Az alább közreadott vendégposztot Dinyés László, a Magyar Monte Grappa Baráti Kör Egyesület elnöke küldte érdeklődésünkre. A 2005-ben létrejött civil szervezet az olaszországi Monte Grappa hegy tetején kialakított temetőben nyugvó magyar hősi halottak emlékének ápolását és első világháborús dokumentumok gyűjtését és publikálását tekinti céljának.
A magyar történelem lapjain az első világháború utolsó éve, az 1918-as tette elfeledhetetlenné Monte Grappát. 1917 novemberében a nagy áldozatokat követelő isonzói frontot felszámolta a híres Caporettói csoda, vagyis a német és osztrák-magyar csapatok Caporettónál kezdődő áttörése nyugati irányba. Az olasz erők pánikszerű visszavonulása következtében a központi hatalmak erői egy hónapon belül új frontvonalat alakítottak ki, már Olaszország területén, a Piave folyónál. Az osztrák-magyar parancsnokság átfogó támadási tervet dolgozott ki „Radetzky” fedőnév alatt. A támadás lényege az olasz síkságra való kijutás volt, Velence irányába. Fél évnyi előkészület után a támadás 1918. június közepén indult meg, de rövid időn belül összeomlott. Sem a Piave folyón nem tudtak átkelni csapataink, sem Monte Grappa hegyén, sem a Hétközség-fennsík védelmi vonalán. A már eleve kudarcra ítélt offenzíva több tízezres emberáldozatot követelt a szembenálló felek részéről. A halottakat egyre újabb és újabb temetőket kialakítva hantolták el a frontvonalak mentén.
A két világháború között az olasz hatóságok az 1775 méter magas Monte Grappa hegy tetején építettek fel egy monumentális hősi emlékművet, ahová a környéken sok helyen eltemetett hősi halottak földi maradványait gyűjtötték össze. Az emlékmű (osszárium) tervét Giovanni Greppi építész és Giannino Castiglioni szobrász készítette. 1935. szeptember 22-én történt a hősi halottak temetőjének felszentelése. 12.615 olasz (ebből 10.332 ismeretlen) és 10.295 osztrák-magyar (ebből 10.000 ismeretlen) elesett katonának lett e hegytető a végső nyughelye. Mintegy ötezer név nélküli és 146 névvel jelzett magyar honfitársunk pihen itt a falba helyezett bronztáblák mögött.
A Monte Grappán kialakított monumentális emlékmű
Az emlékhely gondozói az olasz hegyivadászok (az „alpinik”) lettek, akik minden évben augusztus első vasárnapján nagyszabású megemlékezést szerveznek. Az ünnepségre több ezren látogatnak el: olaszok és más nemzetből valók, hivatalos- és magánszemélyek, a környékről és Európa legtávolabbi sarkából egyaránt. Mindenki a béke követe, az ünnepi beszédek, a prédikációk, a koszorúzások ugyanarról szólnak: a hősök tiszteletéről, az emlékezésről, a népek barátságáról és a béke vágyáról.
1945 után hivatalos magyar állami küldöttség nem vett részt az augusztusi monte grappai megemlékezéseken, s 1990 után sem került rá sor. Civil kezdeményezésként alakult egyesületünk, a 2005 óta bírósági bejegyzéssel működő Magyar Monte Grappa Baráti Kör Egyesület vállalta fel, hogy évente megjelenik és tiszteleg magyar hőseink sírjánál.
Családi és baráti körből verbuválódott egyesületünk célja a magyar hősi halottak emlékének ápolása, az első világháborús, eddig ismeretlen, főleg magyar dokumentumok kutatása, gyűjtése és publikálása.
Fontéban 2007-ben a városházán rendeztünk saját gyűjtésünkből egy magyar első világháborús témájú kiállítást. A megemlékezéseken való részvételeink fényképei, kutatásaink, gyűjtéseink dokumentumai a www.mgrappa.eu címen elérhető honlapunkon is megtalálhatók.
Gyűjtésünkből álljon itt egy rövid emlékmorzsa a 3 évig az olasz fronton harcoló hidászkáplár nagyapa, a révfülöpi Nagy Lajos tollából:
A REPÜLŐ GRAMOFON
1915. július végén történt az olasz fronton. A 2000 néhány méter magas Krn-hegyen, ahol erődítési munkálatokat végeztünk: itt fúrtunk egy modern kavernát a Tolmein-Krn Gruppen kommandónak.
Táborunk ott volt a parancsnokság melletti magas sziklafal alatt, – mint fecskefészek – a keskeny sziklafal peremére rögtönözve. Az ellenség szakadatlanul lőtte és zavarta építő munkánkat, úgyannyira, hogy mire ide felértünk és az itt előírt munkánkat bevégeztük – aminek műszaki részéért a vezérkartól külön dicséretet kaptunk –, századunk 60-70 főre apadt le. Pedig 240-en mentünk fel s közben pótlást is kaptunk!!!
Éppen gyülekeztünk a levonuláshoz, mikor egy szokatlan látvány tárult elénk. A szikla alatti hegyi úton egy bosnyák katona tűnt fel kis lovával, a kis ló hátán egy gramofontölcsérrel és két oldalán sok-sok hanglemezzel megrakottan. Megálltak. A bosnyák lovát otthagyva hozzánk sietett és a parancsnokság új szállása iránt érdeklődött. Odairányítottuk, de magunk közt elhangzott egy pár „jókívánság” a nem idevaló „hangszerért”, minek ide zene? Nincs itt elég?!… És mit tesz Isten… Most egy éles sivítás – egy borzasztó dörrenés és a kis lovat nem látjuk… Helyén egy tölcsér (nem gramofontölcsér). Felette a levegőben, mint varjak repked a sok hanglemez és málharoncs. Egy 28-as gránát telitalálata elintézte a kis lovat zenegépivel együtt.
Szegény bosnyák sógor! Öklével verte a tarkóját mondván: „Hi-j-ji! Digó! Stati! Radis!!” Csak akkor nyugodott meg szegény és iszkolt el gyorsan e veszélyes helyről, mikor a parancsnokság írásban igazolta neki, hogy kis lova hősiesen, hangszer kísérettel repült a Tejútra!
Nagy Lajos hidász káplár, 1917 (Révfülöp)