Kovács György háborús naplója – 30. rész
Az emberek mellett az állatok is megszenvedték a háborút, láttuk ezt már hősünk korábbi történeteiben is. Az ember és a ló viszonya mindig nagyon szoros volt. A gazdáját megsirató paripa története következik…
Gazdátlan paripa. Többek között láttam egyszer Galíciában egy nagy támadás után egy lovat, aki szaladt és húzta maga után a gazdája holttestét. Szegény huszár talán lövést kapott, vagy talán csak valami ugrásnál leesett a lóról és a lába beleakadt a kengyelvasba, és az a megrémült ló futott vele és húzta maga után a gazdája holttestét, ami már roncs volt. Amikor megfogtuk a lovat, szinte úgy remegett az a szegény állat.
Biztosan örült, hogy újra gazdát talált. Igazán mondom, hogy sohasem felejtem el azt a lovat, amikor kivettük a holt gazdája lábát a kengyelből és elválasztottuk tőle. A ló visszanézett és aztán jó hosszan nyehegett a holttest felé és azután elfordította a fejét. Mintha könnyeket láttam volna a szemében szegény párának. A ló nagyon okos állat.
Kovács György
Kovács György 1875-ben a Somogy megyei Kastélyosdombón született és 1949-ben itt is hunyt el. Árva gyermekként nevelkedett, miután a szüleit korán elvesztette. Felnőtt fejjel, pásztoroktól tanult meg írní és olvasni. A háború előtt már megházasodott, egyetlen leány gyermeke, Emília 1908-ban születetett. Az első világháborút a magyar királyi pécsi 19., majd a budapesti 30. honvéd gyalogezred katonájaként szolgálta végig. Mesék az első világháborúról – forrásközlemény sorozatunknak ezt a címet is adhattuk volna. Kovács György írásai ugyanis egymásba fonódó meseszerű történetekként elevenítik meg a Nagy Háború eseményeit. Azonban csak a stílus háryjánosi, a leírt tartalom maga a háború drámai és naturális valósága, ahogy Kovács György és sok millió társa azt átélte. A napló történetéről és a forrásközlés módjáról a sorozat első részében adtunk részletesebb ismertetést.
Előző rész: Példázat a rossz tisztekről
Következő rész: A három kozák