös nyomására lépett magas beosztásába, ugyanabban az évben, amikor Ferenc Ferdinánd emberei kerültek más fontos posztokra (így például a külügyminiszteri székbe). Kezdetben úgy tűnt, együttműködésük harmonikus lesz, ám kiderült: elképzeléseik számos vonatkozásban eltérnek. A korábban meglehetősen vérmes és erőszakos trónörökös egyre inkább lehiggadt és egyáltalán nem helyeselte Conrad kardcsörtető politikáját, amellyel preventív háborút követelt hol Olaszország, hol Szerbia illetve Montenegró ellen. Most tehát a személyes sérelemtől is fűtött Ferenc Ferdinánd feltevésünk szerint akár még helyeselheti is Conrad azonnali támadásra vonatkozó követelését.
A trónörökös és Conrad von Hötzendorf 1911-ben, hadgyakorlaton a Duklai-hágónál
(Forrás: Österreichische Nationalbibliothek)
Kérdéses mindazonáltal, rendelkezhetett-e elegendő befolyással 1914 nyarán a trónörökös ahhoz, hogy egy ilyen lépést kikényszerítsen, és a vonakodókat semlegesítse. Tisza ellenállásán kívül ugyanis azokkal szemben is keresztül kellett volna vinni az akaratát, akik, mint az uralkodó is, a fegyveres fellépést ugyan nem vetették eleve el, ám semmiképpen sem akartak azonnal és főleg nem hadüzenet nélkül támadni. Ráadásul minden valószínűség szerint Conraddal is baj lett volna: hiába szajkózta szinte unalomig támadásra vonatkozó követeléseit a vezérkari főnök, éles helyzetben kiderült, hogy ő csakis nagyszabású akcióban hajlandó gondolkodni. Rajtaütés, esetleg Belgrád megszállása vagy efféle akciók szerinte ugyanis nem érnék el a kívánt célt: hogy Szerbia végképp megszűnjön a Monarchia számára veszélyforrás lenni. Ehhez átfogó mozgósításra és támadó háborúra van szükség, melynek során a szerb haderőt megsemmisítik, Szerbiát pedig vagy bekebelezik, vagy felosztják a szövetségesek között. Ferenc Ferdinánd azonban jól tudta (hiszen korábban is ettől tartott a leginkább), hogy a déli szomszéd elleni támadó háború Oroszország beavatkozását vonja maga után. S mi lesz, ha a Monarchia egyetlen megbízható szövetségese, Németország nem jön a segítségére? (Láttuk: balkáni vonatkozásban a casus foederis érvényesíthetőségét illetően a trónörökösnek ekkor már komoly kétségei voltak.)
Németországban kiadott szatirikus térkép 1914-ből
Ezért inkább egy gyors, rajtaütésszerű büntető hadjárat lehetne az, ami a trónörökös bosszúvágyát is kielégítené, és remélhetőleg mégsem eredményezné a cári birodalom roppant hadseregének mozgósítását. Egy ilyen tervnek talán meg lehetne nyerni a nagyobb háborús konfliktus vállalásától óvakodókat, sőt talán még Tiszát is. A Monarchia vezérkari főnökét azonban aligha: ő inkább újra felajánlaná a lemondását, amit ez esetben gyorsan el lehetne fogadni. Mármost ki lépjen Conrad helyébe? Esetleg Tersztyánszky, az előző évbeli majdnem vezérkari főnök? Ő elsőre jónak tűnhetne: energikus, kíméletlen, határozott, és feltétlen híve a trónörökösnek. Nem véletlenül került 1912-ben a budapesti hadtest élére. Bizonyos jelek szerint Ferenc Ferdinánd fontos szerepet szánt neki egy esetleges trónváltáskor netalán bekövetkező magyarországi ellenállás leverésében. A trónörökös ugyanis nem csinált titkot abból, hogy a birodalom gyengeségének legfőbb okát a magyarok privilegizált helyzetében (azaz a dualista rendszerben) látja, aminek felszámolását akár erővel is hajlandó kikényszeríteni. Tersztyánszky azonban 1914 nyarán éppen mély válságban van, nyugdíjba vonulását fontolgatja. Az esztendő tavaszán a kaszinó affér (azaz a magyar parlamenti képviselők és a tisztikar között kialakult széles körű konfliktus) megoldásán fáradozva sikerült meglehetősen rosszakat húznia, amiért mind Budapesten, mind Bécsben komolyan megnehezteltek rá. Emellett egészsége is megrendült, gyógykezelésre és mindenekelőtt nyugalomra vágyik. Mégis: a valóságban a háború hírére ez a testileg-lelkileg meggyötört hadastyán teljesen újjászületik, és esze ágában sincs félreállni, amikor a hadidicsőség elérésének lehetősége elérhető közelségbe kerül a számára.
Tersztyánszky Károly
Szóval ne írjuk le Tersztyánszkyt: várható, hogy ha a trónörökös őt választja, habozás és ellenkezés nélkül hajlandó Conrad helyébe lépni. Amennyiben ő vállalja a gyors rajtaütés végrehajtását, nem kell a fejét fájdítania a Conradnak oly sok gondot jelentő aratási szabadságosok miatt sem. Kiderült ugyanis, hogy a Monarchia haderejének számottevő része a nyári hónapokban a mezőgazdasági betakarítási munkák miatt szabadságon van. Visszahívásuk esetén oda a meglepetés, hiszen ilyen jelentős vasúti mozgás aligha kerüli el a külföldi megfigyelők figyelmét. Rövid és korlátozott, ám hatásos büntetőhadjárathoz azonban elegendő erőt lehetne biztosítani a szabadságosok nélkül is. Ezt Tersztyánszky biztosan meg tudná tenni. Az elfoglalandó célpont lehetne akár Belgrád is, amennyiben sikerül megakadályozni, hogy a szerbek felrobbantsák a zimonyi vasúti hidat. A várhatólag sikeres rajtaütés eredményeként a szerb főváros mindaddig megszállás alatt maradhatna, míg az osztrák-magyar követelések (ezek hasonlóak lehetnének, mint a valóságban átadott jegyzékben szereplők) nem teljesülnek. A nemzetközi közvélemény a Monarchia kemény válaszlépését a barbár és lovagiatlan merényletre vérmérséklettől függően általában megértéssel illetve erőtlen tiltakozással fogadná. A kész helyzet megteremtése mindenesetre (a valóságban történtekkel ellentétben) lényegesen csökkentené egy esetleges orosz beavatkozás esélyét, annál is inkább, mivel a monarchikus szolidaritás – párosulva a szerető hitves elvesztése miatti kötelező együttérzéssel – a cári udvarban is éreztetné jótékony és az indulatokat csillapító hatását.
Végeredményben tehát azt mondhatjuk, hogy Ferenc Ferdinánd életben maradásával nagy valószínűség szerint 1914 nyarán tényleg nem tört volna ki a világháború. Teljesen sikertelen merénylet esetén a feltételezett Tisza-Ferenc Ferdinánd békeplatform hatása miatt a Monarchia csupán békés elégtételre tartana igényt Szerbia részéről, s ezt balkáni tekintélye megerősítésére használhatná fel. Ha ellenben a trónörökös elveszítené a hitvesét, úgy valószínűleg nincs békés megoldás, de a gyors és energikus osztrák-magyar ellenlépés esetén a kontinentális háború azonnali kitörése elkerülhető lenne. Bármelyik szcenáriót választjuk is azonban, a történelem menetének lényeges módosulására egyik esetben sem számíthatunk, azaz: világháború egy-két éven belül! Hogy ne így legyen, ahhoz mással kellene próbálkoznunk. Ferenc József 1914-ben már 84 éves. Egy esetleges trónváltás, lehetőleg még a szarajevói látogatás előtt…?