Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról – 21. rész
Egy hajnali támadás története, az álmukban elfogott olaszok, s az egymásra ismerő cigány baka és olasz hadifogoly esete. Néhány érdekes epizód a mai részből. Kemény doktor zászlóalja 1915 szeptemberének közepén Tolmeinben pihen, de az életük ekkor sem egyhangú…
Schmued őrnagyunk elment a zászlóaljtól. Jelenleg Tolmein városában ülünk. Ilyen helyünk, amióta a háború tart, még sohasem volt. Ágyban s házban alszunk. Naponta várjuk, hogy mikor lövi össze a várost az olasz. Joga lenne hozzá, mert tele van katonákkal.
Tolmein főtere a háború idején
(A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gyűjteményéből)
Megkaptam a II. osztályú vöröskereszt kitüntetést a hadidíszítménnyel. Be voltam adva III. osztályú katonai érdemkeresztre is, de irigyeim Haus, Bachmann, Arnstein urak ellene dolgoztak. Orvosnak mindig orvos az ellensége.
A Krnön már nagy hideg van, sok a hó, de a lefagyott láb is. A kassai 34-esek vannak ott fent. Innen elvitték az 57. és 59. hadosztályokat a szerb határra. Az oláhok is ellenünk fognak jönni, ezért támad olyan nagy erőkkel az orosz a Szeret vizénél, ahol mi vagy 25-30 km-t meghátráltunk a lapok szerint. Itt lesz a csatlakozás az orosz és az oláh hadsereg között, Tarnopolnál, szóval nekünk egyelőre rosszul megy.
Az ellenség folyton tüzel Tolmein környékére, az útra, a városi hídra. Különben élünk s mind lessük, hogy mikor s mi lesz ennek a háborúnak a vége. (1915. szeptember 15.)
Az egész vonalon csend van. Mindkét fél attól tart, hogy a másik támadni fog s egész éjjel szól a puska, a gépfegyver, persze csak szórványosan. A nappalok sokkal kellemetlenebbek, mert az olaszok rettenetesen ágyúznak mindenfelé, még egyes emberekre is. Sehol és soha sem biztos az ember élete. Mindig várjuk, hogy Tolmeint, amelyben mi most benne ülünk, az olaszok összelövik, mert hiszen látják az itteni nagy mozgást. Itt bonyolódik le minden, ami a hadseregnek, az itteninek kell. Különösen az utakat lövik rettenetesen az olaszok.
A napokban a Mrzli Vrhön átjött hét olasz, közülük négy fiatal 16-17 éves diák. Önként jöttek át hozzánk. Nem akarnak szolgálni, nincs náluk lelkesedés, ha tudnák, hogy nálunk jól bánnak velük, mind átjönnének. Szerintük 300 ágyú van Tolmein ellen összpontosítva, mert nekik Doljénál okvetlen át kell törni a mi frontunkat. Négy alpini ezred van itt, ezek mögött bersaglierik s gyalogság van igen sok. Boldogan horkolnak itt a földön. Gyengén, nyáriasan vannak öltözve.
Bersaglierik korabeli képeslapon
Hogy ne legyen olyan egyhangúság, szeptember 20-án a mi menetszázadunk támadást intézett úgy reggel 4-5 óra közt a nagyon is közel levő olaszok állása ellen. Drótunkat egy-két helyen átszakítottuk s erre két szakasz neki indult. Egyetlen lövés sem esett, halkan közeledtek embereink s egyszerre beugrottak lövés nélkül az első árokba. Hol az olasz? Tán itt nincs is. De van! Egymás mellé az árokban leguggolva, összebújva, hogy így némi meleget tartsanak egymásnak, alusznak az olaszok. A mieink megfogták őket s hajtották vissza. Jobbra egyszerre tüzelés kezdődik, ott nehezebb az ügy. Ott t. i. épp reggeli feketekávét ittak az olaszok s így ébren voltak Megindult a lövöldözés. Majd mind fiatal újonc a mienk. Oldalvédül van a leghátsó olasz árokban hat emberünk egy káplárral, nekik itt kell maradni, míg a többiek már a harmadik olasz árokban járnak. A nagy lövöldözésre ez a hat ember is tüzel, de félnek, hogy a saját embereinket találják, amire egy öreg baka Szabó Sándor, aki Bilek óta itt van, azt tanácsolja, hogy ugorjanak ki, mert ott elől szorítják a mieinket. Társai ráállanak. Öreg Szabó ugrik ki elsőnek, utána társai. Oldalról kapnak tüzet. Szabó nagyot kiált, majd ugrik egyet s összerogyik. Hasba lőtték. Ott maradt halva, aki mindezt tanácsolta. 14 hónapig bírta szerencsével s most vége, nem tér többé haza Köröskisjenőre. A mieink 55 olaszt fogtak, köztük volt 5 sebesült olasz is, akikkel együtt le is fényképeztettem magamat. Az olasz sebesültek boldogok, hogy hozzánk kerültek. „Miért engedték magukat meglepni?” – kérdezem tőlük. „Elaludtunk!” – mondják. „Hát az őr, miért nem lőtt?” „Az is elaludt, vagy azért nem lőtt, mert örült, hogy fogoly lehet”. Így beszélnek az olaszok.
Olasz foglyok egy csoportja Tolmeinben
(Guido Alliney: Mrzli Vrh una montagna in Guerra című kötetéből)
Hát szerencsénk volt. Ha csak egy olasz is ébren van, akkor a mi két szakaszunk soha sem jön vissza, vagy elesnek, vagy foglyok lesznek. Nálunk volt 7 sebesült s két halott. Mi az elvett olasz állást azonnal elhagytuk. Másnap ágyúval, kézigránáttal rohamot intéztek az olaszok a tegnapi állásért. Azt hitték, hogy mi ott vagyunk. Csalódtak. De mit jelenthettek az olaszok? Egyik olasz fogoly Nagyváradon a Széles utcában dolgozott ugyanazzal a cigány bakával, aki kísérőnek volt kirendelve, fogoly és őr boldogan ismertek egymásra.
Előző rész: „Ebben benne van az egész háború”
Következő rész: „Dolgozzatok! Dolgozzatok!”