Triboulet notesza
„Dilettánsabban még soha nem szabadítottak el háborút, mint 1914 júliusában a Szerbia ellenit” – fogalmaz egészen kendőzetlen nyíltsággal Fritz Fellner, az egyik legtekintélyesebb osztrák történész, és véleményét sok szakember is hajlamos osztani. Tulajdonképpen már az is feltűnő, milyen gyakran emlegetnek dilettantizmust az akkori eseményekkel kapcsolatban: megkapják ezt a minősítést a szarajevói merénylet végrehajtói éppúgy, mint az elhárításáért felelősséggel tartozók (sőt, maguk az áldozatok is – a veszély egészen szakszerűtlen alábecsüléséért…), de az osztrák–magyar, valamint a szerb katonai és politikai vezetés döntéshozói is egyformán. A történtek utólagos ismeretében akár az efféle megsemmisítő kritika sem tűnik alaptalannak. Mindenesetre a Nagy Háború kirobbanásának körülményei is csupán újra megerősítik, hogy a hadvezér és az államférfi is csak ember, és hogy azt az államot és azt a hadsereget, amelyet korának legnagyobb koponyái vezetnek – eddig még nem találták fel…
Triboulet notesza, avagy a szerb vezérkari főnök kalandjai Magyarországon
a Nagy Háború előestéjén
Az ismert történelmi anekdota szerint I. Ferenc francia király híres udvari bolondja, Triboulet, mindenkinek a nevét följegyezte, akit még nálánál is nagyobb bolondnak tartott. Egy alkalommal híre jött, hogy a király szabad utat enged országán keresztül halálos ellenségének, V. Károly német-római császárnak. Ezt hallva a bolond feljegyzett valamit a noteszába, mire uralkodója tudni kívánta, kit tartott méltónak a megörökítésre. „A császárt – felelte Triboulet – mivel olyan ostoba, hogy megbízik benned.” A király kézenfekvő kérdésére, hogy mi lesz, ha V. Károly mégis bántatlanul átutazhat, a nem kevésbé kézenfekvő válasz így hangzott: „Akkor kihúzom a nevét és a tiedet írom a helyébe, mivel olyan bolond voltál és nem fogattad el!” Hogy mi köze van a XVI. századi történetnek az első világháború kirobbanásához? Rögtön kiderül.
Triboulet, I. Ferenc francia király udvari bolondja
(forrás: spectaclerenaissance-junior2804.blogspot.com)
A szarajevói merénylet híre – azon túl, hogy nagy szenzációt keltett – néhány korabeli prominens személyiséget kifejezetten kellemetlen helyzetbe hozott. Közéjük tartozott Radomir Putnik vajda [a tábornagynak megfelelő szerb rendfokozat], szerb vezérkari főnök is, aki 1914 forró nyarát külföldön töltötte, méghozzá nem is akárhol: Stájerországban, azaz a Szerbiával régóta feszült viszonyban lévő Osztrák-Magyar Monarchiában! Az idős, betegeskedő hadvezér lányával együtt Bad Gleichenbergben gyógyíttatta magát valószínűsíthetően már akkor is, amikor Princip végzetes lövései eldördültek. (Odaérkezésük pontos ideje nem ismeretes. Tény, hogy július első napjaiban már ott voltak, valamint az is, hogy a stájerországi fürdőhelyre Bajorországból érkeztek.) A szinte azonnal fellángoló szerbellenes szenvedélyek miatt talán az lett volna a legjobb, ha Putnik és a lánya nyomban hazaindul Belgrádba, annál is inkább, mivel nagyon is valószínűnek látszott, hogy a Monarchia akár azonnali fegyveres megtorlásra is rászánhatja magát. Ez esetben pedig a szerb hadsereg tényleges első emberének, a vezérkari főnöknek nyilván otthon a helye. Bizonyos politikai megfontolások miatt azonban a vajda a maradás mellett döntött, aminek csaknem súlyos következményei lettek. A döntésben feltehetőleg közrejátszott, hogy a dunai birodalom azonnali katonai válaszlépése elmaradt. Ehhez képest azután szinte bombaként robbant, amikor július 23-án Ausztria-Magyarország ultimátummal felérő jegyzéket intézett Szerbiához. Most már nem volt helye semmiféle késlekedésnek, ám Putnik és a lánya mégis csak 25-én tudott vonatra szállni, hogy a gyakorlatilag már ellenségesnek számító Magyarországon keresztül megkísérelje a hazautazást. Belgrádban közben már állt a bál: kiderült, hogy a vajda magával vitte annak a trezornak a kulcsát, amely az esetleges mozgósítás során meghozandó intézkedéseket tartalmazó dokumentumokat őrizte! A páncélt fel kellett robbantani, hogy a tartalmához hozzáférhessenek, hiszen a vezérkari főnök hazatérése ekkorra már teljesen bizonytalanná vált. Várható volt, hogy az utazás nem lesz zavartalan: a Monarchia számára az ellenséges haderő első emberének kézre kerítése nyilvánvalóan hatalmas előnyt jelenthetett a küszöbön álló háborúban. Ez a várakozás teljes mértékben beigazolódott.
Radomir Putnik, szerb vezérkari főnök
(forrás: Wikipédia)
A Putnik elfogását célzó akció megszervezésére a budapesti hadtestparancsnokság vállalkozott. A parancsnok (Tersztyánszky lovassági tábornok) és vezérkari főnöke (Dáni ezredes) komplett rajtaütést terveztek, amelyre – mint az a Hadtörténelmi Levéltárban nemrégiben előkerült aktából kiderül – Szabadkán került volna sor. A terv úgy szólt, hogy Putnikot mindenképpen letartóztatják: ha a mozgósítás már megtörtént, akkor hadifogolyként, egyébként pedig idegen állam kémgyanús polgáraként. A valóságban azonban minden másként alakult. A szerb vezérkari főnököt 25-én este Kelenföldön vették őrizetbe, a sajtó szerint erőszak alkalmazásával, ez utóbbit persze a hivatalos kommüniké határozottan cáfolta. Az eseményekkel egy időben a háttérben komoly huzavona folyt a Monarchia politikai és a katonai felsővezetői körében az akció végrehajthatóságának törvényes vagy törvénytelen voltáról. Egyeseknek komoly gondot okozott, hogy a 23-án Szerbiának átadott jegyzék formáját tekintve nem volt ultimátum, mivel nem teljesítése esetére csak a diplomáciai kapcsolatok megszakítását helyezte kilátásba, a hadüzenetet azonban nem. Mivel pedig így a hadiállapot a két ország között egyelőre nem állt be, Putnikot sem lehetett hadifogolynak tekinteni. Az már más kérdés, hogy a háborús veszély közelségére való hivatkozással így is alá lehetett volna támasztani a szerb tábornok internálását. Mindennek azonban végül is nem volt jelentősége, mivel Ferenc József hatalmi szóval eldöntötte a kérdést. Az agg uralkodó végtelenül felháborodott a szerinte teljesen lovagiatlan eljáráson, és azonnali intézkedéssel szabad hazautazást garantált Putniknak és a lányának, amihez különvonatot biztosíttatott a számukra. Így azután a szerb vezérkari főnök zavartalanul haza is érkezett, majd rövid gyógykezelést követően tönkreverte Potiorek táborszernagy seregeit. (A fenti eseményekről részletesebben lehet olvasni a Tersztyánszky életéről szóló könyvemben. A Putnik-affért a kitűnő osztrák történész, Horst Haselsteiner jó három évtizeddel ezelőtt már feldolgozta; az ő német nyelvű tanulmánya mindmáig megkerülhetetlen alapmunkának számít. Az azóta előkerült új információk néhány részletben kiegészíthetik az általa készített beszámolót.)
És most vissza Triboulet-hoz: mit gondol a kedves Olvasó, vajon belekerülhetett volna a híres noteszba Ferenc József neve?