Ezredzászlók a harctéren – 2/2. rész
A zászló a Nagy Háború kezdetekor is a haza, a katonai becsület és hősiesség jelképe volt. Az ellenség is a zászlót igyekezett megszerezni, s az elvesztése olyan súlyos bűnnek számított, amely nyomán akár fel is oszlathatták az alakulatot. A „becsület” visszanyeréséhez győzelmes csaták sorozata kellett, amelyben esetleg zászlót is zsákmányoltak. 1914 augusztusában a harctérre került csapatok magukkal vitték zászlaikat, s még nem gondoltak arra, hogy ez a háború már egészen más lesz.
Amikor az ezredzászló is elindult a frontra
(Pesti Napló Háborús albuma)
A hadműveletek megkezdése után nem egy esetben hamar veszélybe kerültek az ezredzászlók. Így volt ez a szerb fronton harcoló székesfehérvári császári és királyi 69. gyalogezrednél is. 1914. augusztus 19-én hajnali 4 órakor parancsot kaptak, hogy rövid távolságokra előretolt menetbiztosítással Pricinovicból egy oszlopban útnak induljanak, és minél előbb elérjék a Szabácstól Slatinára vezető utat. Az ezred vezetése nehéz helyzetben volt: semmit sem tudott az ellenségről. A kiküldött felderítő osztagok nem tudtak megfelelő információkat szerezni. Az átláthatatlan terep, a magas kukorica, a rossz térképek olyan érzéssel töltötték el az embereket, mintha bekötött szemmel kellett volna előremenniük. Ilyen körülmények között érte támadás az ezredet reggel 7 óra 30 perckor.
A szerb tüzérségi és gyalogsági tűz óriási veszteségeket okozott. Eluralkodott a fejetlenség és csak súlyos veszteségek árán sikerült kivonni a tűzcsapásból az életben maradottakat. Az ezredzászlóról senki sem tudott semmit. „Lovasok és kerékpáros küldöncök lettek minden irányba kiküldve, míg végre Kuhinka és Molnár szakaszvezetők, mindkettő a 13. századtól, a zászlóval bevonultak és jelentették, hogy a szakasz, melynél a zászló be volt osztva, igen erős és hatásos tüzet kapott. Horkay hadapród, zászlótartó, mindjárt az ütközet elején fejébe kapott telitalálatot, helyettese, Nagy szakaszvezető utána röviddel szintén elesett és ugyanúgy jártak azok az emberek, akik a zászlót magukhoz vették” – örökítette meg az ezred 1937-ben kiadott háborús emlékalbuma a drámai pillanatokat. A veszteségek nagyságának érzékeltetésére megemlítendő, hogy az ezred a mindössze néhány órás összecsapás során 14 tisztet és 360 fő legénységet veszített.
A székesfehérvári közös 69. gyalogezred harcainak helyszíne a szerb harctéren
Egy alkalommal Galíciában, az orosz fronton harcoló másik székesfehérvári ezred, a magyar királyi 17. honvéd gyalogezred is olyan kritikus helyzetbe került, hogy menteni kellett az ezredzászlót. Az alakulat fennmaradt iratai között megtalálhatók azok a visszaemlékezések, amelyekből megismerjük a történetet.
Körmendy Árpád zászlós így emlékezett vissza az eseményekre: „1914. október 14-én az éj folyamán 3 órakor az utászosztag Felstynben néhány házat felgyújtott és az ellenséggel harcba keveredett. Ekkor a III. zászlóalj az első vonalban felváltotta az I. zászlóaljat és ez utóbbi az előbbi helyén tartalékban maradt. 4 órakor a beérkezett hadosztály parancs alapján az ezred ezen állásban kellett, hogy megmaradjon, mert a hadosztály parancsnokság minden előnyomulást megtiltott. A tüzérségi harc egész nap változó eredményekkel folyt anélkül, hogy az ellenséges tüzérség leküzdhető lett volna. Délután 2 és 3 óra között az ellenséges tüzérség lőtte a saját tüzérséget úgy, hogy az egyik üteg sem volt képes a tüzet viszonozni. Egyidejűleg Felstyn felől erős támadás indult meg.”
Felstyn (Ma: Skelivka, Ukrajna) és környéke 1914-ben
Kiss Károly hadapród volt a zászlótartó, neki kellett arról gondoskodnia, hogy a zászló ne kerüljön az ellenség kezébe: „Saját állásunkra az orosz tüzérség a leggyilkosabb ágyútüzet zúdította. Az ágyúk és puskatűz a közeli rohamot készítették elő. A legádázabb tűzben hallatszik szinte elhalóan Fehreler alezredes úr szava: „Zászlótartó, zászlótartó ki a tűzből, mentse meg a zászlót, biztos helyre a zászlóval! Én Isten nevével ajkamon kiugrottam a zászlóval a lövészárokból s amilyen gyorsan csak tudtam a tartalék felé futottam, közben a legrémesebb ágyú és puskatűz üldözött. Amikor már egészen kimerülve hátra tekintettem, akkor láttam, hogy még három honvéd fut utánam. A kérdezősködésemre azt felelték, hogy az a feladatuk, hogy ha a zászló elbukik, ők felemeljék. Ezek után, mint egy óra múlva az orosz rohamra indult, de akkor már a zászló biztos helyen volt.”
A székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred ezredzászlója
Mint láthattuk, az augusztusi első rohamok alkalmával, de még a következő néhány hónapban is előfordult, hogy a zászló ott volt az első vonalban, a harcolók között. A későbbiekben, a kezdeti tapasztalatok hatására és a harcok jellegének megváltozásával már biztos helyre visszavonva tárolták őket, erős őrizettel, és csak szemlék alkalmával, magas rangú elöljáró látogatása során díszelegtek vele – végső hazavonásukig. A csatára vezető harci zászlóból jelképes dísztárgy lett.