Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról – 27. rész
1915 októberének végén kifullad a 3. isonzói csata, Kemény doktor is számot vet a nagy összecsapás veszteségeivel, eredményeivel, s a folytatás epizódunk címében is idézett perspektíváival…
Nagy csapás érte a zászlóaljat. Kassay-Farkas Béla a második Czeglédynk[?] eltűnt. Egyesek látták a hulláját, mások meg mint elvezetett foglyot. Roppant kár érte. Vőlegény is volt, s korrekt úriember minden tekintetben s első rendűen bátor magyar fiú. Elesett a hozzánk beosztott Markovits 33-as hadnagy is. Ez volt az [1915.] október 28-i támadás. Rettenetes sok volt a veszteségünk. Épp így járt a 46. is. A legurult hullák garmadában állanak. Sebesülteket találnak ma, 29-én, akik már 25-én sebesültek meg, s azóta élő és halott, ellenség és a mieink párszor átgurultak rajtuk s ők vártak. Mennyi lehetett, aki meghalt csak amiatt, mert nem lehetett kihozni, jajgatni meg nem mert, mert hátha fogoly lesz.
Lövészárkok a Vodil Vrh oldalában, 1915-ben
(Négyesi Lajos: 46-os bakák a tolmeini hídfőben című könyvéből)
Ma, 29-én, már csendesebb minden, az ágyúzás sem olyan erős. Pedig most jöttek még csak csapatok. Azon a kis helyen, a Vodil Vrhön, ma este egész kis haderő áll. Az elhelyezés a következő: Doljét tartja a 72-es zászlóalj. Az állás előtt a Vodil Vrhön van a ma kiküldött 16. századunk, beleolvasztva a maradék 15. és a menetszázad. A 3 század alkot egyet. Utánuk a 98, 61, 33, 46, 77, 78, 52, 28, 29, 66-os zászlóaljak. Mégis csak tudtak ide csapatokat hozni. Belátta a vezetőség, hogy az egész olasz front veszélyeztetve van. Ott ül, guggol a sok csapat a hóban a Vodilon és a Mrzli Vrhön, a kettő mögött. Most itt a hídnál csak a 13. századunk áll. Ha ezt az olaszok tudnák. Az Isonzó is kicsi most.
30-31-én sem volt nevezetesebb esemény, kivéve a lanyha tüzérségi tüzet.
Voltak [1915. október] 20-29-e között momentumok, amikor mind vártuk már a visszavonulást, de szerencsére nem következett be, pedig az olaszok könnyen győzhettek volna. De ők megelégednek egy árokkal. Ha egy árkot elvesznek, megállanak, beleülnek s boldogan jelentik. Ha így haladnak, két-három év alatt Laibachig felárkoljuk Ausztriát. Öt hónapja ásnak ők, mi is néha-néha. Eddig itt egy lépést sem nyertek, azt lehet mondani. Pedig micsoda rettenetes ágyúfölénnyel dolgoznak. De a mi bakánk kemény fején minden megtörik.
A legnagyobb vesztesége a 61-nek és a 37-nek van. Három század 37-es semmisült meg.
Galíciából lehozták Görzhöz a második zászlóaljunkat, onnan hirtelen visszafordították ide, most felváltotta a 46-ot a Mrzli Vrhön.
Első vonalban a Vodilon
(Guido Alliney: Mrzli Vrh una montagna in guerra című könyvéből)
Igen sok érdekes epizódja is volt ennek a 10 napos tüzelésnek. Pár olasz parancsot is elfogtunk, amelyekből ma, 31-én, sok mindent megtudtunk és megértünk utólag.
A mérleg pedig pár 100 lépés az olasz nyereség rengeteg veszteséggel, nálunk pedig valóságos nagy győzelemmel ér fel, hogy a rettenetes túlerőt legyőztük. Igaz, hogy tán még az olaszoknál is nagyobbak a veszteségeink. Csak a Vodil Vrhön 3000-nél több halott és sebesültünk volt, hát a Mrzli Vrhön és a Slemen? A 10-11 napig tartó nagy támadást megelőzőleg kiadott olasz parancsok kerültek kezeinkbe, de már későn. Egyik október 18-án jelent meg s az olasz 7. gyaloghadosztály tisztjeihez szól:
„A 7. hadosztály tisztikarához!
Pár napon belül hatalmas erővel meg fogjuk támadni Santa Luciát és Sveta Máriát azon erős elhatározással, hogy az ellenség frontját áttörjük és őt az Isonzón átkergessük. Feladatunk megkönnyítése céljából a mi szárnyunkon hadseregünk nagy egységei fognak harcolni. Még sohasem volt a lehetőség és a kilátás a biztos győzelemre annyira közel, mint ezekben a napokban a már hosszú ideig tartó előkészítő harcokban legyengült és minden oldalról szorongatott ellenféllel szemben.
A mi győzelmünk biztos.
Katonáink az ütközetben úgy fogják magukat tartani, mint mi tisztek, ha mi értünk ahhoz, hogy hogyan kell őket győzelemre vezetni, ők lelkesedéssel fognak bennünket követni. Ne felejtsük el, hogy mire tanított meg bennünket sok ütközeteink tapasztalata. Az utánunk jövők védelme alatt roham a legelső vonal ellen, de sohasem szabad követnie a tartaléknak bennünket úgy, mintha egy vezetés és segítség nélküli bizonytalan tömeg lenne, amely azt sem tudja, hogy hová és miért jön s épp ezért a megsemmisítésnek legyen kitéve. A gyalogsági támadás mégis azon elevenek tömege, amellyel győzni lehet és amelyet az ellenséggel való összeütközésnél a megfelelő ponton a kedvező időben kell odavezetni. Hogy a támadás céltudatos és biztosan kivihető legyen, a század- és zászlóaljparancsnokok pontos együttműködése szükséges, hogy az ő egységeiket villámgyorsan bedobhassák. Az ezred- és dandárparancsnokok legfőbb gondja pedig az legyen, hogy tartalékaikat a különböző vonalakra késés nélkül a megfelelő helyekre, minden ártalmas összetorlódás nélkül küldhessék.
Október hónap harmadik dekádja csatanapjainak győzelemittasnak kell lenniük a bergámói, valtellinai brigádok és a 7. hadosztály csapatai számára. Győzelemittas napok lesznek ezek az egész olasz haderő számára, amely hadsereg ezekben a komoly napokban csak egy ideáért küzd, csak azért lelkesedik: a király és a haza javáért.
1915. október 18. Il. Maggióre Generale della 7. Divisio.”
280 mm-es olasz ágyú az Isonzónál
(Jozef Vričan: Po zapadlých stopách českých vojáků. Z Julských Alp k Jadranu című kötetéből)
A parancsban előre jelzett győzelmes, s különösen győzelemittas napok nem következtek be, de azért rengeteg áldozatba került a magyar csapatoknak, hogy ez nem sikerült a fenti olasz csapatoknak. Csak maga a 37-es zászlóalj leadott ezen pár nap alatt 564 embert, ebből 65 halottat mi temettünk el, 269 pedig nagy részben még ott fekszik, vagy az olasz temette el, vagy fogoly lett.
A zászlóalj vesztesége az olasz harctéren [1915.] május 24-től november 1-ig: könnyű sebesült 744, súlyos sebesült 273, halott 243, beteg 223, eltűnt (halott, fogoly) 281.
Előző rész: „Elesett, igazi hősi halált halt Czant kapitány”
Következő rész: „Na, majd mi neki indulunk Itáliának…”