Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról – 2. rész
Az 1915. május 24-ei megérkezést követően az első éjszakát szakadó esőben az Isonzó partján sátorozva tölti a zászlóalj. Ezt követőn a Tolmeintől északra eső hegyóriások között vezénylik őket ide-oda, s mindeközben átesnek az olasz tűzkeresztségen. Ezután az eső mellett folyamatosan kapják a srapneltüzet is a nyakukba. Hajszál híja, hogy hősünk életben marad…
A megérkezés után azonnal elosztanak bennünket, még ma harcba kerülhetünk. Itt halljuk, hogy Tolmein fölött, a tőle déli irányban lévő magaslatokon ma reggel 3-kor megkezdték az ellenségeskedést. Ágyúharccal kezdődött, majd fegyvertűzbe ment át. Az első sebesültek és halottak állítólag az 50. ezredtől vannak. A mi csapataink csak most érkeznek, alig van itt valami, de folyton jönnek.
Tehát háborúba keveredtünk az olaszokkal is. Az itteni nép menekül visszafelé Stájerország felé, mi meg megyünk előre. Érdekes, hogy ahogy a magyar határt átléptük, megszűnt az ováció. Ezek itt savóvérűek, ha integetünk, félremagyarázzák, vagy szláv érzelműek.
A térség áttekintő térképe
(Pilch Jenő szerk.: A világháború története című kötetéből)
Itt, az országút mellett az Isonzó nevű folyó partján sátorban szalmán írok, szakad az eső, zúg az Isonzó, szólnak az ágyúink mögöttünk, mi vagyunk a határon. Enni nincs mit, csak majd ha a trén megérkezik. Vettünk a menekülőktől 3 koronáért egy tyúkot, most azt főzöm ötünknek. Itt vagyunk [Karl] Przybill századossal és holnap?
A vízparton a tűz mellett ülünk, főzök, beszélgetünk, várunk. Fél 11-kor jön a parancs, hogy éjjel 12-kor abmarsch. Ez később megváltozott, mert csak 4-kor indulunk. Eleinte Tolmein irányába akarunk menni, de negyed óra múlva visszafordulunk, mert előttünk balra az éjjel az olaszok az egyik magaslatot megszállták. Erre visszajövünk Lubinóba s ott felkanyarodunk. Rengeteg hegyeket mászunk, hó és hó van mindenfelé. A 46-os zászlóaljon keresztül délután két órakor érkezünk meg rendeltetési helyünkre, Kuk Planinára, 1300 méter, a többi századok magán a Kukon, 1838 méter (15.), a 13. század pedig 2000 méteren felül van. Minden és minden hóval van borítva. Éjjel nagyon hideg van. Sehol egyetlen lakóház. Az olaszok egész nap úgy fél óránként leadnak egy-egy ágyúlövést, mi is. Különben semmi különös nincs. Hat nap óta semmiféle hírt nem kapunk sem az oroszról, sem az olaszokról. Az élelemmel baj van. A legénység jó, ha egy napra egy konzervet kap. Ezzel lesz a legnagyobb baj. Sátorban alszunk 1300 méter magasan.
Ma, [1915. május] 26-án este jön a hír, hogy ma éjjel innen is elmegyünk előbbre. Az olaszok pár helyen átjöttek az Isonzón. Ma, 26-án egy olasz repülőgép járt felettünk. Az erdőben ülünk mind a segélyhely körül. Főzöm a sok teát, kávét. Így állunk 26-án az olasz határon.
27-én délelőtt 12 órakor elindulunk innen előbbre. Az ellenség már a mozgósítás után a hadiállapot napján átjött az Isonzón s pár magaslatot elfoglalt. Mert mi a generálstäblerek szerint megkéstünk három nappal, azért egyelőre a hátsó hegyeken foglalunk állást, de ma már több csapat jött s előbbre mehetünk. Rettenetes rossz úton, szinte Isten csudája, hogy a lovakkal le tudunk jönni. Óriási fáradtsággal, kínnal agyonizzadva érkezünk este 7-kor Zatolmin nevű faluba. Ez egy kis szlovén falu, itt leszünk dandártartalék. Kitűnő táborhely.
28-án délelőtt 11-kor indulás a magaslatokra, a Vodil Vrhre a 46-os zászlóalj jobbszárnyára. Fél óra múlva már mint erősítést felparancsolnak a Mrzli Vrh magaslattól balra, itt foglal állást a zászlóalj a Sleme (1487 m ) s a Sleme planina hegyeken. Rettenetes vidék, mindenütt csak gyalogutak vannak, a sziklák gurulása miatt életveszélyes akárhol is a járás. Délután 6 óra körül már benne vagyunk a srapneltűzben. Przybill százados az előőrs, vele megyek. Cipelik le a sebesülteket, alig tudjuk egymást kikerülni, annyira szűk az út. Két másik embert el is temettünk, mind az öt szerencsétlen baka szegedi 46-os volt. Ágyúfedezéket ástak, s ekkor történt a baj.
Osztrák-magyar gyalogság vonul állásba Tolmeinnél
(Guido Alliney: Mrzli Vrh una montagna in Guerra című kötetéből)
Szakad az eső, rettenetes idő van, hideg, dűl le a víz a hegyekről, sátort sem lehet csinálni. 28-án, 29-én egész nap, egész éjjel szakad az eső, sőt ma 30-án is. A 11. hónapja vagyok a háborúban, de ilyen kínos három napunk alig volt. Egész éjjel fel-le járkálok, csuromvíz vagyok bőrig. Csak már reggel lenne. Úgy örültem éjjel 3-kor, hogy kissé világosodik. Ugyanez volt 29-én éjjel is. Járkálva telt el szakadó esőben az idő. Alvásról szó sincs. Egyes bakák horkolva alusznak a rengeteg sárban, vízben, a pocsolyában meghempergett disznóhoz hasonlít mindenki. Napok óta ruhástól, mosdás nélkül. Segélyhelyem a szabadban az ágyúfedezék alatt van, tőle 150-200 lépésre, míg a zászlóaljtól 300 lépésre.
Ma, 30-án nevezetes örömnap, posta érkezett, újságot olvashatunk, itt van május 21-től kezdve. Egész nap ágyúharc volt s hajszál híja, hogy életben maradtunk. Az én nagy sátramban a tűz körül magunkat szárítgatva ülünk, a gépfegyveres főhadnagyunk, Végh, Kopeczky kadét és én, valamint hét szanitéckatona. Éppen levetettem a cipőimet, hogy száraz harisnyát húzzak, amikor őrült dörrenés, rá nagy csattanás, majd srapnelhullás. Pont a sátor felett, mögötte 2-3 lépésnyire explodált. Ha csak 5 centiméterrel lejjebb jön, már a fél sátor a benne levőkkel oda van. Ugrálás, szaladás, ki merre fedezéket lát. Jó is volt, mert 2-3 perc múlva egy másik fúrta át a sátrat majd még három telitalálat. Minden elrongyolt. Mi mind életben vagyunk még eddig. (30-án este háromnegyed 12-kor tűz mellett, könnyezve a füsttől, írom ezeket a sorokat a Mrzli Vrh oldalán).
Tolmein környékének térképe (Google Maps). Kék színnel jelöltük a naplóban 1915. május 24–30-a között említett helyszíneket.
Egész este új fedezéket ásunk a segélyhely számára. Majd levél- és újságolvasásba kezdünk, cipőnk, harisnyánk szárad a tűz mellett. Egyszerre őrült lövöldözés, az olaszok támadnak éjjel. Abba marad az olvasás, írás, szaladunk előre érdeklődni. Negyed óra múlva folytatjuk a régit (én e sorokat írom), közben megered az eső, de éppúgy a lövöldözés is. Ma sem fogunk aludni.
Az olaszok bombát is dobnak, lehet, hogy a montenegrói komitácsik dobálják. Ezek tudniillik megint itt vannak, újra találkozunk ezzel az elvadult ellenféllel. 12 óra van éjjel, a 80-asok újra lődöznek a nagy sötétségbe s magukkal rántják a többit, balra 46, jobbra a 37. Nem tudni, hogy érjük meg a reggelt.
Előző rész: „Újra itt a háború, ki éli túl?”
Következő rész: „Borzalmas út lehet ez nappal is, hát még éjjel…”