Borbély Kálmán tüzér főhadnagy hadiútja – 12. rész
Ismét az orosz fronton
Nem tartott sokáig ez a nyugalmas élet. 1916. október közepén kaptam egy értesítést, hogy felülvizsgálták a segédszolgálatomat és megszüntették. Visszarendeltek Sopronba. Ekkor volt a tüzérség átszervezése. Növelték a létszámot és hat üteges ezredeket alakítottak ki. Az 5. üteg tarackos volt, a 6. légvédelmis vagy aknavető. Kaptam egy nyílt parancsot és Bécsben az Arzenálban kellett jelentkeznem. Ott szerelték fel az ütegeket a modern, 10 cm-es tábori tarackokkal.
10 cm-es tarack
Parancsnokom Ädler Erik von Grundl kapitány lett. Osztrák hivatásos tiszt volt. Nagyon tisztelte a németeket, lenézte az osztrákokat, és úri népnek nevezte a magyarokat. Kellemes, szimpatikus ember volt, inkább civil, mint katona. Imádta a lovakat, szinte mindig az istállóban volt. Mondta, hogy jól tanuljam meg kezelni ezt az ágyút, mert ez jó fegyver. Felszerelésünk egy hétig tartott, majd felkészültünk a frontra szállításra.
Volhíniába kerültünk, a Linsingen hadseregcsoporthoz beosztva, mint önálló üteg. Német parancsnokság alá tartoztunk, de mi a megszokott osztrák-magyar szokás szerint éltünk ott is.
Vladimir-Volinszkij 1916
Ekkor már zászlós voltam és 1917 márciusában hadnaggyá neveztek ki. Először szakaszparancsnok voltam az ütegnél, amely két ágyúnak a parancsnokságát jelentette. 4-5 km-re voltunk az első vonalaktól, de ha felderítő szolgálatot kellett teljesítenünk, akkor kint voltunk az első vonalban. Telefonvonal volt kiépítve, de akkor még elég kezdetleges volt, nagyon könnyen elszakadtak. Két ember volt megbízva a telefondrót javításával.
Borbély Kálmán tiszti szállása 1916-1917 telén
A németekkel nagyon jó volt a kapcsolatunk. Furcsa volt, hogy magázták, és vezetéknevükön szólították egymást. Mi tegeződtünk, és keresztnevünkön szólítottuk egymást. A németek nagyon jó katonák voltak. Rövidesen első tiszt lettem, ami az ütegparancsnok helyettesét jelentette.
Tűzvonalbeli üteg Cholopicze mellett
Ebben a frontszakaszban állásháború folyt. A csapatok jól kiépített lövészárkokban voltak elhelyezve. A főállás kettő méter mély lehetett. Ha sokáig voltunk egy helyen, akkor vesszővel kibélelték az oldalát, hogy ne mossa be az eső. Padka volt az árok oldalán, ott állt a lövész, a szeme egy szintben volt a terep szintjével. A fejét ugyancsak föld védte. Volt néhány próbálkozásuk az oroszoknak, de nem értek el sikert.
Árokrészletek fotói Borbély Kálmán hagyatékából