„Weib und Held passen nicht zusammen!” (A hölgy és a hős nem említhető egy lapon!), – tartották a Monarchia katonai vezetői. Nem alaptalanul, hiszen a háború mindig is a különféle nemi betegségek „melegágyának” számított. Katonák ezrei hozták-vitték a hátország és a front között ezeket a fertőző, napjainkban ritkán előforduló betegségeket, amelyek csak abban hasonlítanak egymáshoz, hogy terjedésük főleg nemi úton történik. Ám amíg a húgycsőkankó (gonorrhea) szinte kizárólag egyes nyálkahártyákat támad meg, addig a vérbaj (szifilisz) az emberi test összes szervét megfertőzheti.
Faragó Géza plakátja
(Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat című kötetéből)
Még az első világháborút megelőző időszakban is ez a két jellemző nemi betegség gyakran járványos formát öltött. Az 1870/71-es porosz-francia háború során 33 568 porosz katonát gyötört valamilyen nemi betegség. 1879-ben Boszniában szifiliszjárvány söpört végig. A 20. század hajnalán minden 100 vak ember közül Bécsben 31, Budapesten pedig 47 a kankó szövődményeként vesztette el látását. A cs. és kir. haderő egészségügyi intézményei pedig naponta 1800 új nemi beteg felvételével számolhattak, amely azt jelentette, hogy a világháború előestéjén már a haderő 5,6%-a szenvedett valamely nemi betegségben.
Részlet a Fidibusz című korabeli élclapból, 1908
(Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat című kötetéből)
A riasztó adatok magukért beszéltek. Ennek ellenére a világháború kitörésekor az állami, illetve katonai intézmények semmiféle, a nemi bajok terjedését gátló óvintézkedést nem tettek, rendkívüli egészségügyi rendszabályokat nem vezettek be, remélve a világháború gyors befejezését. 1915 tavaszára azonban kialakult az állóháború, a gyors befejezés reménye végleg szertefoszlott, a nemi betegek száma pedig soha nem tapasztalt méreteket öltött. A csapatkórházakban ápoltak fele – nem számolva a harctéri sérülés következtében kezelteket – nemi betegség miatt szorult gyógyításra. Az eltelt hónapok alatt a beteg katonák száma több mint kétszeresére nőtt, meghaladta a 12 %-ot. Ez legkevesebb 700 000 esetet jelentett évente. Az esetek többségében a bevonulók már hozták magukkal a betegségeket. Ez – mondhatni – egyenesen következett abból a tényből is, hogy a hátországban 1000 nemi beteg férfiből már 68 fő 18 éves korában megfertőződött. A nőknél az arány még rosszabb volt, náluk 1000 betegből 91 szinte gyermekfejjel vált beteggé. A kialakult helyzet orvoslására 1915 nyarán a cs. és kir. Hadügyminisztérium segédközegeként létrehoztak egy, a tábori bordélyok hálózatát megszervezendő részleget, amely a prostitúció szabályozását és ellenőrzését lett hivatott felvállalni. (A probléma súlyosságát mutatja, hogy mindenkori vezetője udvari tanácsosi címet viselt.)
Tábori bordély szalonja, Belgrád
(A K.u.K. Militärpolizeikommando Belgrad, 1915-1917 című emlékalbumból)
A kiadott szervezeti utasítás alapján a bordélyokat a hadosztályok hadtápkörzeteiben szervezték. Feladatuk a tiszti és legénységi állomány szexuális igényeinek kielégítése, szexuális felvilágosítása, valamint a homoszexuális hajlam kialakulásának korlátozása volt. Bár nehezen hihető, de az itt dolgozó hölgyeket katonai hierarchia szerint három csoportba osztották. Az első csoportba a tisztek kegyeit leső, a másik kettőbe pedig a legénységet kiszolgáló I., illetve II. osztályú kurtizánok tartoztak. Természetesen lehetőség szerint egyenruhát is kaptak, amely hasonló szabású, csukaszürke volt, mint az ápolónőké. Sőt, tartós alsóneműt is rendszeresítettek számukra. A bordélyok szervezése azonban nehezen haladt. 1916 novemberében még mindig kevés intézmény működött, ennek oka a munkára jelentkezők hiányában keresendő. No nem azért, mert olyan kevesen űzték az ősi mesterséget, hanem mert a bordélyokban a következő katonai regulát kellett betartani:
- belépéskor mindenki fényképes egészségügyi könyvet kapott,
- alkohol fogyasztása tilos volt,
- a katonai hatóság bármikor ellenőrizhette őket,
- havonta egyszer orvosi vizsgálaton kellett részt venni, amely a test teljes bőrfelületének, a toroknak és a szájüregnek az átvizsgálásából állt,
- megelőző szereket és eszközöket kellett beszerezni (bórvazelin, szappan, hipermangán, egy saját használatú bidé).
Bidék egy korabeli katalógusban
(Forrás: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár)
A m. kir. 40. honvéd gyaloghadosztály parancsnoksága által ellenőrzött bordélyban például még a fentieknél is szigorúbb szabályok éltek. Sőt, a hadosztály elhelyezési körletében az összes kurtizánt begyűjtötték. Ha nem vállalt „szolgálatot”, és maradt a „magánpraxisnál”, hetente kétszer kellett orvosi vizsgálatra jelentkeznie. Amennyiben ennek nem tett eleget, kitiltották a hadosztály körzetéből.
Persze a jelentkezési feltételek kizárták a 18 év alattiakat, a gyenge testalkatúakat, valamint a házastársi kapcsolatban élőket. Így sokan inkább az illegálisan létező bordélyokat választották. E miatt a létrejött bordélyok teljes kapacitással dolgoztak. Sőt, egynémely közülük mozgó, tábori bordélyként működött. A nagy igénybevétel miatt azonban gyakorta a kurtizánok pszichikailag összeomlottak és az alkoholban kerestek menedéket.
Vértes Marcell: Rajzok a magyar pokolból című album egyik darabja, 1921
(Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat című kötetéből)
Az orvosi vizsgálaton betegnek bizonyult kurtizánokat rendőri kísérettel a Monarchia nagyvárosaiban a számukra fenntartott kórházakba küldték. Lehetőség szerint ugyancsak külön kórházakba kerültek a beteg katonák is. A szifiliszben szenvedők hosszabb kezelésre, súlyos, illetve későn felismert esetben évekig tartó szenvedésre számíthattak. A kankó kórokozóját hordozók rövidebb gyógyulási idővel számolhattak. Bár ők is – csakúgy, mint a többi nemi beteg katona – személyi lapjukon örökké megbélyegzettek maradtak, további rendszeres orvosi felügyelet mellett.
A bujakór (szifilisz) következménye: csontelsorvadás. 54 éves páciens betegségének rajzos illusztrációja
(Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat című kötetéből)
A kórházak mellett, a nagyobb helyőrségekben úgynevezett Wassermann vizsgálókat is telepítettek, amelyek kifejezetten csak a nemi betegek kiszűrését végezték.
A védőintézkedések közt szerepelt a nemi betegséget szándékosan szerzők, valamint betegségüket eltitkolók megbüntetése. „Minden fertőző nemi betegségben szenvedő, aki – ezt tudva – nemileg közösül, még akkor is bűncselekményben válik bűnössé, ha fertőzés nem történt. Gondatlanság által okozott súlyos testi sértésnek minősülő fertőzés esetében 6 hónapig, a körülményekhez képest 1 évig terjedhető fogság – illetőleg fogházbüntetés alkalmazandó. A szándékos fertőzés pedig börtönnel büntetendő.” A nemi betegséget szándékosan szerzők mindig a kevésbé veszélyes és teljes biztonsággal gyógyítható kankó kórokozóját választották, amivel néhány hétre megszabadulhattak a frontszolgálattól. Sokan még a szinte biztos lebukás veszélyét is vállalva, a nemi betegségek gyakori tüneteként jelentkező gennyes vizelet mesterséges előidézését választották. Ehhez egy irritáló anyagnak a húgycsőbe történő befecskendezésére volt szükség. Mások a bőrük alá paraffint injekcióztak, amivel a szifiliszre jellemző fekélyeket okoztak maguknak. Persze az előbbi kategóriákba nem tartozó felgyógyultakat is legkevesebb, kimenő megvonással sújtották. Később azokat is büntették, akik a „fertőzési forrás kikutatása céljából megfelelő adatokat adni nem tudtak”. Így járt az a trieszti altiszt is, aki a Herczog nevű bordélyban – hanyagságból – kankóval fertőződött, ráadásul a fertőzést okozó hölgyről elégtelen személyleírást („kövér és hiányos fogazatú”) adott. Könnyelműségéért kimenőmegvonást kapott. A legénység orvosi vizsgálatát egyébként szigorú rendszerességgel végezték úgy a hátországban és az arcvonalban is. Sőt, az orvosi vizsgálatok már-már kizárólag a nemibetegségek felismerésére korlátozódtak, nem törődve az egyéb betegségekkel. Nem csoda, hogy a legénység körében az orvosi vizsgálatot csupán „farokparádénak” tekintették.
Orvosi vizsgálat
(Anton Holzer: Die andere Front című kötetéből)
Mindezen intézkedések mellett fontos szerep jutott a parancsnokok felvilágosító munkájának, a kiosztott óvszereknek és kenőcsöknek. Sok szállodában és vasúti állomáson úgynevezett megelőző állomásokat létesítettek, ahol szórólapok segítségével hívták fel a katonák figyelmét e betegségek veszélyeire, valamint a bordélyok szolgáltatásainak higgadt, körültekintő igénybevételére. Ezeken mindkét nem képviselői részletes tájékoztatót olvashattak még az aktus előtti és utáni megelőző teendőkről is. Egy könnyen megjegyezhető német nyelvű, verses felhívás szerint például aktus előtt el kell kérni a hölgy egészségügyi könyvét és felírni az azonosítószámát. (Az más kérdés, hogy ezt mennyire vette komolyan egy heteket, hónapokat a harctéren lévő egyszerű katona.)
Tájékoztató füzet férfiaknak
Természetesen nemcsak a katonai, hanem a polgári hatóságok is részt vettek a nemi betegségek elleni harcban. Ők a nyilvános helyeket, különösen a vasúti pályaudvarok környékét ellenőrizték. A vasúti pályaudvaroknak az adta a jelentőségét, hogy a katonavonatok – a vasúthálózat leterheltsége miatt – a frontvonalba indulás előtt gyakorta több napos veszteglésre kényszerültek, rajtuk az unatkozó katonákkal. Ezt kihasználva megjelentek a titkos prostituciót űző hölgyek is, akiknek megfelelő ellenőrzése lehetetlen volt. Így távoltartásuk alapvető célként szerepelt a polgári hatóságok előtt.
A tárgyalt intézkedések 1916 nyarára érzékelhető eredményeket hoztak. (Eddig 72 ezer tisztet és 264 ezer legénységi állományút kezeltek.) Az 1915-ben még 12,2 %-ot elérő nemi betegek aránya 6,4%-ra csökkent. A harcvonalban lévőknek már csak 2,6 %-a volt nemi beteg. A világháború végéig ezeket az eredményeket sikerült megtartani. A rendelkezésre álló utolsó statisztika szerint 1914 és 1917 között 1 millió 280 ezer katonát kezeltek a Monarchia katonai egészségügyi intézményei, akiknek 41%-a egyébként házastársi kapcsolatban élt.
Kiss Gábor fenti írása, valamint Balla Tibor idén januárban nálunk megjelent hasonló témájú cikke ihlette azt a kiállítást, amely a Múzeumok Éjszakája keretében Érosz a hadszíntéren, osztrák-magyar tábori bordélyok a Nagy Háborúban címmel, szerkesztőségünk közreműködésével kerül megrendezésre a Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjteményben 2011. június 18-án. A kiállítás, amire mindenkit szeretettel várunk, csupán 1 napig lesz látható. Figyeljétek a plakátot, hamarosan felkerül a blogra!