Amióta a szerb média néhány nappal ezelőtt útjára bocsájtotta a szenzációs hírt a Monarchia hadi készülődését leleplező Potiorek-levélről, szakemberek és egyszerű olvasók izgatottan várják az alkalmat, hogy megismerkedhessenek a nevezetes dokumentum tartalmával. Mindeddig azonban hiába: a teljes levél szerb fordítása is csupán egyes sajtóorgánumokban lelhető fel, az olvasók többnyire kénytelenek beérni rövidebb-hosszabb ismertetésekkel, a közzétevők által készített értelmezésekkel. Ez utóbbiak persze önmagukban is érdekesek (sőt, bizonyos értelemben érdekesebbek, mint maga az eredeti, szenzációsnak beállított dokumentum), mégis úgy fest, hogy egyelőre hiába várunk az eredeti levél facsimiléjének közlésére. Pedig nyilvánvalóan csak annak ismeretében lehetne valóban megbízható véleményt formálni a szöveg tartalmáról. Hogy mégis megismertethessük a blog olvasóit a levél — bizonyos megszorításokkal — teljes tartalmával, megkértük zentai állandó szerzőnket, Molnár Tibort, hogy a szerb sajtóban megjelentetett fordítás szövegét tegye át magyarra.
Tisztában vagyunk vele, hogy ez a megoldás — a kétszeres fordítás miatt — rengeteg hibaforrást rejt megában: mindannyian ismerjük Karinthy halhatatlan remekét, hogy miként lényegül át az Ady-vers a Herz-féle szalámi reklámversikéjévé. Mégis vállaljuk a kockázatot azzal, hogy amennyiben a szerb média leközli az eredeti német szöveget, készek vagyunk a fordítást a szükségeshez mérten korrigálni. (A levél teljes szövege itt érhető el.)
Szarajevó, 1913. május 28.
Excellenciás Uram,
E hó 22-ei keltezésű levelét, amelyet nagyon köszönök, tegnapelőtt kaptam meg a vasúti forgalom néhány napos szünetelése miatt.Egyezem Excellenciád véleményével, hogyha nem kerül sor fegyveres összetűzésre már most, akkor fő feladatunkat abban kell látnunk, hogy módszeresen készüljünk a néhány éven belül bekövetkező nagy háborúra, amely szélsőségesen nehéz körülmények között fog folyni.
Magától értődően arra kell törekednünk, hogy a békés – jobban mondva – előkészítő időszakban elviselhető kapcsolatot teremtsünk Szerbiával.
[…]
A levél szerzője Oskar Potiorek táborszernagy (1853-1933), az események idején (1913-ban) Bosznia-Hercegovina legfőbb katonai parancsnoka (Landeschef). Címzettje Leon Bilinski lovag (1846-1923), akkoriban a Monarchia közös pénzügyminisztere, s mint ilyen Bosznia-Hercegovina ügyeinek legfőbb civil politikus felügyelője. Mint a dokumentumból kiderül, Potiorek 1913. május 28-i levele válasz Bilinski május 22-én kelt írására. Ez utóbbit nem ismerjük, de a szövegösszefüggés alapján világos, hogy abban a közös pénzügyminiszter Bosznia-Hercegovina kormányzásával kapcsolatos elképzelései szerepelhettek. Potiorek válasza a táborszernagy saját felfogását van hivatott bemutatni Bilinski álláspontjának egyes pontjaival kapcsolatban.
Oskar Potiorek és Leon Bilinski
A szerb média szerint a levél annak cáfolhatatlan bizonyítéka, hogy a Monarchia már a szarajevói merénylet előtt bő egy évvel egy Szerbia elleni háborúra készült, azaz az 1914. évi támadás valódi oka nem a Ferenc Ferdinánd és hitvese elleni gyilkos merénylet volt. A szóban forgó levélben azonban erre vonatkozólag nem található információ. Potiorek azt írja: „fő feladatunkat abban kell látnunk, hogy módszeresen készüljünk a néhány éven belül bekövetkező nagy háborúra”. Ez a „nagy háború” bizonyosan nem egy Szerbia elleni háború, hanem egy kontinentális, a nagyhatalmak részvételével zajló széles körű összecsapás. Ebben az elkövetkező „nagy háborúban” Potiorek szerint nyilvánvalóan Szerbia is részt fog venni, méghozzá kétség kívül az ellenséges táborban. Azaz a bosznia-hercegovinai tartományfőnök a levél tanúsága szerint a Szerbia elleni háborút az elkövetkező „nagy háború” keretén belül tartja valószínűsíthetően bekövetkezőnek. Az írás többi része annak taglalása, mit kell tennie a Monarchiának ahhoz, hogy ezt a jövendőbeli háborút szerb vonatkozásban a legkedvezőbb (vagy inkább a legkevésbé kedvezőtlen) feltételek mellett vívja meg.
A levél közzétevői azzal vádolják a Monarchiát, hogy már 1914 előtt háborúra készült Szerbia ellen. Ez azonban a levélből csak a benne szereplő állítások félreértésével vagy szándékos félreértelmezésével olvasható ki. Bármelyikről is legyen szó, az ily módon levont következtetés inkorrekt, cáfolata magától értetődő. Semmiképpen nem alkalmas arra, hogy a rá való hivatkozás a szarajevói merénylet végrehajtóinak vagy kitervelőinek felelősségét bármilyen mértékben is csökkentse a világháború kirobbantásában.
Ugyanakkor, bár a levélből ez nem következik, ismeretes, hogy a Monarchia katonai és politikai döntéshozói közül többen már 1914-et megelőzően évek óta és következetesen vallották: Szerbia kizárólag fegyveres erővel kényszeríthető arra, hogy felhagyjon Monarchiaellenes politikájával. Közéjük tartozott mindenekelőtt Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök és közéjük tartozott a levél írója, Potiorek táborszernagy is. Ez történelmi tény, méghozzá a levél közzétevői által világgá kürtölt „leleplezés” nélkül is az. Potiorek azonban pozíciójánál fogva semmiképpen sem gyakorolhatott meghatározó befolyást a Monarchia külpolitikájának alakítására: hogy Ausztria-Magyarország adott esetben háborút indít-e Szerbia ellen, abba neki személy szerint semmiféle beleszólása nem volt. Ennélfogva az ő — adott esetben különösen militáns — álláspontjából semmiképpen sem következtethetünk a dualista birodalom hivatalos álláspontjára. (Mellesleg szólva a kitűnő osztrák hadtörténész, Rudolf Jeřabek 1991-ben publikált nagy sikerű Potiorek-életrajzában – Potiorek. Ein General im Schatten von Sarajevo. Styria Verlag, 1991. – teljes terjedelmében közli annak az uralkodóhoz intézett emlékiratnak a német eredeti szövegét, amelyben Potiorek a fegyveres fellépés szükségessége mellett érvel, mindhiába. Ezennel felhívom rá szerb kollégáink figyelmét.)
Az Osztrák-Magyar Monarchia népei
A levél közzétevői számára mindazonáltal kínálkozhatott volna kézenfekvőbb bizonyíték is arra, hogy a Monarchia kész háborút kezdeni Szerbia ellen, amennyiben érdekei úgy kívánják, méghozzá a szarajevói gyilkosság kínálta alkalom előtt. 1913 októberében, amikor Szerbia vonakodott kiüríteni a londoni békeszerződés által az újonnan létrejött albán államhoz tartozónak ítélt területeket, Ausztria-Magyarország elhatározta, hogy akár fegyverrel is kikényszeríti a szerződés végrehajtását. Ultimátumban követelte Szerbiától, hogy vonuljon ki Észak-Albániából, és értésére adta, hogy a nyolcnapos határidő lejárta után mozgósítja haderejét. Az estleges háborút is felvállaló döntést annak idején minden illetékes osztrák-magyar döntéshozó támogatta. Tisza István is. Mint ismeretes, a szerbek végül engedtek és a háború elmaradt. Ez az ügy viszont tényleg azt bizonyíthatja, hogy a Monarchia készült egy Szerbia elleni háborúra. Miért tette mindezt? A szerb médiában erről is olvashatunk indokokat a Németországhoz fűződő szövetségi hűség bizonyításától a hanyatló nagyhatalmi státusz helyreállításának kísérletéig. Egyvalamiről viszont a közzétevők következetesen nem beszélnek: arról a nyíltan felvállalt Monarchiaellenes politikáról, amelyre a Potiorek-levél több konkrét utalást is tartalmaz, s amely egy bizonyos ponton túl már Ausztria-Magyarország integritását is fenyegette. A balkáni Piemont szerepére pályázó Szerbia nem csinált titkot abból, hogy Törökország európai uralmának felszámolása után immár a Monarchiát tekinti „Európa beteg emberének”. Az orosz támogatást élvező szávai királyság a dualista állam délszláv területeinek elszakítását (a Habsburg-elnyomás alatt sínylődő szláv testvérek felszabadítását) legfontosabb feladatának tekintette. A Balkán, amely a XIX. század utolsó harmadában még az Osztrák-Magyar Monarchia szinte egyetlen külpolitikai „vadászterülete” volt, időközben „Tiltott Rengeteggé” változott, ahonnan veszedelmes vadállatok fenyegető mocorgása hallatszott. Ausztria-Magyarország tehát készült a háborúra, mert döntéshozói megértették: a diplomáciai zöld asztal mellett kivívott győzelmeket „a kalapjuk mellé tűzhetik”, Szerbiát más módon nem tudják maga vállalta ígéretei betartására kényszeríteni.
Egy novemberi kiállítás megnyitásán a Szerbia Levéltár igazgatója olyan új történeti források közzétételét ígérte, melyek közül néhány bizonyára vitákat fog majd kavarni, de amelyek nélkül nem érthető és nem értelmezhető helyesen, mi történt 1914-ben. Lehetséges, hogy a Potiorek-levél már e szándék jegyében került publikálásra?
(Most érkezett a hír, hogy 52 éves korában váratlanul elhunyt a Potiorek-levelet közzétevő Andrić Intézet igazgatója, Miroslav Jovanović. Természetesen osztozunk szerb kollégáink mély gyászában.)