Első világháborús hadicélok – 2/1. rész
Az első világháború minden korábbi háborúnál nagyobb mértékben változtatta meg a világ hatalmi viszonyait. A háború kitörésekor ezt nem lehetett előre látni, sőt a nagyhatalmak egyáltalán nem rendelkeztek részletes tervezettel a háború utáni átalakításról. Általános elképzelések léteztek csupán, amik a harci események során változtak, formálódtak, konkretizálódtak.
Az európai egyensúly 1914, korabeli karikatúra
A központi hatalmak hadicéljaival nagyobb irodalom foglalkozik, így logikus velük foglalkozni először. Németország és Ausztria-Magyarország szoros szövetségben álltak, ami a háború alatt még szorosabbá vált. Ebben komoly szerepe volt az úgynevezett Mitteleuropa-tervnek. De mit is jelent ez? Wolfgang Mommsen a következőképpen magyarázza, és vázolja fel a fogalom történetét a háborúig. A Mitteleuropa diffúz fogalom, nem lehet egyértelműen meghatározni. Földrajzi elhelyezkedése, határai bizonytalanok. A nagynémet gondolkodással együtt keletkezett és a német hegemóniára vonatkozó igények Közép-Kelet Európára kiterjesztésének jogosultságát jelentette. A Német Birodalom megalakulása egy időre háttérbe szorította a Mitteleuropa-eszmét, mert a homogén nemzetállam lett az hivatalos ideológia. Az aktívabb orientális politika és a Balkán újrafelfedezése Ausztria-Magyarország bevonását is jelentette a német politikába. Ennek ellenére a Mitteleuropa-politika 1913-ig nem volt jellemző. A felújítás igénye ekkor merült fel gazdasági körökben. Ekkor Ausztria-Magyarország, a központi hatalmakhoz közel álló balkáni népek, valamint Törökország bevonását jelentette. Az első világháború kirobbanása és a blokád tapasztalatai felborították az Európán kívüli expanziós terveket, ezért a Mitteleuropa-terv újra előkerült. Ausztria-Magyarországot tartósan a Német Birodalomhoz akarták láncolni, bevonva a keleti és a délkeleti expanzióba. De milyen expanzióról is volt szó? Jürgen Angelow szerint elsősorban gazdaságiról. A huszadik század első évtizedében érezhetővé vált a német külkereskedelmi kapcsolatok áthelyezése az amerikai kontinensről a jobban ellenőrizhető Balkán – Konstantinápoly – Bagdad térségbe. Nyersanyag- és mezőgazdasági feleslegével e térség ideális kiegészítő területe volt a német gazdaságnak. Jól látták, hogy hadi helyzet esetén jelentős tartalékot lehetne itt képezni. Ebben a folyamatban Ausztria-Magyarországnak ellenőrző szerepet szántak. A Monarchia és Németország a Balkánon gazdaságilag konkuráltak, azonban politikai érdekeik közösek voltak Oroszország ellen, így a gazdasági-szövetségi politika ellentmondásos volt a háború előtt. (Ifjabb Samuel R. Williamson egyenesen azt mondja, hogy a Monarchiát és Németországot az Oroszországtól való félelem tartotta össze.) Ausztria-Magyarország számára a Mitteleuropa-gondolat a Németországgal való gazdasági konkurencia megszűnését jelentette. 1914-ig a két birodalom kapcsolatában a kül-, és biztonságpolitikai szempontok domináltak, a gazdaságpolitika kevésbé volt előtérben. A Mitteleuropa-gondolat hozzájárult a kettős szövetség megszilárdulásához és dinamizálásához.
E fejtegetésekhez Németh István tesz hozzá fontos gondolatokat. A német politikának a Berlin-Bagdad vasút megépítése a gazdasági érdek mellett fontos presztízskérdés is volt. A Keletre vezető úton Ausztria-Magyarország fontos területi bázis volt, így stratégiai és hatalompolitikai jelentősége megnőtt. A vasút útjában fizikailag csak Szerbia állt, amely a délszláv mozgalom zászlóvivője volt. Ezért Németországnak mindenképpen a maga oldalán kellett tartania a Monarchiát, minek következtében a Balkán sokféle nacionalizmusának csapdájába került. (Régebben a német vezetők tudatosan távol tartották magukat ettől.) Tulajdonképpen a huszadik század első éveiben a Mitteleuropa-koncepció lényege – Németh István és Kocsis András 1998-as Európa-gondolatról írt tanulmányát idézve – az lett, hogy „az ipari növekedés dinamikájával levezetett német világhatalmi pozíciót az európai kontinensen gazdasági hegemóniával biztosítsa.”
Leonard Raven-Hillnek a Punch magazinban 1912-ben megjelent karikatúrája a forrongó Balkánról
1914 őszén már több olyan kérdésről szó esett, amik konkrétan a Mitteleuropa-programban felbukkantak utána. A közép-európai gazdasági egység megteremtéséről, a délkelet-európai német behatolásról, valamint a Monarchia német elemének erősítéséről. 1914 és 1916 között a Mitteleuropa-terv fontos tényezővé vált a német katonai és diplomáciai döntéshozatalban. 1914 szeptemberében konkrét hadicélt is megfogalmaztak. Németország, Franciaország, Belgium, Ausztria, Dánia, Hollandia, és Lengyelország részvételével létre kell hozni egy vámtarifa-egyezményeken nyugvó közép-európai gazdasági uniót. A későbbiekben a hadicélok változtak, de a német vezetés alatt álló Közép-Európa blokk terve végig fennmaradt. Ausztria-Magyarország vezetői 1916 végéig ellenezték ezt a fajta szoros kapcsolatot, majd fordulat állt be. Komolyan elkezdték megtervezni a vámuniót. Ezekben a tervekben a Balkánnak stratégiai, közlekedéspolitikai, geopolitikai és gazdasági felvevői szerepet szántak, makrogazdasági igénnyel. A Mitteleuropa-eszméről nem világosították fel a Balkán országait, de azok politikailag-ideológiailag nem is voltak felkészülve egy nagy gazdasági térségbe való integrációra, sőt, kifejezetten ellenezték ezt, határozottan küzdöttek ez ellen. Ausztria-Magyarország a saját szakállára politizált a Balkánon, Németország hegemóniára törekedett, az eszme pedig katonailag nem volt megvalósítható adott helyzetben. Franciaország számára azonban az 1918-as breszti béke és a német-osztrák-magyar vámunió a német Mitteleuropa-tervek realizálódását jelentették, ami Németország olyan mértékű megerősödését jelentette volna, amit háborús győzelem esetén mindenképpen redukálni kell. „1918. október-novemberben a központi hatalmak katonai összeomlásával végül bezárult a Közép- és Délkelet-Európa feletti uralom német álma, anélkül, hogy a németek többsége elbúcsúzott volna az európai kontinens centruma feletti hegemónia gondolatától. A háborús évek sokrétű fejleményei egyértelműen jelezték, hogy a közép-európai viszonyok hegemóniális ellenőrzése csak a délkelet-európai térség feletti ellenőrzéssel valósulhat meg” – fogalmaz Németh István és Kocsis András az említett tanulmányban.
Ausztria-Magyarországnak természetesen voltak saját hadicéljai is. A Habsburgok balkáni érdekeltsége régi keletű volt, kezdve az Oszmán Birodalom megállításával, majd kiszorítási szándékával. A Monarchia mindenkivel szemben ellenséges volt, aki balkáni befolyását veszélyeztette, mind az Orosz Birodalommal, mind a kisebb országokkal. Politikáját ugyanakkor megkötötte a kettős, majd a hármas szövetség, amely a szövetségeseinek ellenségeivel való konfrontációt is magában hordozta. A Monarchia két legfőbb balkáni ellenlábasa Szerbia és Oroszország volt. Szerbia háromszor került a Monarchiával való háború közelébe 1914 előtt. (1909 tavaszán, 1912 őszén, 1913-ban.) Mindháromszor annak a reményében vágtak bele, hogy támogatójuk, a cári Oroszország mögéjük áll, ez azonban akkor még elmaradt, mert Pétervárott tisztában voltak azzal, hogy a szerbek támadása összeurópai konfliktust indítana el.
Az orosz cár próbálja féken tartani balkáni kutyáit, korabeli karikatúra
1908 után a szerb nacionalisták fő célja a Monarchia szétzúzása lett. A hivatalos politika ugyan elsősorban a szerb-horvát közeledést propagálta, de ennek végső célkitűzése ugyanaz volt. A szerbek háborús céljává tehát a Monarchia szétverése, a délszlávok Szerbiába bekebelezése vált. Oroszország közvetve folyamatosan támogatta Szerbiát területei kiterjesztésében. A Monarchia 1914-ben azzal szembesült, hogy a határain belül élő népek egyre nagyobb jogokat, autonómiát követelnek. Szerbia megleckéztetése azért is volt fontos, hogy a többi nemzetiségnek is példát statuáljanak vele. A hadüzenet önmagában öngyilkos akció lett volna, de a Monarchia mögött ott állt Németország, amely fel volt készülve az általános háborúra. A hadicélokról megoszlottak a vélemények a Monarchia vezetésében. Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök és a politikai vezetés egy része komoly annexiós terveket dédelgetett: Orosz-Lengyelországot fel kell osztani a Monarchia és Németország között, Montenegrót és Szerbia egy részét annektálni kell, Albániát protektorátus alá kell helyezni, Velencére és környékére ki kell terjeszteni Bécs ellenőrzését.
Conrad von Hötzendorf
A magyar vezetők többsége (Tisza István is) a status quo alapján állt, vagy csak kismértékű területnövekedést akart. Véleményük szerint újabb szláv területek bekebelezése a dualizmus végét, a föderáció valamilyen formájának létrejöttét, a történelmi Magyarország dezintegrálódását okozta volna. 1914 augusztusára az a kölcsönösen elfogadott álláspont alakult ki, hogy az újonnan megszerzendő lengyel területeket Galíciával együtt az Osztrák Császársághoz, Bosznia-Hercegovina és esetleg Dalmácia a Magyar Királysághoz fog tartozni. A szerb és montenegrói területeket szintén Magyarországhoz csatolják. A hadicélok maximális és minimális variánsa a mindenkori hadi helyzetnek megfelelően került előtérbe vagy szorult háttérbe. A koronatanács 1917-ben döntött a minimális program mellett: Ez a Monarchia integritásának szavatolását és a szerb uralkodóház cseréjét tartalmazta.
Az Oszmán Birodalom hadicélja az arabok feletti hegemónia megőrzése és Egyiptom visszaszerzése, valamint a cári Oroszország kaukázuson túli területeiből minél többnek a megszerzése volt. Végül Bulgária azért állt a központi hatalmak oldalára, mert vissza akarta szerezni az első Balkán-háborúban megszerzett, majd a másodikban elvesztett területeket. Ezek közé tartozott Macedónia is, amelynek Szerbiából kiszakítása elképzelhetetlen volt diplomáciai úton.
A cikk második részét 2011. január 13-án, csütörtökön adjuk közre.