B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 7. rész
Újoncélet
Másnap, február 16-án megkezdtem a tizenharmadik iskolát tanulni. Hajnali 4 órakor felzavartak bennünket, csajkát osztottak ki köztünk, és mondták, hogy menjünk kávéért. Nekem nem kellett. Én három napig nem kóstoltam meg a katonai menázsit, csak a ládából falatoztam, melyben hazai kenyér, hús, hurka, szalonna, tésztafélék és más ilyen jó dolgok szerénykedtek. El is romlott az étvágyam e kemény ételektől, megfeküdte a gyomromat. Később megszoktam a kávét és meg is szerettem. Az ebédért is elmentem legtöbbnyire, de vacsoráért csak nagyon ritkán fáradtam le. A komiszkenyeret pedig meg sem igen kóstoltam azalatt a nyolc hét alatt, míg Váradon, mint újonc voltam.
Ebéd a szakasz körletben – Update!
(Ságvári György: A Magyar Királyi Honvédség és a honvédegyenruha 1868-1918 c. kötetből)
Megpróbálom itt némileg vázolni ez újoncéletet. Hajnal előtt 4, esetleg 3 órakor, mikor még javában aludtunk, kitárja az ajtót az úgynevezett napos, és sztentori hangon elordítja magát: „Fel!” A parancs szigorú, meg kell fogadni. Katonának első kötelessége az engedelmeskedés. Talpra ugrálunk és gyorsan felöltözünk. De még ezzel alig vagyunk kész, ismét bekiált a napos: „Sorakozó csajkával!” Míg nem tudtuk, mi fán terem a sorakozó, addig egymás hátán tódultunk a folyosóra és a kondérhoz, úgy, hogy az éhesebbek a szakácsot is majd beledöntötték a kondérba. De mikor megtanultuk, kettesével sorba álltunk és egy altiszt indulj szavára rendben mentünk a menázsiért.
Kenyérzsák és főzőcsésze 1914-1915-ből
(Ságvári György: A Magyar Királyi Honvédség és a honvédegyenruha 1868-1918)
Persze az élelmesebb és szodébb előre tolakodott és mikor kikapta a porcióját, félrevonult, gyorsan megitta bármely forró volt is, és ismét sorba állt, hogy még egyszer, sőt többször is kapjon. Én, mint szerény ember, sohasem voltam tolakodó, de később beláttam, hogy „szemérmes koldusnak üres a tarisznyája”, ha nem tolakodom éhen maradok. Később volt rá eset, hogy én is – ha a kávé jó volt – kétszer, háromszor is megrepetáltam.
A folyosón levő mosdókba a csajkát mosni nem volt szabad, de azért legtöbbször találtak benne ételmaradékot, pedig többnyire őr állt a mosdóknál.
5 órakor, néha előbb is lesorakoztunk az udvarra, s ott a havas, fagyos, vagy sáros kövezeten még egy, sőt néha két óra hosszáig is topogtunk, ácsorogtunk. Közben az altisztünk el-elkiáltotta a vigyázzt, mire pipát, szivart ledobva, feszes vigyázzban álltunk, mint a cövek. „Indulj! Hátra arc! Állj! Pihenj!” stb. Hat óra után volt a kivonulás valamelyik gyakorlótérre, ahol nap-nap után többet kellett tanulnunk. Előbb csak a lépéseket, fordulásokat, indulást, megállást, kéz- és lábgyakorlatokat tanultunk, később a tisztelgést, jelentkezést, stb.
Magyar bakák kiképzése közelharcra egy laktanya udvarán, szurony és puska helyett bottal (Balla-Pollmann-Kürti: A Nagy Háború másik arca)
Majd puskát kaptunk, s annak a szerkezetét, megtöltését, célzást, pucolását, azzal való tisztelgést, stb. kellett megtanulni. Kaptunk hátizsákot, kenyértarisznyát, kis ásót. Ezzel megtanultuk künn a határban a lövészárok-, fedezékásást sárban, esőben úgy, hogy mikor 11 óra után kettős rendben haza vonultunk, úgy néztünk ki, mint a megfürdőzött disznók. De azért a délutáni kivonulásra ismét ragyogni kellett az utolsó gombnak is.
1910 mintájú gyalogsági ásó („kis ásó”)
(Ságvári György: A Magyar Királyi Honvédség és a honvédegyenruha 1868-1918)
A laktanyából az első két hétben ki sem volt szabad nézni, később ritkán kimehettünk, kimaradási engedéllyel takarodó fújásig, 9 óráig. Este lefekvés előtt sokáig folyt a dalolás, mert dalolni muszáj volt. Azután mindenféle furfangosabbnál furfangosabb játékok, köszörülés, temetés, olajütés, lámpa elfúvás, csípőfeszítés, menjünk szurokért stb. De persze mikor már az altisztekkel megismerkedtem, engem sohasem vontak bele szereplőként az ily illetlen játékokba, csak ővelük néző és nevető közönség voltam. Lefekvés után pedig a mese járta. Az ablakok – rendkívüli hideg idő kivételével – egész éjjel nyitva állottak.
(Nagy Lajos: Katonaénekek a siklódiak emlékezetében című kiadvány hangzómellékletéről)
Következő rész: „Miért nem fényes a bakancsod, disznó?”
Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész