Kovács György háborús naplója – 13. rész
Ahol sok a temetetlen halott, ott előbb utóbb megjelennek a hullarablók is… Cifrább a helyzet, ha mindez a háború idején a két állás között történik. Hősünk mai történetéből egy ilyen katona esetét ismerhetjük meg az olasz frontról.
A halottrabló cigány katona a Doberdón. 1915-ben kerültem a Doberdóra, az olasz front egyik legveszedelmesebb frontjára. Csak 9 hónapot töltöttem Doberdón. Aki háborúban volt, hát az csakugyan tudja, hogy 9 hónap éppen elég egyfolytában a lövészárokban. És ez idő alatt annyi sok mindent lehetett volna feljegyezni, aki valamit figyelemmel kísért, hogy egész vaskos kötetet lehetne belőlük csinálni azokból a dolgokból, amik a fronton megtörténtek azokkal a sok mindenféle nemzetbeli katonákkal.
A 19. honvéd menetszázaddal mentem le az olasz frontra, és egy cigánygyerek is volt a századunkba. Rettenetes huncut volt, jobban mondva nagy gazember. Minél tovább voltunk a lövészárokba, annál bátrabb és vitézebb katona volt.
A lopásról nagyon híres volt, mert hol az egyik, hol a másik katona barátjának ürítette ki az elemózsiát a hátizsákjából.
Később már azt vettük észre, hogy minden éjszaka átment a front közé, a halottakat rabolta ki, mert sok helyen olyan közel voltunk egymáshoz az olaszokkal, hogy alig volt 100 lépés a frontköz, és a sok támadás folytán igen sok halottjuk volt az olaszoknak a front között. És megjegyzem, az olaszok kezdetben ékszerekkel jöttek a frontra, az ujjuk tele gyűrűvel, a zsebekben ezüst és arany órákat lehetett találni.
Tehát a mi cigány katonánk mindezeket valahogy észrevette, hogy ezeknél a halott vitézeknél nagyon jól lehet keresni. Igen sok volt a halott, hiszen temetni sohasem lehetett őket. Minden éjjel hozott több értékes tárgyat. Arany órát, ezüstöt, nikkel dolgokat, gyönyörű aranygyűrűket, távcsövet, szóval mindent, még ócska aranyfogak is voltak nála, amit kiszedett a hullák szájából. Egy-egy remek aranyórát tíz-tizenöt koronáért adott el a tiszteknek. Szóval inkább biztatták a tisztek is, hogy csak menjen és zsebelje őket, és hozzon, amit csak talál. Mondtam neki, nem fél, hogy egyszer agyonlövik, hiszen az olaszok egész éjjel lövöldöznek és egyszer csak ott hagyod a fogadat.
– Nem félek én, lehuzsom magamat ázs hálott mellé és csák zsébülem.
Tehát már eltelt pár hét amióta a mi cigány bakánk odajárt halottakat rabolni. Este velem osztották be figyelőnek. Egymás mellett voltak a figyelőlukjaink. 11 óra volt, amikor éjjel felváltottuk a régi figyelőket. Nagyon sötét éjszaka volt. Csendesen esett az eső. A fegyverek csak gyéren emitt-amott pattogtak, egy kis idő múltán átszólók csendesen az én cigány kollegámhoz. De nem kapok választ, mindjárt gondoltam, hogy megint átcsúszott az olasz halottakhoz. Kijöttem a figyelőlukból, hogy megnézzem, talán alszik. De bizony nem találtam a felállított helyén, azzal visszamentem a helyemre és tovább figyeltem.
Nem sokára hallok valami jajgatást a front között. Csakhamar megértettem az én cigány kollegámnak a hangját, egyre azt kiabálta: – Jáj, jáj megfogott! Jáj, jáj megfogott! – és lóhalálában futott felém és felugrott a lövészárok tetejére onnan leugrott a figyelő gödörbe. De úgy meg volt ijedve, hogy szóhoz sem tudott jutni. Csak később mondta el, hogy őt megfogta egy halott és erővel magával akarta vinni, de hála Isten éppen itt a fedezékre, amint felugrott, itt eleresztette, mert egészen idáig húzta. Másnap reggel megnéztem ott azt a helyet, ahol a cigány felugrott a fedezék tetejére. Hát ott feküdt egy majdnem félig oszlásnak indult olasz katona. A cigány katonának meg a mellén lógott egy kapocs, ami az olasz katona, azaz a halott ruházatáról való volt.
Tehát, amint a cigány ott fekve zsebelte a halottat, az alatt a halottról egy szíjazott kapocs beleakadt a cigány derekán levő szíjba, és amikor a cigány felkelt a csatnál fogva a halottat is felemelte, és a cigány azt hitte hirtelenében, hogy az olasz halott katona fogta meg és annyira megijedt, hogy majdnem bele is betegedet, és többet sohasem mert elmenni halottakat rabolni. Nem hitte el, ahogy volt.
Kovács György 1875-ben a Somogy megyei Kastélyosdombón született és 1949-ben itt is hunyt el. Árva gyermekként nevelkedett, miután a szüleit korán elvesztette. Felnőtt fejjel, pásztoroktól tanult meg írní és olvasni. A háború előtt már megházasodott, egyetlen leány gyermeke, Emília 1908-ban születetett. Az első világháborút a magyar királyi pécsi 19., majd a budapesti 30. honvéd gyalogezred katonájaként szolgálta végig. Mesék az első világháborúról – forrásközlemény sorozatunknak ezt a címet is adhattuk volna. Kovács György írásai ugyanis egymásba fonódó meseszerű történetekként elevenítik meg a Nagy Háború eseményeit. Azonban csak a stílus háryjánosi, a leírt tartalom maga a háború drámai és naturális valósága, ahogy Kovács György és sok millió társa azt átélte. A napló történetéről és a forrásközlés módjáról a sorozat első részében adtunk részletesebb ismertetést.
Előző rész: A levágott fejek
Következő rész: A Kapul hegyén, Kirlibabánál