Életkép az északi frontról

„Állásunk félköralakban ékelődik elő. A muszka időnkint azzal szórakozik, hogy légi torpedóval dob át nekünk egyet. Először ismerkedem meg ezzel a szörnyű fegyverrel. Szinte hangtalanul lövik ki, valószínűleg komprimált levegővel s így állandóan kell figyelni.

— Gyün a kacsa! — kiáltják az emberek s ahogy felpillantok, egy talán méteres lövedéket látok, amint a végén szétálló szárnyakkal, imbolyogva, szinte lassan, száll a magasba… már majdnem felettünk van… s akkor hirtelen, mintha egyensúlyát veszítené… lebukó orral zuhan lefelé és már robban is

Irtózatos egy detonáció, minden por meg büdösség. Alig lehet levegőhöz jutni s mire félig kábultan feltápászkodom, hogy utána nézzek, mi is történt, már látjuk ám a második torpedót jönni.

Aknavetők az orosz fronton Aknavetők az orosz fronton, jobbra egy „légi torpedó”
(Forrás: Wikipédia)

Az emberek pánikszerűen futnak szét, egyrészük kiugrál az árokból, hogy a puszta földön terüljön el, mint a béka.

És a második, pont az árokba csapódik le. Harminc méter hosszban el van temetve minden. A sánc helyén egy nagy tölcsér — tíz ember is elférne benne és a spanyollovasok drótjai szétszaggatva úgy meredeznek az égnek, mint rémült ember hajszálai.

Egy sütcerünk halott, kettő sebesült. Lakonikus megadással viszik őket a futóárkon hátra. A mieink már ösmerik ezt a játékot. Parancs nélkül azonnal hozzálátnak a károk kijavításához. Éjfélre talán újra kiépül a stellung.

Máskülönben csendben volna a muszka s éjszaka friss spanyol lovasokat kapunk, melyeket tartalékban lévő jászkúnjaink szállítanak ki. Mire végeztek — még sötétség van — újra jön egy kacsa. A farka kitüzesedve izzik s világít. Ez még a szerencse, mert így mégis észre vesszük s szalad is ám mindenki amerre lát.

Harcok Korytnicánál és Swiniuchynál 1916. augusztus 31-én Harcok Korytnicánál és Swiniuchynál 1916. augusztus 31-én

Ismét a dobhártyákat megrepesztő pokoli detonáció. Ismét van por, füst, sebesülés és az állás újból rombadőlt. Az emberek már ásnak is, sietni kell, mert négy huszárra ráomlott a föld és egy géppuska is el van temetve.

Hajnalban a jó nótás huszár Balázs Jóska, — aki úgy látom, a hadimesterséget is kitanulta — másodmagával átbújik a drótsövényünk alatt, hogy válaszként egy csomó kézigránátot behajigáljon a muszkák állásába. Jól dolgozhatott, mert odaát nagy a kiáltozás. De nem sokkal rá aztán a muszka jelentkezik újból s küldi reggeli üdvözletként a már konvencionális torpedót.

Hát itt tényleg nincs nyugalom s igaza volt Bessenyeinek, ezt csak felváltással lehet bírni.”

(Vitéz báró Roszner István: Katonák, népek, események. Budapest, é.n., 561-562.)