Tábori lelkészek a Nagy Háborúban – 1. rész
„Szigorúan megtiltjuk a papoknak, hogy fegyvert hordozzanak és háborúba vonuljanak, kivéve azokat, kik szentmise celebrálása és ereklyék körülhordozása céljából ki vannak rendelve a hadsereg kíséretére”- szólt a 742. április 21-én kiadott Consilium Germanicum kánonja, amely a katonákat kísérő atyákról rendelkezett. Ezt megelőzően is voltak egyházi személyek a hadra kelt seregekben, hogy a harcoló katonák lelki életével foglalkozzanak, de jelentőségük a sorozott hadseregek elterjedésével növekedett meg igazán.
Mednyánszky Cézár tábori pap a kápolnai csatában, Than Mór festménye
„A mi katonáink jámborak és istenfélők, még azok is megtanulnak ott újra imádkozni, akik már elfelejtettek”- számolt be harctéren tett látogatásáról Bjelik Imre tábori püspök 1915-ben. A harcok során rendkívüli körülmények között kellett helytállniuk a katonáknak. Nagy problémát jelentett az is, hogy az eltúlzott optimista hangulatot követően váratlanul érte őket a hadiállapottal járó viszontagságok sorozata. A technikai fejlődés minden eddiginél pusztítóbb fegyvereket eredményezett és egy új, eddig ismeretlen háború alakult ki, amely nagy veszteségeket okozott a szembenálló feleknek. Az embertelen körülmények között élő és harcoló katonáknak nagy támogatást jelentett a tábori lelkészek jelenléte, akik végigkísérték mindennapjaikat és támogatták őket végzetes pillanatokban is.
Áldozás a lövészárokban, orosz front, 1916
Az első világháborúban résztvevő Osztrák-Magyar Monarchia bonyolult felépítésű hadszervezettel rendelkezett. A haderőnek voltak császári és királyi (K. u. K.) ún. közös ezredei, melyek sorozása az egész birodalom területéről történt. Magyar hadkiegészítésűek voltak a honvéd és népfelkelő ezredek, osztrák sorozásúak a Landwehr és Landsturm alakulatok. A tábori lelkészet felépítése igazodott ehhez a felosztáshoz. A közös alakulatoknál a tábori lelkészet vezetője apostoli tábori vikárius volt. A katonai lelkészet ugyanis közvetlenül a Szentatya joghatósága alá tartozik, aki ezt helyettese, a vikárius személyében vezeti. Az apostoli tábori helyettes, aki rendszerint a tábori püspök, és mindkét címet viseli. Először XIV. Kelemen pápa nevezett ki vikáriust Mária Terézia kérésére 1773 decemberében a jezsuita rend feloszlatása után. Addig ugyanis a tábori püspökség vezetése e szerzetesrend mindenkori feladata volt közel száz esztendőn át. Az apostoli tábori vikárius mellé Tábori Szentszéket (consistoriumot) szerveztek, amely tanácsadó testületként működött. Mindenkori vezetője volt a tábori püspök helyettese. A katonák hitéletével a tábori káplánok foglalkoztak, akik az ezredek mellé voltak beosztva.
Tábori pap öltözéke (1887)
(Borovi: A magyar tábori lelkészet története)
A kor követelményeinek figyelembevételével 1869-ben megreformálták a szervezet működését. Ennek értelmében megkülönböztettek békeidőben, illetve háborúban szolgáló sereget, valamint, bevezették a felekezetek szerinti felosztást a lelkészi szolgálatban.
A közös alakulatok lelkészi szolgálata abban változott az újítások után, hogy hadtestenként alkalmaztak egy tábori plébánost, aki vezette az így kialakult katona lelkészi kerületet, amelyek száma 1869-ben tizenhét, 1892-ben tizenöt volt. A megnövekedett terület a katonai plébánosoknak nehéz feladatot jelentett, ezért könnyítésül a katonai kórházakat, fegyintézeteket, iskolákat kivették a joghatóságuk alól. Ezeken a helyeken külön katonai lelkész szolgált, akinek a joghatósága csak az adott intézményre terjedt ki. A távolibb helyőrségekben pedig helyi polgári lelkészek látták el a szolgálatot. A különböző felekezet lelkészei a római katolikus tábori lelkészet szervezetéhez igazodtak, de a saját polgári püspökségük irányítása mellett.
A kiegyezés után megalakult magyar királyi honvédségnek békeidőben sajátosan működött a tábori lelkészete. Mivel a honvédezredek egy helyen állomásoztak, ezért a település polgári lelkésze végezte a szolgálatot megyéspüspöke joghatósága alatt. Békeidőben a m. kir. honvédségnél tábori lelkész csak a Ludovika Akadémián szolgált, illetve később a helyőrségi kórházakban. Emellett viszont nyilvántartottak tartalékos lelkészeket, akiket háború esetén mozgósítottak, csakúgy mint az osztrák kiegészítésű alakulatoknál.
Az 1915. évi Úrnapján az akadémikusi zászlóalj tábori misén vesz részt
Mozgósítás esetén ezen alakulatoknál szolgáló atyák, egy VI. Pius által 1775-ben kiadott pápai breve értelmében, a tábori vikárius joghatósága alá kerültek. Így a közös alakulatok lelki vezetőjének irányítása kiterjedt a hadrakelt sereg minden alakulatának lelkészére. A mozgósított haderőben a hadsereg parancsnokságon teljesített szolgálatot négy tábori főpap, békeidőben a tábori plébánosoknak megfelelő joghatósággal. Az ő irányításukkal szolgáltak a lelkészek a hadosztályoknál, a tábori és tartalék kórházakban, a megerődített helyeken, valamint az ezredeknél. A hadsereg főparancsnokságon kirendelt segédlelkész volt, akinek a működési köre a parancsnokságra korlátozódott.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred tábori lelkésze a trónörökös látogatásakor
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
A hadvezetés törekedett arra, hogy a soknemzetiségű haderőnél olyan lelkészek teljesítsenek szolgálatot, akik nyelvismeretüknek köszönhetően jól megértetik magukat a legénységgel. Míg békeidőben a tábori lelkészek önkéntes alapon vállalták a szolgálatot, addig mozgósítás után a védköteles korban álló, békében a fegyveres szolgálat alól törvényileg felmentett papok közül kerültek ki a lelki vezetők.