Egy időben sokat gondolkoztunk és vitatkoztunk azon, hogy indítsunk-e itt a blogon külön rovatot a háborús humorról, és végül arra jutottunk, hogy nem érdemes. Hogy miért nem? Akkor úgy gondoltuk, nem biztos, hogy meg tudnánk tölteni megfelelő tartalommal.
Nehéz és kényes kérdés ez, ugyanis, ami száz éve harsány kacajt váltott ki, ma már jó ha egyáltalán mosolyt csal az arcunkra. Más generáció élményei, más nyelvezettel, más kulturális kódokkal, és ráadásul a mai ember ingerküszöbe is igencsak magasabb lett. Persze akkoriban is létezhetett jó és rossz humor egyaránt: az örökzöldek ma is megnevettetnek, hogy csak egyetlen szépirodalmi példát említsek, itt van mindjárt a Svejk. Ne nagyon keressünk azonban hasonló élményt (ti. nevetést) például a korabeli újságok vicc rovataiban, vagy a humorosnak szánt propagandarajzokon – csupán elvétve találni itt mai szemmel is kacagtató remekművet. Amit viszont említésre feltétlen érdemesnek gondolok, az – egy-két hivatásos művész, pl. Manno Miltiades, Senyei József karikatúráin kívül – némely remek humorérzékkel megáldott amatőr művész frontkatona vagy hadifogoly sajátos önkifejezése, amit a személyes élmények hitelesítenek. Ennek a humornak a mögötte álló megpróbáltatások adnak súlyt. Funkciója nem más, mint a túlélés: a borzalmak és a szenvedés feloldása, elviselhetővé tétele, amire az egyik legjobb recept a humor.
Rudolf Kristen rajzaival egy ilyen túlélő világot teremtett: karikatúráit nézve egyszerre borzongunk és nevetünk. Az első Kristen-rajz, amivel találkoztam, a Gázmaszkabál legalábbis pontosan így hatott rám.
Gázmaszkabál
Amikor felfedeztem magamnak Kristent, szinte azonnal nyomozni kezdtem utána, azonban nem volt egyszerű bármit is kideríteni róla. Kerestem az OSZK-ban fellelhető osztrák művészeti és életrajzi lexikonokban, ám nyomát se találtam. A gyűjtők ha ismerik is a munkáit, alkotójáról nemigen tudnak semmit. Az interneten rengeteg képeslapon kiadott rajza fent van, érdemi információ viszont alig. Végül ráakadtam az egyetlen emberre, aki – jelen tudomásom szerint – behatóbban foglalkozik Rudolf Kristennel és könyvet is készül írni róla. Klaus Höß hatalmas puzzle-nek nevezte Kristen életművét: sok-sok, innen-onnan összehalászott információmorzsából kell kirakni a teljes képet. A posztban szereplő életrajzi adatokat, valamint három képet Höß tavaly megjelent cikkéből vettem át. (Klaus Höß: Die Feldpostkarten des Rudolf Kristen – In: Die Briefmarke, 4.11)
A praktikus acélsisak
Ki volt hát Rudolf Kristen? 1889. január 22-én született Bécs Landstraße nevű városrészében. Édesapja tanár volt, 1911-ben ő maga is tanárként diplomázott. Már a háború előtt is rajzolt, az ebből a korszakból ismert képeslapjai mind a Brüder Kohn (Kohn testvérek) kiadónál jelentek meg. Az első világháború alatt rajzait először az Illustrierten Kronen-Zeitungban publikálták Rudolf Kristen szakaszvezető „Tábori üdvözletei“ (Grüße aus dem Feld) címmel. 1917 közepéig több mint kilencven rajzos üdvözlete jelent meg (közülük három címlapon), miután azonban karikatúráit tábori levelezőlapokon kezdték kiadni, rajzai eltűntek az említett újságból.
Konzervnap
Kristennek több mint száz rajzos tábori levelezőlapja ismert, többségük számozott. Kiadásuk éve 1917 és 1918. Túlnyomórészt fehér háttérre készült egyszerű fekete vonalrajzok, a színes lapok ritkák.
Húsvéti üdvözlet
A lapok hátulján a Deutschmeister Witwen- und Waisen-Stiftung (Aktion im Felde) felirat szerepel, azaz minden valószínűség szerint a befolyt összeg a Deutschmeister Özvegy- és Árvaalapítvány javára ment. A Deutschmeisterek a bécsi 4-es gyalogezred katonái voltak. A rajzokon felfedezhetjük a katonák sapkáján a 4-es számot. Az ezredbe bevonultak 95%-a német, 5%-a egyéb nemzetiségű volt. Kristen maga is a 4-es ezrednél szolgált.
Höß megjegyzi, hogy az általa vizsgált lapok túlnyomó részét a frontról a hátországba küldték: nincs rajtuk bélyeg és a leggyakoribb tábori postafiókszám (K.u.K. Feldpostamt) a 297-es. Saját Kristen-lapjaim között négy darab írott van, mind egyetlen feladótól, egy bizonyos Fülöp Jánostól érkezett Budapestre. A feladó címzéséből, illetve a pecsétből kiderül, hogy Fülöp a K.u.K. 4. Korpskommandónál szolgált, a 42-es számú Korpstelegraphenabteilungnál, tábori postaszáma a 469-es volt.
Tekintve a Kristen-lapok egyszerű és olcsó kivitelét, felmerült bennem, hogy ezeket esetleg a fronton nyomták, bár ennek ellentmondani látszik a hátoldalon feltüntetett Druck [Nyomda]: C. Pietsch, Wien V. felirat. Ennek eldöntéséhez egyelőre nem áll elegendő információ a rendelkezésemre. Akárhogy is, 1917-18-ban a bécsi 4-esek átkerültek az olasz frontra, ahol a IV. Hadtestparancsnokság is tartózkodott. Elképzelhető, hogy itt jutott a Kristen-lapokhoz Fülöp János is.
De térjünk vissza a rajzokhoz. Kristen háborús képeslapjai szöges ellentétben állnak a színes, sokszor igényes kivitelű, de legtöbbször unalmas grafikájú és humortalan, vagy humorforrást leginkább az ellenség degradálásában kereső propagandalapokkal. Karikatúrái többnyire a frontélet mindennapjait dolgozzák fel, lövészárok-perspektívából. Ez természetszerűleg némi kritikai élt is magában hordoz, amit hol szelíd, hol élesebb humorral fogalmaz meg. A szolgálatvezető című rajzán a tiszt könyvből tanul bánni az emberekkel. Vajon lehettek olyan karikatúrái is, amik nem mentek át a cenzúrán?
A szolgálatvezető
A K.u.K. utánpótlásgyártó masina (szabad fordításban) az elgépiesedett, arctalanná vált háborúról fest már nem is annyira humoros, mint inkább ijesztő képet:
Fő témája azonban többnyire a fronthétköznapok. A lövészárokélet viszontagságait, nélkülözéseit jól példázza az Árvíz az állásban, A belső ellenség vagy A felderítő. Kristen akasztófahumora nyilvánul meg a Schani, adjál tüzet! című rajzon.
Árvíz az állásban
A belső ellenség. Energikus fellépésünknek az ellenség nem tudott ellenállni és kénytelen volt állásait elhagyni.
A felderítő
Schani, adjál tüzet!
A frontkatonák vágyakozását fejezi ki a Háborús jegyesek című rajz:
Az ellenség ábrázolása sem gúnyos és alázó, inkább játékos:
Kenyérvételezés
A háború után Kristen valószínűleg visszatért a tanításhoz, de továbbra is készített rajzokat. Kis példányszámban adták ki Wiener Typen (Bécsi típusok) című sorozatát, illetve a 20-as évek végén jelent meg az általa illusztrált Lustige Deutschmeistergeschichten (Vidám Deutschmeister-történetek) című könyv, amit egykori katonatársa, Josef Seifert írt. Kései rajzain Kristen bírálta a nemzeti szocialista eszméket, illetve az iskolák tanítási gyakorlatát. Míg Seifertet a második világháború idején Dachauba deportálják, a háború utolsó hónapjaiban Kristent betegsége ellenére behívják a Volkssturmba. Hadifogságba esik, majd az auschwitzi orosz katonai kórházba kerül. Néhány hónap elteltével tér vissza Bécsbe, ahol 1946 karácsonyán szegény körülmények között, betegen, valószínűleg alultápláltság következtében legyengülve hal meg.
Kristen életműve meglehetősen kiterjedt lehet, minden bizonnyal sok rajza rejtőzik magán- vagy egyéb gyűjteményekben. Höß csak az utolsó évből körülbelül 100 nagyméretű rajzát említi. Egyik kései munkája az UNRRA (United Nations Relief and Rehabilitation Administration) segélyszervezet számára 1946-ban készített húsvéti lapja.
