48 = 60? avagy a mozdonyfüstbe ment haditerv
A Monarchia tisztképzésében – akárcsak a többi korabeli nagyhataloméban – a matematikai tudományoknak igen nagy szerepe volt. Ez érthető, különösen akkor, ha meggondoljuk, hogy a vasutak háborújának idején a tömeghadseregek mozgatása mennyi számítást igényelt. A hadműveletek lebonyolítása jószerével vasúti menetrendek segítségével történt. Természetes hát, ha a jövendőbeli tisztek felkészítésében a számokkal kapcsolatos tantárgyaknak kiemelt jelentősége volt: akár négyszeres szorzóval is számolhatták az ezekből kapott érdemjegyeket. Nyilván nem véletlen, hogy a dualista korszak legismertebb hadvezére, Conrad von Hötzendorf, aki 1906-tól a vezérkari főnöki posztot betöltötte, szintén jól bánt a számokkal: hívei szerint egyenesen zsonglőr volt ezen a téren.
Ismeretes módon a vezérkarok egyik legfontosabb békebeli foglalatossága felvonulási terveket készíteni valamennyi, a jövőben akár csak elképzelhető háborúra. Így aztán biztosan nem jönnek zavarba, ha a dolog bármely szomszédjukkal szemben komolyra fordul. (Lehet persze ilyen terveket készíteni más, nem szomszédos államok vonatkozásában is, ám ezek gyakorlati kipróbálhatóságának általában jóval csekélyebb az esélye.) Conradról elmondható, hogy nem csupán kötelességének érezte ilyen felvonulási tervek készítését, de valósággal kedvét lelte bennük. 1907-ben például még azt is górcső alá vette, mi lenne, ha a Monarchia háborúba keveredne legfontosabb szövetségesével, Németországgal. Persze a józan ész és a valószínűség mégis csak azt diktálta, hogy a bekövetkezésre leginkább esélyes háborúkra készüljön fel. Számításai szerint a dualista birodalom haderejének leginkább egy egyfrontos (Szerbia/Montenegró elleni), illetve egy kétfrontos (Oroszország és Szerbia/Montenegró elleni) háborúra kell kidolgozott haditervekkel rendelkeznie. Úgy okoskodott, hogy ha a Monarchia háborúba keveredik a cári birodalommal, akkor a balkáni szomszédok bizonyosan nem fogják kihagyni az alkalmat Bosznia és Hercegovina megszerzésére. Ha ellenben Ausztria-Magyarország hadiállapotba kerülne Szerbiával és hű szövetségesével, Montenegróval, úgy a vezérkari főnök szerint a Monarchia diplomáciája képes lehet az oroszokat távol tartani a konfliktustól.
A lehetséges alternatívák kiválasztása után következhet a számítás. Mekkora erő kell az elvárható eredmény eléréséhez és mekkora erővel rendelkezik az Osztrák-Magyar Monarchia? Conrad úgy számította, hogy ha csak Szerbia/Montenegró az ellenfél, akkor 20 hadosztály elég lehet a győzelemhez szükséges kétszeres túlerő biztosításához (tekintve, hogy a másik oldal mintegy 10 divíziót lehet képes kiállítani.) Ha Oroszország is bekapcsolódik a küzdelembe, úgy a cári hadsereggel szemben legalább 40 hadosztály kell az egyensúly tartásához is. (Figyelem! Ez nem azt jelenti, hogy a Monarchia csapatai a lövészárkokban kuksolva bevárják a rohamozó oroszokat! A kor divatjának megfelelően a támadólagos védelem jegyében természetesen offenzív módon kell tartani a túlerejű ellenséggel szemben az egyensúlyt.) Ezek szerint tehát a déli hadszíntéren a győzelemhez kell 20 hadosztály, az északi (galíciai) fronton a helytálláshoz kell 40 hadosztály, mindösszesen 60 hadosztály. Csakhogy van egy kis bibi. Az tudniillik, hogy a Monarchiának csupán (kerekítve) 48 hadosztálya van. Azaz pontosan 12-vel kevesebb, mint az kívánatos lenne.
Hogyan lehet ezt a 12 mínuszt eltűntetni? Conrad szerint a dolog lehetséges. Figyeljük csak! Először is ezt a 48 hadosztályt három részre osztjuk. Az egyik – 28 divízióból álló – csoportot elnevezzük A-lépcsőnek. A második – 8 hadosztálynyi csoportosítást – elnevezzük Minimális B-csoportnak. Végül a harmadik, maradék 12 hadosztályt pedig a továbbiakban B-lépcsőként fogjuk emlegetni. Mármost hogyan lesz a 48-ból 60? Vegyük először az egyfrontos (Szerbia/Montenegró elleni) háborút. Ekkor a Minimális B-csoport, amely minden körülmények között a Balkánra van szánva, egyesül a B-csoporttal és együtt kiadják a szükséges 20 hadosztályt. Nagyon jó! Most lássuk a kétfrontos variánst. Az A-csoport, amely kizárólag az orosz frontra kerülhet, 28 hadosztályt tesz ki. Ha a B-csoportot hozzájuk rendeljük, akkor pontosan megvan a kívánt 40 hadosztály, miközben a Minimális B-csoport 8 hadosztálya képes lesz megakadályozni a szerbeket abban, hogy elragadják Boszniát. Ezzel a mutatvány kész. Látható persze, hogy a trükk a B-csoport kétszeres felhasználhatóságában van. Ez a stratégiai tartaléknak nevezett csoportosítás annak megfelelően kerül alkalmazásra, hogy egy- avagy kétfrontos háborúra kerül-e a sor. Ha egyfrontos, úgy délre kerül, ha kétfrontos, úgy északra. Annyi persze ezek után világos, hogy a Monarchia Conrad szerint sem képes egyidejűleg offenzív módon fellépni mind a két hadszíntéren. Vagyis ha az oroszokat nem lehet távol tartani a konfliktustól, akkor bizony le kell mondani a balkáni offenzív tervekről és minden erővel az „északi kolosszus” féken tartására kell koncentrálni. Legalább is addig, amíg a németek le nem verik a franciákat (6 hét!) és meg nem jelennek a keleti fronton mint felmentő sereg.
Van itt azonban más bibi is. Mi történik akkor, ha egy egyfrontosnak induló háborút menet közben kell kétfrontossá áthangszerelni? Ez nyilván azt jelenti, hogy a B-lépcsőt délről át kell irányítani az északi hadszíntérre. Lehetséges? A szállítási szakemberek azt mondták Conradnak, hogy igen – ha minderre legfeljebb az egyfrontos háború megindítása után 5 napon belül kerül sor. Akkor még az átirányítás megoldható. Később már nem. Conrad nem volt szállítási szakember, tehát mindezt elhitte. Mint kiderült, ezt nem kellett volna tennie. A valóságban ugyanis az orosz mozgósításra három nappal a szerbek elleni hadüzenet után került sor. Ám a vasúti szállításért felelős részleg szakemberei szerint az átirányítás ekkor már nem volt lehetséges, mivel „káosz, tovubahobu” lett volna az eredménye, ha a délre tartó vasúti szerelvényeket megállítják és megpróbálják északra átcsoportosítani. Mi hát a teendő? Nos, az egyetlen lehetőség, ha a délre tartó szerelvényeket hagyják tovább gördülni a Balkánra, ott kirakodni, majd idővel visszairányítani a galíciai hadszíntérre. Conrad – aki, mint már tudjuk, nem volt vasúti szakember – rábólintott erre a hajmeresztő megoldásra. Így azután bekövetkezett a világ hadtörténetében valószínűleg páratlan eset, hogy egy egész hadsereg (mert a B-csoport gyakorlatilag azonos volt a 2. hadsereggel), ahelyett hogy a felvonulási tervben megszabott arcvonalszakasz felé utazott volna, sebesen távolodott onnan… A zseniális számítási trükk pedig a Monarchia 1914 nyári-őszi nagy vereségeinek egyik okozója lett.