Sorozatunk első részében végigkövettük azokat a fontosabb összecsapásokat, amelyek a rosszul felszerelt, magashegyi harcokra kiképzetlen magyar honvéd csapatoknak súlyos veszteségeket okoztak. Területveszteség szempontjából a 2244 méter magas Krn csúcs elvesztése volt a legsúlyosabb csapás.
A Krn elhelyezkedése
(Pilch Jenő szerk.: A világháború története című kötet alapján)
Az 1915. június 16-án 3 órakor kezdődött olasz támadás gyilkos szuronyharc után sikerrel járt: az ellenség kezébe került a hegycsúcs. A nagyváradi 4-es honvédek mellett küzdő 3. hegyi dandárhoz beosztott császári és királyi nagyváradi 37. gyalogezred 13. és 14. századai a leváltásuk után június 21-én érkeztek vissza a zászlóaljuk táborhelyéhez. Az egység orvosa, Kemény Gyula visszaemlékezése szerint ők úgy mesélték, hogy az olaszok a sűrű ködben meglepték a honvédeket és a hozzájuk beosztott szintén közös debreceni 39-es századot. Elfoglaltak egy telefonközpontot is. Amikor Balogh Barna védelmi parancsnok, a 4-es honvédek alezredese telefonon azt jelentette, hogy veszélyben vannak, egy idegen hang szólt bele a vonalba: „Pár perc múlva foglyok vagytok”. Ezt már egy olasz katona mondta, és valóban, a szuronyharc után az életben maradottak fogságba estek.
Fennállt a veszély, hogy ha az olaszok a Krnről tovább tudnak támadni a Rudeci Rob felé, akkor egérfogóba kerültek volna a Sleme és a Mrzli vrh védő csapatai. A magaslatokról az ellenség tűz alá vehette volna a tolmeini völgyben vonuló egységeket is. Ezért a következő hetekben súlyos védelmi harcok kezdődtek a 2164. és a 2068. csúcsokon (mai térképeken jelzett magasságok).
A legsúlyosabb harcokban részt vett honvéd ezredek veszteséglistáját átnézve a következőket találjuk. 1915. június 7. és 25. között a debreceni 3-as honvédeknél 2 tiszt meghalt, 3 megsebesült, beteg lett 9 fő. A legénység közül 59-en meghaltak és 386-an megsebesültek, 79-en megbetegedtek. Fogoly és eltűnt nem volt az ezrednél. A nagyváradi 4-es honvédek tisztjei közül június 1. és 25. között 2 fő meghalt, 14 megsebesült, 22 eltűnt, hadifogságba esett, 8 megbetegedett. Igen nagy volt a legénységi veszteség is: meghalt 82 fő, 336 megsebesült, 338 hadifogságba esett, 146 megbetegedett.
Távirat a 4-es honvédek veszteségeiről
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, 20. honvéd gyaloghadosztály iratai)
Térjünk vissza a harcok júniusi kezdetéhez. Serényi Jenőre emlékező sorozatunk harmadik részében olvashattunk arról, hogy 1915 májusának utolsó napjaiban még csak osztrák-magyar figyelő őrsök gyenge láncolata húzódott a Lipniktől a Krnig húzódó hegygerinceken. Viszont egyre sűrűbb lett a kiváló olasz alpini csapatok előnyomulása, támadása azzal a céllal, hogy elfoglalják az uralkodó magaslatokat. Ezért a következő napokban nem csak a puskatűztől kellett tartaniuk a honvédeknek, hanem az óriási erőfeszítések árán felszállított tüzérségi lövegektől is, amelyek megkezdték működésüket. Stadler ezredes, védelmi csoportparancsnok jelentéséből idézve: „Ellenséges tüzérség a Vrata mögötti lejtőről, valahol az 1776 mp. levő ágyú kezdi magát belőni, eddig négy lövést adott le. Saját ágyú az ellenséges ágyút el nem érheti.” A Kratochvil csoportnak is veszteségeket okozott az 1960. és 1870. közötti gerincre felvitt ellenséges hegyi ágyú, „elég hatásosan tüzel” írták a jelentésben.
Harctéri helyzet az első isonzói csata után Tolmeintől Flitschig. Az 1915. július 6-ai állapotokat mutató térképen pirossal jelölve az olasz, kékkel az osztrák-magyar védelmi vonal. A Krn térségében jól megfigyelhető az olasz betörés.
(József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam, II. kötet. 12. sz. mellékletének részlete)
A hegyi ütegek egyre aktívabb működése mellett az olasz nehéz tüzérség is kezdte belőni magát. Veszélybe kerültek a völgyekben, platókon levő telephelyek és a csapatok gyülekezési körletei. A 4-es honvédek ütközetvonatát ért ilyen belövésekről Sárközy Gergely visszaemlékezésben a blogon is olvashattunk. Június 4-én intézkedés történt a 20. honvéd hadosztály tüzérségi megerősítéséről: „A 8. tábori ágyús ezred I. ütege Ratschach-ban kiwaggonierez és annak menetét a Mojstrevka-hágón át Soca-ra folytatja. Rendelkezésére bocsájtatik a tüzér d[an]d[á]r. par[ancsnok]ságnak átadott bivalyok, amelyek VI/4-én d[él]út[án] 5h-kor Arnoldsteinban bewaggoníroztatnak és Kronauban szállíttatnak. Kiwaggonirezés után az ökrök és bivalyok a szükséges etetés után menetük azonnal folytassák a Mojstrevka-hágó felé, ahol az üteg par[ancs]nok által átveendők és az ágyuk továbbítására felhasználandók. Böhm 8. á[gyús] e[zred]beli őrnagy osztálytörzsével VI/5-én estig Soca-ra beérkezzék, ahol a h[ad]o[sztály] par[ancsnok]ság rendelkezéseit kikéri. Böhm őrnagy az Isonzó völgycsoporthoz tartozó tüzérség felett a par[ancsnok]ságot átveszi.”
30 és feles tüzelőállásban az olasz fronton
(A szerző gyűjteményéből)
A hónap közepére igen nagy szükség volt egy nagy hatótávolságú és jelentős romboló erővel rendelkező lövegre. Ezért a legnagyobb titokban, megkezdődött egy 30,5 cm-es, a pilseni Skoda művekben kifejlesztett Mörser M11. típusú mozsárnak Koritnica falu közelébe szállítása, amelyet a későbbiek során csak „Berta” néven emlegettek a jelentésekben. A mozsár biztosítására, egy ellenséges támadás kivédésre a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred Pour százados vezette I. zászlóalját a 2208. Rombon és Ravelnik között állásba rendelték. Feladatukhoz tartozott, hogy az előterepen folyamatosan járőrözzenek, és az ellenség megjelenését azonnal jelentsék.
A 11000 méteres lőtávolsággal rendelkező mozsár nehéz gránátja becsapódása után nyolc méter széles és nyolc méter mély kráter keletkezett, és megölt minden embert 400 méter sugarú körben. Kiszolgálásához 15-17 fő kellett. Összeállítása és tűzkésszé tétele után 1915. június 19-én este 8 óra 15 perckor adta le az első lövést, mégpedig a Vrsic magaslatra. A lövés hosszú lett. Másnap, június 20-án 4 óra 30 perckor kezdődött a lövések sorozata, először ismét a Vrsic 1960 magaslatra.
A terület mai domborzati térképe. Pirossal jelöltük az 1915 júliusában az olaszok, kékkel az osztrák-magyar csapatok által birtokolt magaslatokat (Forrás: Google Maps)
Az első lövés 100 méterrel rövidebb lett, viszont a második és a harmadik telitalálat volt az olasz rajvonalban. A következő lövések a za Kraju magaslatot találták el (két lövés), és még két lövés csapódott az olasz rajvonalba. A hetedik lövés viszont nem robbant fel. Mivel a mozsár tűzgyorsasága 10 lövés volt egy óra alatt, a leadott nyolc lövés egy óra alatt megtörtént. Ez volt az első sorozat, amelyet később újabb sorozat követett. Célpontok a következők voltak: 1270-es magaslat, Ravna, Trnovo, Saga. A lövedékek közül kettő nem robbant fel, háromnak pedig a hegyek takarása miatt nem látták a hatását. Ezen a napon összesen 20 lövedéket lőttek ki. Böhm őrnagy újabb 10 db bombát utalt ki a löveg számára. Viszont Nagy tábornok, a 20. honvéd hadosztály parancsnoka a következő tájékoztatást adta a tüzércsoport parancsnokának: „Újólag figyelmeztetnem kell, hogy ezen töltény utánpótlása rendkívül nehézségekbe ütközik. Az elvonás csak akkor jogosult, ha minden egyes lövésnek eredménye elvárható, vagyis ha az a töltény arányával áll. Minden felhasznált bombának egy bizonyos célja kell legyen, melyet más löveggel elérni nem lehet. Töltény helyzet, töltény elhasználás és töltény szükséglet naponta du 5-ig telefonon jelentendő.”
Tüzérségi megfigyelő jelentése az 1915. június 19-én leadott lövések becsapódásairól
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, 20. honvéd gyaloghadosztály iratai)
A mozsár tűzcsapásai minden bizonnyal meglepték az olaszokat. A nagy tűzerő hirtelen megjelenése miatt már nem lehettek abban a biztonságban, amelyet a hegyi ütegek korlátozott tűztávolsága (és hatása) miatt addig kihasználtak. A „Berta” telepítési helyének a felderítése volt várható, ezért a mozsár működését csak rövid időre határozták meg.
Június 21-én este 9 órakor Farkas ezredes csoportjába tartozó Mező főhadnagy és Diószeghy százados vezette századokat az ellenség a Vrsic csúcsáról és oldaláról megtámadta. Súlyos és nagy veszteségeket követelő harc kezdődött. Az ellenség erős tüzeléssel, géppuskákkal, bombavetőkkel dolgozta előre magát, mindezt erős tüzérségi támogatással. A védőcsoport is tüzérségi támogatást kért. Farkas ezredes a hegyi ütegek tüzelése mellett megengedte, hogy a 30,5-s mozsár is leadjon egy lövést. Amikor Böhm őrnagy, a tüzérség parancsnoka jelentette a hadosztálynak a tűzcsapást, akkor Nagy tábornoktól ezt a rövid választ kapta: „Berta csak engedéllyel lőhet. Minden kívánság ide bejelentendő!” Vagyis ekkor már csak hadosztályparancsnoki engedéllyel lőhetett a mozsár.
A következő nap megkezdődött a „Berta” szétszerelése, szállításra előkészítése. Erős biztosítás mellett június 23-án már Raiblba érkezett, ahol szintén erős őrizet mellett várta további bevetésének idejét. A honvédek tüzérsége szegényebb lett egy hatásos fegyverrel.
A 20-as honvéd hadosztálytól kivont 30 és felesek későbbi működéséről is rendelkezünk információkkal, amelyek szintén említést érdemelnek, mint érdekesség. A mozsarakat a VII. hadtesthez vitték Hermagor környékére. A 20-as honvéd hadosztály is ide tartozott, de ekkor a hadtesttől elkülönítve vett részt a harcokban. József főherceg, lovassági tábornok, a hadtest parancsnoka visszaemlékezésében többször is megemlítette a védelmi csoportjához érkezett két, fedőnévvel ellátott mozsár működését. Ezt írta 1915. június 26-án: „Hermagoron ma szállt le a vonatról a ‘kövér Berta’ és működését a legközelebb meg fogja kezdeni. Nem lesz nagy örömük az olaszoknak az ő robbanó acélcsókjaiban!”
A 30 és felesek „acélcsókja”
(A szerző gyűjteményéből)
Június 28-án ezt olvashatjuk: „A tegnap későn este kapott jelentések szerint az ellenséges nehéztüzérség különböző állásainkat erősen lőtte s mi veszteségeket szenvedtünk. Majd javul a helyzet, amikor a ‘kövér Berta’ s a ‘pajkos Jancsi’ (két 30,5 cm-es mozsár) megkezdik működésüket.” A mozsarak tűzhatását is rendkívül szemléletesen megörökítette a július 5-ére keltezett bejegyzésben: „Egy éles kemény nagy durranás, mondhatnám érezni lehet a rettenetes robbanás forró erejét, az egész hatalmas szikla, melyen virító havasi rózsák között fekszem, megrezzenik a nagy nyomástól. Egy nagy barnásszürke füstfelhő emelkedik, mint egy tűzhányó kitörésénél a Promos csúcsáról s ugyanakkor a sziklafalakon lehömpölyögve ereszkedik a völgybe. Ez volt a ‘pajkos Jancsink’ első csókja.”
Honvédek az olasz front kezdeti magashegyi harcaiban 3/1. rész
Honvédek az olasz front kezdeti magashegyi harcaiban 3/3. rész