Papp Károly sarkadi olvasónk lejegyezte dédnagyapja, vitéz Vágó András családi emlékezetben megőrzött töredékes életrajzát, amit az alábbiakban mi is közzéteszünk. A nagymamájától hallott történetekhez néhány képet is mellékelt.
„Szolgálati időm emlékéül”
„Dédnagyapámról szóló írásukat örömmel vennénk. Részben kegyeleti okokból is, részben valamilyen szintű elismeréseként egy olyan generációnak, mely méltatlanul volt elfeledve. Volt ő irredenta, volt ő revizionista stb., csak egy nem volt: elismert katona és ember…
Nagymamámmal többször elmeséltettem a dédnagyapám történetét. Sarkadon született a korabeli Bihar vármegyében, az Almássyak zsellérsorán, szegény, nincstelen család gyermekeként. Fiatalon bevonult katonának Nagyváradra a 4. honvéd gyalogezredhez. Századparancsnoka unszolására továbbszolgálóként a 4-es ezrednél maradt. Nagyváradon katonaként elvégezte a polgári iskolát. A háború kirobbanása előtt a váradi hadapródiskolában tanított. Saját kérésére frontszolgálatra került.
Információnk szerint harcolt az orosz fronton is. Ott kapta első kitüntetését, egy járőr vezetéséért. A két front között végzett felderítést, és sikerült egy jelentősebb orosz gyalogos alakulatot álmában meglepniük, illetve fogságba ejteniük.
Ezt követően (?) került a Doberdóra és harcolta végig a háború jelentős szakaszát. Olasz fogságba esett, és kb. 1 évig volt Capri szigetén, majd olasz tisztekért kicserélték. Többször megsebesült – egyik szemét is elveszítette –, lehetősége lett volna könnyített szolgálatra, de a kórházból mindig a frontra tért vissza. Részletes „fronttörténeteket” nem ismerek, de igen sokszor hivatkozott a vízhiányra és az embertelen körülményekre.
A háború végén Brassó mellé rendelték, itt katonái meg akarták adni magukat a románoknak, de ő ezt elutasította és beugrott a lövészárokba a géppuska mellé. A románok meg akarták ölni, de az egyik katonája erőszakkal kirángatta a fedezékből és ezzel megmentette az életét. Román fogságban volt egy évig. Elmondása szerint 32 foggal ment fogságba és fog nélkül került vissza onnan.
A 4. ezred kötelékébe, Nagyváradra került vissza fogolycserével kb. 1920-ban, és ott folytatta a szolgálatot. Előzetes tervek szerint a hadapródiskolában tanított volna, de egy éjszaka (talán 1922-ben) még a trianoni határzár előtt menekülniük kellett. Volt katonája (aki kihúzta a lövészárokból) értesítette, hogy reggel elviszik a románok, ezért 4 gyermekével és feleségével még azon az éjszakán mindenüket Váradon hagyva átmenekültek a határon és Sarkadon telepedtek le.
A háború elvesztését soha nem sikerült kihevernie. Olaszországban maláriát kapott és rendszeres kezelésre járt a honvédkórházba. Fejében örökre bent maradt egy repeszdarab, amit a korabeli orvosok nem tudtak kioperálni. Valószínűleg 30 év múltán ez a szilánk okozta a halálát is.
A háború után igen megkeseredett életet élt, soha nem tudta kiheverni a Nagy Háborút. Hiába kapott később vitézi földet és magas nyugdíjat, nem tudta (akarta) a korábbi életét folytatni.
Jellemző csendes személyiségére (az öreg frontharcos tapasztalata) az 1944-ben Sarkadon zajlott harcokra adott reakciója. A család háza mellett volt beásva egy német géppuska, azt lőtték az utca túlsó oldaláról a románok. Nagymamáék félelmükben az ágy alá bújtak és sírtak. Dédnagyapám az asztalnál ült és borozott.
– Édesapám, jöjjön, bújjon el!
– Minek? Amíg hallod addig nincs baj! Amikor meg már nem hallod, akkor meg úgy is mindegy!
Remélem sikerült néhány részletet közölnöm, s talán találok még néhány konkrétumot vele kapcsolatban. 1990-ben átmentem Nagyváradra, még állt az a bérház, ahol a családom lakott, közel a püspöki palotához…”
Kiegészítésképp, az 1927-ben megjelent Vitézek Évkönyve alapján az alábbiakat tudhatjuk Vágó Andrásról:
Vágó András nyugalmazott tiszthelyettes, földműves
Született: 1885. augusztus 25.
Lakik: Sarkad, Paradicsom u. 251.
A vitézi címet 1925-ben kapta a 4120 sorszámon.
Kitüntetései:
I. osztályú (nagy) ezüst vitézségi érem
Bronz vitézségi érem
Károly Csapatkereszt
Sebesülési Érem 4 sávval (azaz legkevesebb négyszer sebesült)
A családi legendáriumokban fennmaradt történetekről esetlegesen fellelhető levéltári források kutatásához a blogon több posztban is hasznos információval szolgálunk. Ha olvasóinknak nincs erre ideje, lehetősége, alapítványunk vállalja ezeknek az elvégzését.