Van a magyarok kollektív emlékezetében néhány olyan dal, amit ha nem is mindenki, de elég sokan ismernek. Velük nőttünk fel, hallottuk a családban, megtanultuk az iskolában vagy a tábortűz mellett, vagy jobb híján a tévéből, rádióból. Ilyen az első világháborúból megmaradt Doberdó-dalunk is. Jómagam már sajnos nem emlékszem, hogy vajon ének- vagy történelemórán találkoztam vele először, de ez nem is lényeges. Ami fontos, hogy rám már akkor is nagy hatást gyakorolt. Otthon elővettem a régi családi fényképeket, és az ükapámat ábrázoló, egyetlen megmaradt első világháborús fotóról faggatni kezdtem nagyanyámat. Azt hiszem valamikor itt kezdődött érdeklődésem és érzelmi kötődésem a Nagy Háború korszakához, ami az óta is tart.
Sok évvel később aztán találkoztam egy olasz dallal, aminek először bánatos, keringőszerű dallama ragadott meg. Szövegéből már elsőre is értettem annyit, hogy a Doberdóról szól. Megkerestem hát a dal szövegét és amit tudni lehet róla, s valóban: egy első világháborús olasz népdalra bukkantam.
A San Michele elfoglalása után készült amatőr felvételen egy idős olasz katona segíti a sebesült osztrák-magyar hadifogoly katonát
(Lucio Fabi: Il carso di Giuseppe Ungaretti)
Mivel a Fuoco e mitragliatrici című dalt valószínűleg kevesebben ismerik nálunk, néhány mondatot fűznék hozzá, mielőtt meghallgatjuk. Pár hete írtam egy bejegyzést az O Gorizia, tu sei maledetta című olasz dalról, amiben utaltam arra, hogy Olaszországban a háborúellenes dalok sokáig tabunak számítottak. Csak a hatvanas évektől kezdték újrafelfedezni, összegyűjteni ezeket a népdalokat, a nyilvános előadásuk azonban kezdetben sokak nemtetszését váltotta ki.
A Fuoco e mitragliatrici hasonló hangvételű dal, bár nem üt meg olyan éles hangnemet, mint a Goriziáról szóló. A keletkezésével kapcsolatos információk összegyűjtésekor csupán internetes forrásokra tudtam támaszkodni. A dallam az 1913-ban írt Sona, Chitarra című nápolyi dalhoz köthető, amelynek zenéjét Ernesto de Curtis, szövegét pedig Libero Bovio írta. A műdalból lett népdal háborúra aktualizált szövege valószínűleg 1915 decembere és 1916 márciusa között született, amire a dalban a „trincea di raggi” (más változatban „trincea dei razzi” – a „világítórakéták lövészárka”), azaz a San Martino del Carso alatt létezett, és a Sassari gyalogezred által szuronyrohammal elfoglalt lövészárokból, valamint a Monte Nero és a Monte Cappuccio említéséből lehet következtetni. A dalban megemlékezett rohamra 1915. december 16-án került sor, és bár az olaszok győzelmével végződött, az alakulat kétharmada odaveszett. A Monte Nero (Krn, ma Szlovénia) szintén egy nagy áldozatokat követelő sikeres olasz támadás helyszíne, a Monte Cappuccio (más néven Bosco Cappuccio) pedig a Monte San Michele alján húzódó erdős terület neve volt.
Az olasz dal tehát minden bizonnyal a front olyan szakaszán keletkezett, ahol az ellenséges oldalon legtöbbször épp magyar katonák álltak. Úgy tudom, a Kimegyek a doberdói harctérre is a háború idején keletkezett, s ha így van, különös érzés úgy hallgatni ezt a két dalt, hogy a Doberdón talán egy időben is énekelhették az egymással farkasszemet néző árkokban.
Mindkét dalnak létezik többféle változata is, én most a számomra legkedvesebb előadásokat választottam: a magyar dalt Széles András, méltó párját, a Fuoco e mitragliatricit pedig Sandra Mantovani énekli. Ez utóbbi szövegének ismét csak nyersfordítását közlöm, és ha valakit megihlet, bátran kommenteljen be egy szebb változatot.
Kimegyek a doberdói harctérre,
feltekintek a csillagos nagy égre.
Csillagos ég, merre van a magyar hazám,
merre sirat engem az édesanyám?Én istenem, hol fogok én meghalni?
Hol fog az én piros vérem kifolyni?
Itália közepébe lesz a sírom,
édesanyám, arra kérem ne sírjon.Feladom a levelem a postára,
rátalál az édesanyám házára.
Olvasd anyám, vérrel írott levelemet,
Doberdónál hagyom az életemet.Édesanyám nem írok több levelet,
puskagolyó lőtte el a szívemet.
Eltemetnek az erdei gyöngyvirágok,
megsiratnak a falumbeli leányok.
Fuoco e mitragliatrici
Non ne parliamo di questa guerra
che sarà lunga un’eternità;
per conquistare un palmo di terra
quanti fratelli son morti di già!Fuoco e mitragliatrici,
si sente il cannone che spara;
per conquistar la trincea:
Savoia! – si va!Trincea di raggi, maledizioni,
quanti compagni son morti lassù!
Finirà dunque ‘sta flagellazione?
Di questa guerra non se ne parli più.O Monte San Michele,
bagnato di sangue italiano!
Tentato più volte, ma invano
Gorizia pigliar.Da Monte Nero a Monte Cappuccio
fino all’altura di Doberdò,
un reggimento più volte distrutto:
alfine indietro nessuno tornò.Fuoco e mitragliatrici,
si sente il cannone che spara;
per conquistar la trincea:
Savoia! – si va!
Tűz és géppuskák
Ne beszéljünk erről a háborúról,
aminek sosem lesz vége;
egy arasznyi földért cserébe
mennyi testvér meghalt már!Tűz! Géppuska- és,
ágyúszót hallunk;
a lövészárkok ellen
Savoia!* – induljunk!Az átkozott világítórakéták árkánál
mennyi társunk ottmaradt!
Véget ér valaha ez a borzalom?
E háborúról többé ne beszéljünk.Ó, olasz vérrel áztatott
San Michele-hegy!
Hányszor kíséreltük meg,
mindhiába, elfoglalni Goriziát.A Monte Nerótól Monte Cappucción át
a doberdói magaslatig
seregünk többször megsemmisült,
a harcokból végül senki se tért vissza.Tűz! Géppuska- és,
ágyúszót hallunk;
a lövészárkok ellen
Savoia! – induljunk!
* Savoia! – a rohamozó olasz seregek csatakiáltása az I. világháborúban.