A nemeshanyi születésű Kiss Imre 1915 szeptemberében esett orosz hadifogságba, ahonnan évekig írt haza családjának. Az utolsó levelezőlapot 1918 elején küldte, ezután viszont nyoma veszett. Sorsára unokája, Arany János próbált fényt deríteni, akinek az írásából megtudhatjuk, hogy ha a megoldást nem is találjuk, a korszak alaposabb megismerésével mégis közelebb kerülhetünk nagyapáink életéhez.
Már gyerekkoromban tudtam, hogy anyai nagyapám eltűnt Oroszországban az első világháború során. Nagyanyámtól hallottam részleteket, de csak fél füllel figyeltem, hisz megannyiszor hallottam ezeket. Anyám is hányszor emlegette hadiárva sorsát! Mint gyerek ez adatokat nagyjából, halványan, megjegyeztem, de nem feszegettem e kérdéseket tovább. Igaz, hogy még gyerek voltam, mikor 56-ban kikerültem Belgiumba, és akkor más gondom volt, mint nagyapám sorsa után érdeklődni. Belenyugodtam abba, amit hallottam és eszembe sem jutott se nagyanyámtól, se anyámtól többet megtudni.
Kiss Imre nagyapám 1888-ban született a Zala vármegyei Nemeshanyban, feleségével és gyermekeivel Devecserben, illetve Kispesten éltek
Az évek folyamán nem is történt semmi, ami felkeltette volna érdeklődésemet. Tudtommal ez egyébként gyakori jelenség, másoknak is kellett egy sokszor váratlan esemény, hogy őseik mivolta után érdeklődjenek, sőt, hogy aktívan kutassanak. Én is már vagy hatvanegynéhány éves voltam, mikor egy csekély jelentőségűnek tűnő esemény további érdeklődésre buzdított. A családi papírok között felfedeztem egy pár régi levelezőlapot, amelyeket nagyapám küldött Oroszországból, hadifogságból; addig nem is tudtam, hogy ilyenek egyáltalán léteznek.
Kiss Imre Szizránból írt lapja 1916-ból; a szöveg a cenzúra miatt német nyelven íródott. Összesen 17 db levelezőlap maradt Kiss Imre után, ebből 15-öt írt a hadifogságból
Szizrán 1916 XII/19
Kedves feleség és szülők!
Tudatom veletek, hogy jó egészségben vagyok. Van egy kis pénzem is, egy autógyárban dolgozom a Volga mellett, Sizran városban – Imre József is itt dolgozik nem messze egy kő(bányában?). Kedves feleségem, minden jól menne, ha hamar viszontláthatnálak.
Mélyen szerető férjed K Imre
Eleinte e lapok tartalmából csak arra figyeltem fel, hogy Szizránból jöttek. Szizránt nem volt nehéz felfedezni a térképen, a Volga partján.
Szizrán Oroszország nyugati részén, a Volga folyó mentén helyezkedik el
(a térkép forrása: Samuel Williamson and Peter Pastor (eds) Essays on World War I. Origins and Prisoners of War, New York, 1983)
Rövid próbálkozás után a (majdnem) mindent tudó Internet felé fordultam, ahol fel is fedeztem a Hadtörténelmi Levéltárat. Onnan hamarosan annyit megtudtam, hogy a magyarországi katonákkal kapcsolatos adatok nagy része a második világháború idején megsemmisült. E hír lehangoló hatását el is érte! El sem kezdtem a kutatásomat és már be is fejeződött? Főleg, hogy a levéltár levelén ékeskedik egy pecsét a következő jelszóval: „Múlt nélkül nincs jövő”. Ezek szerint: múlt talán volt, de nyoma veszett. Azonban a levéltár ajánlotta azt is, hogy forduljak a bécsi kirendeltségük felé. Kellemes meglepetésemre Bécsben még létezett egy karton nagyapámat illetően, amely szerint ő 1915. szeptember 14-én esett fogságba.
Hadifogoly-karton a bécsi levéltárból, mely szerint Kiss Imre 1915. szeptember 14-én esett fogságba
Ilyen gyér alapokon kezdtem a további kutatásomat. Az elkövetkező több mint három év folyamán nagyapámat személyesen érintő adatra nem volt szerencsém rábukkanni. Azonban a Magyarországon élő unokatestvéreimnél szerencsémre találtam még több levelezőlapot, amelyeket ugyancsak nagyapám küldött a hadifogságból. Ezek elemzése alapján – komolyabb adat helyett – felmerült jó néhány kérdés, mint például: egy tábori postaszám alapján meg lehet-e tudni honnan lett feladva a lap? Milyen úton szállították és hová a foglyokat oroszországi fogságba esésük után? Hogy működött a posta a foglyok és az otthoniak között? Miért írtak a magyar foglyok nem csak magyarul, hanem németül is? Mit lehet kiolvasni az orosz és a bécsi cenzúrapecsétekből? Hol volt nagyapám és milyen körülmények között az 1915. szeptember 14-ei fogságba esése és az első levelezőlapja között, amelyik már Szizránban lett keltezve 1916. december 19-én? Min ment keresztül a fronttól Szizránig, ami több mint egy évet jelentett, miért nem jött tőle posta ez idő alatt? Milyen körülmények között éltek a foglyok, ruházat, élelmezés, elszállásolás szempontjából? Milyenek voltak a szociális kapcsolatok a foglyok között, és milyenek voltak a munkakörülmények? Ha a foglyok dolgoztak, mint úgy látszik nagyapám is, zárt táborokban dolgoztak-e, kijártak a munkahelyükre, vagy talán kint is laktak? Milyen kapcsolataik voltak a helyi orosz lakossággal, megtanultak-e oroszul? Megpróbáltam választ találni, de a fontosabb kérdések megválaszolatlanok maradtak!
Kiss Imre 1917.9.4-én kelt levele
1917. 9/4
Szeretett kedves feleségem tudatom e pár soraimal hogy egéséges vagyok amelyet mindnyájatoknak tiszta szivemből kívánok! Az nagyon nyugtalanit hogy még edig tőled semmi választ nem kaptam ha bár én már nagyon sokat írtam és augusztus 21én egy táviratot kültem és két fényképet azonal tudasd meg kaptad-e? Továbá tudatom hogy a mesterségemben dolgozok és elég jól keresek irjál a családi álapotunkról? Meglett e a harmadik családtag és hogy éltek?
Üdvözletem mindnyájatoknak
Számtalanszor csokol szerető férjed és apátok
Isten veletek és velem K Imre
Így fordultam tehát a nagyközönség által hozzáférhető irodalom felé. A három alapvető forrásmunka, amelyeket átolvastam: Hadifogoly magyarok története, Baja et al (1930); Among Prisoners of war in Russia & Siberia, Brändström E. (1929); POWs and the great war, Rachamimov A. (2002). Később hozzájött: Emberi sorsok a 20. században, Petrák K. (2012). Sajnos nyelvtudás hiányában a német munkákhoz nem fordulhattam. Ezekhez a forrásmunkákhoz hozzájött húszegynéhány meghatározott témakörrel foglalkozó, magyar és külföldi történész által írt könyv és cikk, valamint volt hadifoglyok visszaemlékezései. Ettől az irodalomtól természetesen nem vártam személyes adatokat nagyapámról, hanem inkább egy általános képet akartam kapni a hadifogoly-kérdésről, fogságba esésükről, a fogolyéletről, és esetleges hazatérésükről. Felettébb érdekes, de megrendítő olvasmányok voltak. Megjegyzem, a keleti és a nyugati fronton történtek összehasonlítása is különösen érdekes, de még az is, hogy az egyikkel foglalkozó irodalom úgyszólván teljesen mellőzi a másik hadszíntéren történteket. Meglepők a visszaemlékezések közötti hasonlatosságok és minőségi különbségek. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy az irodalom többet foglalkozik a hadifogoly tisztek sorsával, mint a legénységével. Ez érthető, illetve megmagyarázható avval, hogy a foglyok alig 2,5%-át kitevő tisztek egyrészt – a hágai egyezményeknek megfelelően – nem dolgoztak (ámbár ez a helyzet idővel, illetve az orosz forradalmakból, polgárháborúból kifolyólag gyakran megváltozott), és így több idejük volt naplókat írni és a helyzetükről filozofálni. Természetesen szellemi felkészültségük is segítette, serkentette őket. Ennek eredménye, hogy a hadifoglyok életéről a visszaemlékezés-irodalom alapján kapott általános kép nagyon hiányosan tükrözi a legénység sorsát. Mondanom sem kell, hogy nagyapám a legénységhez tartozott.
Kiss Imre a második ülő sorban balról a második
Nagyapám Somló környéki volt. Azt reméltem, hogy a helyi sajtó, a Somlyóvidéki Hírlap közölt annak idején részletesebb adatokat a környékről bevonult katonákról és sorsukról. Sajnos sok órás böngészésem meglepően csekély eredménnyel járt. Viszont ismerve nagyapám ezredének számát, megtaláltam az ezred életének leírását a háború folyamán, így sikerült nagy valószínűséggel és pontossággal megállapítanom, hol és melyik hadművelet folyamán esett nagyapám fogságba. A meglévő okmányok és levelezőlapok alapján nagyapám minden valószínűség szerint már a háború előtt leszolgálta kötelező katonaidejét a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezrednél. A háború kitörésével újra behívták, de akkor már a Budapest környékéhez tartozó 30. honvéd gyalogezredhez; vagy a háború folyamán a 20. h. gy.e.-től valahogy átkerült a 30-asokhoz. Ez utóbbi ezred 1915. szeptember 14.-én Volhíniában, a pogorelcy-i ütközet során nagy veszteségeket szenvedett, és egyik zászlóaljának nagyobb része fogságba esett. Ez a dátum megegyezik nagyapám fogságba esésének dátumával, ami a bécsi kartonon is szerepel.
Kiss Imre tábori lapja, amelyről nem derül ki, hogy melyik évben íródott. A lapon 20. honvéd gyalogezred szerepel, a bécsi kartonon viszont a 30. honvéd gyalogezred
Kelt november hó 24 én
Kedves feleségem és mindnyájan tudatom hogy egéségem van amelyet mindnyájatoknak kivánok az Imre Jozsefel azal a hanyi fiatal emberel beszéltem és mondja hogy sokat sirsz édes feleségem ne busuljatok majd csak meg segit a jó Isten ahogy edig is meg segélt és továbá, kérlek minél elöb küldjél egy trigó inget és meleg alsó nadrágot és egy üveg dianna sós bor szeszt és hozá czukrot és két pár jó meleg fuszeklit és [egy] skatula gyufát tegnap már kaptak sokan csomagot úgy hiszem én is megkapom csak sies ha megkapod röktön küldjél meleg ruhát mert hideg van és egy kis jó hazait üdvözletem mindnyájatoknak Isten veletek és velem és irjál a csider sógor (?)rajéknak tiszteletem ad át és küldj tetü zsírt nagyon csip
Jobban érdekelt volna azonban nagyapám oroszországi útja, sorsa és életkörülményei. Ezekről kizárólag az ő levelezőlapjai adnak egy kevés felvilágosítást: 1916 decemberétől 1917 végéig Szizránban van, dolgozik a szakmájában, valószínűleg kovácsként, és van egy kis pénze. Ezen kívül levelezőlapon küldött rövid híradásaiban – valószínűleg a cenzúra miatt ¬– csak a posta működésével foglalkozik: hány lapot és táviratot küldött a feleségének, és hogy mennyit kapott. Azonban, hogy került ő 1918 márciusában az oreli 49-es kórházba mint betegápoló, az teljesen rejtély. Egyébként ez az utolsó hír róla. Érdeklődtem ugyan a Vöröskeresztnél tudnak-e felőle valamit, de ez a válasz jött: Sajnálattal értesítjük, hogy az Orosz Vöröskeresztnek nem sikerült a keresett személy sorsával kapcsolatos információt, adatot találni.
Orel 1918 II hó 25
Kedves jó feleségem tudatom egéséges vagyok amelyet viszont kivánok mindnyájatoknak tudatom hogy most Orelban vagyok a 49-es kórházban mint beteg ápolo más bajom nincs jelenleg csak hogy ily soká nem lehetek köztetek már meguntam a fogságot csokolom mindnyájotokat
Szeretö férjed és apátok K Imre
Imre József levele Kiss Imrénének, kelt 1918. március 8-án
Kelt Szizran III hó 8 án
Kedves Ilona egy lapja a kezembe került mejet október holnapba küldött a férjének irja hogy fényképet is küldöt azt nem kaptam meg az Imre decz hó 4 én el indult haza felé enyit tudok felöle hogy haza érte aszt csak maguk tudják mást nemtok felöle ha megkapják irjanak felöle maradok szeretetel isten velük
Közben azt még megtudtam a pesti Politikatörténeti Intézetben, hogy egy 1921-es belügyminiszteri utasítás alapján összeírták az Oroszországból még haza nem térteket, és ebben szerepel nagyapám. Minden bizonnyal ez alapján nyilvánították őt holttá 1924-ben, 1920. december 30-i dátummal, egy bírósági végzés alapján. Sajnos ez utóbbi végzés jegyzőkönyve a Budapesti Fővárosi Levéltár szerint annak idején valószínűleg kiselejtezésre került.
E rövid összefoglalásban talán érdemes megemlíteni a nagyapám fogsága alatt született, majd korán meghalt kisfiával kapcsolatos, különben részben sikeres kereséseimet. A devecseri plébánia könyveiben megtaláltam, mikor született és mikor halt meg a kisfiú. Megrendítő volt megtudni, hogy mire nagyapám értesült kisfia megszületéséről, a kis Károly már két hónappal azelőtt, másfél éves korában agyhártyagyulladásban meg is halt. A kisfiú halálának hírét pár hónappal később tudta meg. Elképzelni is nehéz milyen lelkiállapotban lehetett szegény, alig huszonkilenc éves fogoly e hír hallatára. Hogy megkapta-e a fényképet a három gyermekéről, amit felesége küldött neki, az már nem derült ki a levelezőlapokból. Hát így működött a posta!
Kiss Imre 1917. szeptember 21-én kelt levele a hadifogságból
Szizran 1917 9/21
Sz. Kedves jó feleségem tudatom e pár soraimal hogy egéséges vagyok amelyet mindnyájatoknak viszont kivánok tudatom hogy amely lapot Kispeströl juniusban irtál megkaptam de még edig töbet nem kaptam töled. Irod hogy meglet a kis Károly nagyon örvendek. Elképzelheted kedvesem hogy menyire szeretnék már ismét köztetek lenni de majdcsak eljön az az idő is adig is vigyáz jól mindenre választ azonal várok
Üdvözletem mindnyájotoknak
Szerető férjed és apátok K Imre
Szizran 1917 10/19
Kedves jó feleségem és gyerekek
Hála isten jó egészségben vagyok és ugyanezt kívánom tiszta szívből nektek is. Eddig három lapot kaptam tőletek. Hogy néz ki a kis Károly milyen szívesen szeretném őt látni. Küldtem egy telegramot és három fényképet. Már kaptál tőlem magyarul írt lapokat. Szívélyes üdvözletem a szülőknek, ezerszer csókollak és a gyerekeket is, hű férjed Imre
Kiss Imre felesége, Kocsis Ilona kislányával, Ilonkával és legkisebb fiával, Károllyal. A kisfiú édesapja bevonulása után született meg. A családi fényképet a hadifogságban lévő férj számára készítették; a csecsemőt hátán fekve, fiúi mivoltát mutatva örökítették meg. Nem tudni, hogy a postán feladott fényképet Kiss Imre megkapta-e.
Szizran 1917 12/15
Kedves jó feleségem és mindnyájan
Tudatom hogy egéséges vagyok amelyet mindnyájatoknak viszont kivánok. A Kapcsándi úrtól ma kaptam egy lapot a melyben írja hogy a kis Károlyunk meghalt csak az fáj nagyon hogy még nem láthattam hisz már vége is lehetne enek a szomorú helyzetnek az Imre József is egéséges Üdvözletem mindnyájatoknak
A boldog viszontlátásig Isten veletek és velem K Imre
Mondanom sem kell, hogy az elmúlt pár évi kutatás alatt összejöttem végtelen kedves és segítőkész személyekkel; köszönet nekik. Ugyanakkor másokkal is, akik nem a legnagyobb készséggel szolgáltak kutatásaim folyamán. Talán több adathoz juthattam volna. Azonban ezek a tapasztalatok is hozzátartoznak emlékeimhez.
Mikor elkezdtem nagyapám sorsa iránt érdeklődni, akkor sejtelmem sem volt, hogy az oroszországi háborús eseményeket fogom felfedezni, beleértve a polgárháborút. Kutatásaim, olvasásaim folyamán elém tárult egy bonyolult, borzalmas történelmi időszak. Nagyapámat kerestem és a történelmet fedeztem fel; a történelmet, amely elnyelte nagyapámat nyom nélkül.
Arany János, 2014. január 28.