1915 augusztusában különös jelenségre lett figyelmes Fritz Adolf, a pécsi 19/IV. népfelkelő zászlóalj parancsnoka: katonái egy részének az egyik éjjel eltűnt a bajusza! A viccesnek tűnő eset a 2. isonzói csatát felfokozott idegállapotban átélő parancsnokok részére egyáltalán nem volt az, sőt mi több felettébb gyanúsnak bizonyult és komoly vizsgálatot vont maga után…
Voltak a háború során olyan felfokozott helyzetek, amikor bárki gyanússá válhatott, hogy összejátszik az ellenséggel. Még nagyobb ennek az esélye, ha az illető fiumei olaszként az osztrák-magyar hadseregben szolgált a Doberdón. Ha még valamilyen furcsa szeszély folytán hirtelen a bajuszát is levágatta, akkor pedig különösen. Legalábbis ez történt 1915. augusztus 11-én éjszaka, amikor Fritz Adolf, a pécsi 19/IV. népfelkelő zászlóalj parancsnoka az alábbi jelentést írta feletteseink: „a 13. század parancsnokának jelentése szerint a politikailag gyanús és megbízhatatlan legénység nagy része egész arczát bajusszal együtt leberetváltatta, és így az a gyanú merül fel, hogy ez valami okból ismertető jelül szolgáljon. A beretváltak száma eddig körülbelül 25.”
Tábori borbély munka közben
(Balla Tibor-Kürti László-Pollmann Ferenc: A Nagy Háboú másik arca című kötetből)
A pécsi 19/IV. népfelkelő zászlóalj ezekben a napokban a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály ezredeivel együtt, a 39. honvéd gyalogdandár alárendeltségében harcolt a Monte San Michele kúpjain. Több esetben a legsúlyosabb körülmények között vetették be őket, reménytelennek hitt helyzetekben a zászlóalj segítségével megtartva az állásokat.
A 19/IV. népfelkelő zászlóalj a háború előtt alakult meg Fiuméban. Parancsnoka a császári és királyi 68. jászkun gyalogezred századosa, Fritz Adolf lett.
Fritz Adolf már alezredesként (Légrády Elek összeáll.: A volt magyar királyi pécsi 19. honvéd gyalogezred és alakulatainak története című kötetből)
A zászlóaljat Baranya és Somogy vármegyéből, valamint Fiume város népfelkelőiből töltötték fel. Egy évig Fiumében teljesítettek partvédő szolgálatot, és ez idő alatt a legénységet a harctéri szolgálatra is kiképezték. Az olasz háború kitörése után rövidesen a Doberdóra vezényelték őket. A zászlóalj két százada (11. és 12. század) 1915. augusztus 11-én hajnali 5 órakor váltotta fel a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred Pour Gyula százados vezette I. zászlóalját a San Martino del Carso településtől nyugatra húzódó állásokban. A felváltás után a népfelkelők ellen 200 lépés kiterjedésben ellenséges gyalogsági támadás indult, amelyet heves puskatűzzel sikeresen visszavertek.
Az ekkor már őrnagyi rangú Fritz Adolf a 13. század parancsnokának a jelentése alapján ebben a kritikus időszakban írta a fent idézett sorokat és küldte Cotičiből a 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnokságára.
A keménységéről híres (más vélemények szerint hírhedt) Lukachich Géza tábornoknak sem kellett több, azonnal intézkedett és rögtönítélő eljárást rendelt el a 39 gyalogdandár parancsnokának, Stadler István ezredesnek „a legénységének ama része ellen, amely egész arcának újabban leborotválása által annak az alapos gyanúja alatt áll, hogy ez által magát megkülönböztethetővé tenni és ily módon az ellenséggel összejátszani igyekezik.”
Lukachich Géza tábornok háború után készült portréja (Pintér Tamás-Rózsafi János-Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötetből)
A tárgyalásra már másnap, azaz augusztus 12-én reggel 7 órakor sort kellett keríteni Cotičiben a dandárparancsnokságon. A leborotvált arcúakat addig is azonnal le kellett fegyverezni, el kellett különíteni, másokkal és egymással sem beszélhettek. A tilalom ellen vétők ellen azonnali fegyverhasználatot rendelt el. A zászlóalj többi, olasz anyanyelvű legénysége közé „megbízható” magyar legénység keverését rendelte el más ezredekből.
Lukachich tábornok nem csak a rögtönítélő eljárást indította meg, hanem az alárendeltségébe tartozó 39. és 81. gyalog és tüzér dandárnak, valamint az 1., 3., 4. és 17. honvéd gyalogezred parancsnokságának is nyomatékkal felhívta a figyelmét a hadosztály kötelékébe beosztott zászlóalj gyanús olasz nemzetiségű állományára, azok szemmel tartására és a velük való legerélyesebb fellépésre bármilyen gyanús esetben.
Stadler ezredes jelentésben számolt be a 20. honvéd gyaloghadosztálynak a vizsgálatról, amit érdemes szó szerint megismernünk: „Értesítem, hogy a IV/19. népfelkelő zászlóalj két százada a rajvonalban van, melyeknél a zászlóaljparancsnok jelentése szerint gyanús legénység nincs. A Coticiben levő 14. századnál sem borotvált arcú, sem gyanús legénységet nem találtam. A 13. század megvizsgálása alkalmával 17 leborotvált arcú gyanús népfölkelőt őrizet alá vétettem. Ezen század parancsnokának jelentése szerint a leborotvált arcúaknak számát úgy kb. jelentette (huszonötöt), miután a sötétben azt pontosan konstatálni nem tudta.”
Stedler István háború után készült portréja (Bartha Lajos összeáll.: A M. Kir. „IV. Károly király” volt 1. honvéd gyalogezred története és háborús emlékalbuma kötetből)
A vizsgálat részleteit a rendelkezésre álló források alapján nem ismerjük, de valószínűleg a 17 borotvált arcú népfelkelő esetében is tisztázódott a gyanú, ugyanis Stadler ezredes tájékoztatást küldött a 19/IV. népfelkelő zászlóalj parancsnokságára is, amiben a hadosztály parancsnokság által elrendelt olasz anyanyelvű gyanús legénység felügyelet alá helyezését megszüntette. Ugyanígy hatályon kívül helyezte a magyar legénység olaszok közé keveréséről szóló korábbi döntést is. A zászlóaljnál a vizsgálat előtti állapotok maradtak érvényben.
Ki a kakukktojás?
A pécsi 19/IV. népfelkelő zászlóalj a következő hetek összecsapásaiban, a korábbiakhoz hasonlóan, becsületesen helyt állt. Bajusszal és bajusz nélkül. S azt már valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy ebben a hirtelen lefolytatott vizsgálati eljárásnak milyen szerepe volt, miként azt sem, hogy milyen furcsa hóbort, avagy divat hatására borotválta le az arcát az a 17 fiumei katona 1915 augusztusában…
A történet forrásait és a poszt alapötletét Rózsafi János kutatásainak köszönhetjük. Forrás: Hadtörténeti Levéltár II. 325. 39. honvéd gyalogdandár iratai. 3. doboz.