1922. július 23-án a Pesti Hírlap „Magyar tisztek borzalmas lemészárlása” címmel közölt cikket a csóti leszerelőtábor helyszíni tudósítója, Benda Jenő tollából. Benda, mint a lap kiküldött munkatársa, alaposan kikérdezte az oroszországi körülményekről a túszszállítmánnyal hazaérkezett egykori hadifoglyokat. A valósághű információk között természetszerűleg mendemondák is szárnyra kaptak, olykor egész meseszerűvé változtatva a megtörtént eseményeket.
Magyar hadifogoly tisztek Turkesztánban
(Hadifogoly magyarok története, szerk.: Baja, Lukinich, Pilch, Zilahy)
Az alábbi történet – amelynek megfogalmazásakor tudatosan az újságban használt szófordulatokat használtam – egy rendkívül véres és megrázó eseményt, közel 170 monarchiabeli tiszt lemészárlását beszéli el a Kirgizisztánban található Os városa közelében.
1919 tavaszán az osi hadifogolytábort az oroszok anélkül oszlatták fel, hogy az ott élő hadifoglyokról bármilyen formában gondoskodtak volna. A fogva tartott tisztek az éhhalál elől menekülve Andizsán (a „szomszédos” hadifogolytábor) felé vették útjukat, azonban már a közeli Hodzsi-Avat községnél feltartóztatták a mintegy 170 főből álló csoportot. Az osztrákokból és magyarokból álló társaságot a szárt lázadók vezérének, Halhodzsának mintegy 2000 főnyi csapata ejtette foglyul. A cikk szerint a tiszteket három napig jól tartották, majd a harmadik napon valami nagyon erős, bódító szert kevertek az ételükbe. Elvesztették eszméletüket, és mire magukhoz tértek, kezük-lábuk össze volt kötözve.
Az oroszországi hadifogolytáborok. Os Taskenttől délkeletre található Turkesztán déli részén a Balhas-tó alatt
(Hadifogoly magyarok története, szerk.: Baja, Lukinich, Pilch, Zilahy)
Taligákra dobálva vitték tovább valamennyiüket Aim községbe, ahol három napig koplaltatták őket. Nagy Béla hadapród, aki valamelyest ismerte a szárt nyelvet, egy alkalommal kihallgatta a rablók beszédét, így megtudta, hogy a szártok le akarják mészárolni őket. A tisztek ekkor háromtagú követséget menesztettek Halhodzsa elé, és azt kérték tőle, hogy kegyelmezzen meg az ártatlan tiszteknek. A haramia azt válaszolta, hogy nem áll szándékában elhatározását megmásítani, de őket hármójukat meghagyja hírmondónak. A tisztek ekkor önfeláldozó hősiességgel azt kérték tőle, hogy inkább őket végeztesse ki, de kegyelmezzen meg a többieknek. Halhodzsa látszólag elfogadta ezt az ajánlatot. Hamarosan kiderült azonban, hogy esze ágában nincs megtartani ígéretét. A dráma Aim község szomszédságában, a Kara Darja nevű folyó hídjánál játszódott le.
Os napjainkban Kirgizisztánhoz tartozik, Andizsán és az említett falvak már Üzbegisztán területén találhatók. A Kara-Darja a két ország közötti határfolyó
(Forrás: marshruty.ru)
A foglyokat ötös csoportokba terelték és a hídra állították őket. Azután Halhodzsa egyetlen intésére a hóhérok nekik estek, késsel levágták a fejüket, a testüket pedig a folyó árjába dobták. A kivégzésnek nem maradt szemtanúja, azonban Rácz Ernő hadnagy Halhodzsa egyik vezető emberétől, Madamin bégtől személyesen hallotta a történetet. Rácz Ernő előadásában arra is utalt, hogy a magyar kommunisták tehetnek a tisztek haláláról, hiszen – bár lehetőségük lett volna rá – nem biztosítottak kellő számú fegyveres kíséretet az útnak indulóknak, pusztán azért, mert „fehér ellenforradalmárok”, így viseljék sorsukat.
Fergana-völgyi szárt (turkesztáni) lázadók 1921-ben. A szovjet propaganda – nem minden alap nélkül – baszmacsinak, azaz rablóknak nevezte a földjük visszafoglalásáért harcoló muzulmán harcosokat. Halhodzsa a lázadók egyik hadura volt
(Forrás: turkistan.org)
Eddig a cikk rövid kivonata. Meg kell jegyeznem, hogy Rácz ekkor még nem tartózkodott Csóton, tehát történetét csupán hadifogolytársai elbeszélései alapján rögzítette az újságíró. Feltehetően a cikk megjelenése kapcsán a csóti táborban is megindult a nyomozás az események minél pontosabb rekonstruálása végett. A kikérdezettek között azok a tisztek voltak, akik szintén az osi fogolytáborban raboskodtak, ám nem tartottak a csoporttal, ami 1919 áprilisában elhagyta a tábort.
A csóti leszerelőtábor anyagai között megtalált vallomásokat – főként helyhiány miatt – nem elemzem részletesen, az alábbiakban arra törekszem, hogy kiemeljem az egybehangzó (és ezért feltehetően a valóságot leginkább tükröző) elemeket. A beszámolókból kiderült, hogy az osi tábor lakói többször kérték már a megélhetést nem biztosító tábor áthelyezését, míg végre engedélyt kaptak erre. Az indulás napja 1919. április 10-ére volt kitűzve, de az orosz helyőrség parancsnoka kijelentette, hogy kíséretet nem tud biztosítani, csak pár nap múlva, ha Andizsánból erősítést kap. A tisztek ennek ellenére úgy határoztak, hogy elindulnak, a magyarok közül mindössze 5 személyt hagytak hátra. Még az indulás napján a délutáni órákban megérkezett a hír a táborba, hogy az elindult hadifoglyokat Hadzsi-Avatt körül elfogták, ami másnapra úgy módosult, hogy az elfogott tiszteket Aim-Kislakba vitték. A szintén hátramaradt Rácz Ernő zászlós ekkor levélben kérte Fischer Manót, az andizsáni kommunista párt elnökét, hogy tegyen lépéseket a magyar hadifoglyok kiszabadítása ügyében, azonban az Andizsában állomásozó orosz helyőrség kis létszáma, és a magyar hadifoglyok felfegyverzésének hiányában a segítségnyújtás elmaradt. Az ügy elaludt, majd két-három hónap múlva különös híresztelések kaptak szárnyra. A vallomást tevők szerint több szemtanú számolt be egyenruhás, fej nélküli, oszlásnak indult tetemekről, amelyeket a Kara-Darja, és a Szír-Darja folyóból halásztak ki.
Baszmacsi a lovával
(Forrás: comunicom.ru)
Hogy mi történt pontosan az Osból Andizsán felé vezető úton, a fennmaradt vallomásokból nem derül (és nem is derülhet) ki. Az a tény azonban, hogy az útnak indult tisztek nem adtak magukról életjelet, már 1919 tavaszán arra késztette az életben maradtakat, hogy egy kisebb nyomozást indítsanak felkutatásukra – derül ki a vallomásokból. A kutatás során eljutottak Aim-Kislak faluba is, ahol a lakosság egymásnak ellentmondó verzióit is feljegyezték. Az egyik verzió szerint a tiszteket a mocsárban fojtották meg, a másik szerint petróleummal öntötték le és gyújtották meg őket, míg a harmadik mészárlásról számol be. A gyilkosságok helyét azonban nem tudták megmutatni, és a nyomozás során nem is találtak a falu határában erre utaló nyomokat. A gyilkosságok eszmei szerzőjeként egyértelműen Halhodzsát jelölték meg. A szárt felkelőknél később többen láttak szürke zubbonyokat, tiszti „Gyulay” táskákat, amik kétség kívül egykor a Monarchia hadseregének tulajdonát képezték.
Turkesztáni lázadók
(Forrás: polit.kg)
A csóti beszámolók között néhányban szintén szerepel Halhodzsa neve, de nem egyértelműen negatívan. A „kényszervendégségről” sem lehet biztosan állítani, hogy „az utolsó vacsora” szerepét töltötte volna be, az egyik feljegyzés tanúsága szerint Halhodzsától a tisztek szekéren (és nem összekötözve) távoztak. A vallomások több ponton is egymást túllicitálva igyekeztek kiszínezni a történetet, különös kegyetlenségről számolva be. Benda az újság számára írt sztorit feltehetően Sassy Árpád miskolci százados elbeszéléséből „kanyarította”. Az a bizonyos Rácz Ernő, akinek hazatérését annyira várták, pillanatnyi információm szerint soha többé nem tért vissza Magyarországra.
Az 1919 áprilisában Osból útnak indult tisztek névsora, a Csóton felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvek alapján összeállítva.
- Bozsák Norbert zászlós
- Berecz Imre zászlós
- Balogh Miklós zászlós
- Csuka Domokos főhadnagy
- Csernyus Miklós zászlós
- Douglas Jenő főhadnagy
- Csóka Károly hadnagy
- Eötvös József főhadnagy
- Földváry István hadapród
- Földváry Sándor hadapród
- Grób Jenő hadnagy
- Gulay Árpád százados
- Gyuk Miklós zászlós
- Halsdorfer Ödön zászlós
- Herz Ernő hadnagy
- Ilovszky Jenő hadnagy
- Jeszenszky István zászlós
- Klein József hadnagy
- Kalocsa István hadnagy
- Kócs Lajos főhadnagy
- Kovács Géza százados
- Kubik Andor hadnagy
- Lengyel Elemér vagy Lengyel Ernő százados
- Mátyás János főhadnagy
- Marinkovits György főhadnagy
- Márz János hadnagy
- Dr. Marschall Rezső orvos
- Magasházi Pál hadnagy
- Nagy Béla hadapród
- Novinszky Alajos zászlós
- Oberting Mihály zászlós
- Precup Jenő zászlós
- Párvány Károly zászlós
- Ruzsucska János zászlós
- Riedl Jakab zászlós
- Sándor Zoltán főhadnagy
- Strosz Zoltán főhadnagy
- Strobl Dezső zászlós
- Soltész János zászlós
- Sulcz Gyula hadnagy
- Supka Géza hadapródjelölt
- Török Árpád hadnagy