B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 4. rész
Az előző héten B. Sárközy Gergely visszaemlékezéséből megismerhettük besorozásának a történetét. Az alkalmassá nyilvánított 32 éves bihari gazda családja óhajára megpróbált kimaradni a háborúból. A katonai szolgálat alóli felmentés érdekében tett kísérleteikről szól a mai rész.
Sikertelen fáradozások
Eközben a harctéren fontos események történtek. November elején Törökország, belátván az orosz és angol hódító, rabló politikáját, bátran, férfiasan mellénk állott, s ellenségeinknek megüzente a háborút. Decemberben a mi seregeink már messze bent jártak Szerbiában, midőn a rossz idő, feneketlen utak, szállítási akadályok és állítólag árulás miatt vissza kellett vonulniuk Szerbiából. Az északi harctéren az orosz gőzhenger letiprással fenyegetett, már elfoglalta tőlünk Bukovinát, Galícia nagy részét és a Kárpátokon betört hazánkba is. Hazánk néhány északkeleti vármegyéje is fél éven keresztül nyögte a pusztító, rabló, gyújtogató orosz hordák uralmát. Valóban úgy látszott, hogy a gőzhenger letipor bennünket, szép hazánk földjét kozák lovak tapossák, a muszka áradat elözönléssel fenyegetett.
Orosz gyalogosok
Szegény Székely László unokaöcsém is e galíciai borzalmas harcokban kapott súlyos sebet, amelyből kifolyólag fél lábát amputálni kellett, mely nagy sérelembe iszonyú kínok között az 1915. év január 29-én belehalt 27 éves korában. Özvegyet és három árvát hagyott hátra. Január 31-én temettük el óriási részvét mellett a hazáért hősi halált halt honvédet. Béke poraira!
A Sárközy család árpádi házuk udvarán, bal szélen B. Sárközy Gergely
1914 decemberében megkezdtük a kísérletet, hátha lehetne engem valamiképpen a katonai szolgálat alól mentesíteni. Szücs Balázs tanító járt az ügyemben Budapesten a Földművelésügyi Minisztériumban is, ahol bíztató ígéretet kapott, hogy csak terjesszük fel a kérvényt. Rovács István, akkori helyettes jegyzőnk igen szép kérvényt írt a főispánhoz, mellékelve a családi értesítőt és az elöljáróság véleményét is, melyeket december 24-én el is küldtük. Reménykedve vártuk a választ, mely 1915. január 21-én le is jött. A kérvény hátára az volt írva, hogy a kérelmet a földművelődési miniszter elutasította.
Január 29-én azonban táviratot kapott Szücs Budapestről, hogy ügyemben a kérvényt sürgősen terjesszük fel a minisztériumba a főispán ajánlásával, mert ott fenn a dolog el van intézve, megkapom a felmentést. Édesapám azonnal ment a kegyelmes úrhoz, dr. Beőthy Lászlóhoz, kinek előadta jogos kérelmét és pártfogását kérte. A kegyelmes úr jóindulattal ezt meg is ígérte és levelet írt Miskolczy Ferenc főispánnak – aki neki testvérsógora – ügyemben.
Beőthy László
(Biharmegye és Nagyvárad címtára, 1911)
Édesapám e levéllel és a kérvénnyel rögtön elutazott Nagyváradra, ahol a portás bejelentette a főispánnak. Azonban a főispán csak az iratokat kérette el apámtól és azokra levélben válaszolt a kegyelmes úrnak. Édesapám úgy jött haza Váradról, hogy nem is látta a főispánt. No, de itt volt a levél. Akkor éjjel nemigen tudtunk aludni sem az izgatottságtól. Vajon mit tartalmaz?
Miskolczy Ferenc, Bihar megye főispánja
(Biharmegye és Nagyvárad címtára, 1911)
Másnap reggel édesapám ismét ment fel a kegyelmes úrhoz, s átadta neki a főispán levelét. A kegyelmes úr felbontja, olvassa homlokát összeráncolva, végül mondja édesapámnak, hogy a főispán azt írja, hogy nagyon sajnálja, de már nem tárgyalhatja ezt az ügyet. Apám nagyon lehangolva jött el a kastélyból, mondja itthon az eredményt, amely engemet is rendkívül levert és elbúsított. Ekkor nagyon valószínűnek tartottuk, hogy az előbbi kérvényünk sem volt a minisztériumban, már a főispán visszautasította. Nem tudtuk még akkor, hogy Miskolczy főispánnak az az elve, hogy Biharban senki sem nélkülözhetetlen, akit a haza hív. Különben is még abban az időben nem igen adtak felmentést senkinek sem, még sok dologképes férfi volt itthon.
Következő rész: „Felvirradt a nagy nap…”
Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész