Amikor a múlt ősszel beindítottam szülőfalumra, Mezőnyárádra koncentráló helytörténeti kutatásomat, bíztam benne, hogy az alábbiakhoz hasonló történeteket vethetek majd papírra egyszer. Ahogy e weboldalon minden, ez is száz évvel ezelőtt kezdődött…
A Nagy Háborúban 195 mezőnyárádi férfi öltötte fel az egyenruhát, és indult útnak a harcok mezejére. Közülük 28-an sohasem térhettek haza szeretteikhez, többé nem érezhették az otthon melegét, távol hazájuktól alusszák örök álmukat. Jól kivehető egy ilyen kis településre levetítve is, hogy a Monarchia katonáinak hány ellenséggel szemben kellett helyt állniuk. Találunk hősi halált halt helybélit a Doberdó-fennsíkon, Galíciában vagy Erdélyben, az Úz–völgyében eltemetve. Jellemzően a császári és királyi egri 60. gyalogezredbe vagy pedig a miskolci 10. honvéd gyalogezredbe tartoztak az itt élők, természetesen találhatunk ettől eltérő alakulatban szolgálatot teljesítőket is. A szerencsésen hazatértek közül két személy, Polónyi József tartalékos őrmester és Orosz István tartalékos szakaszvezető olyan kiemelkedő helytállást tanúsítottak a harcok során, hogy a háború után megalapított Vitézi Rendbe is felvételt nyertek. A lenti sorokban egyikük, Orosz István vitézségének történetét olvashatják.
Orosz István 1895. március 1-én született Mezőnyárádon, tartalékosként vonult a háborúba a császári és királyi eperjesi 67. gyalogezred szakaszvezetőjeként. A sebesülések szerencsésen elkerülték, egyszer azonban nem sokon múlott az élete. Egy gellert kapó, lelassult golyó a mellkasán találta el, de szerencsére a zsebében lévő levéltárca felfogta a lövedéket, így különösebb baja nem esett. Vitézi címének eredetét fiától, Orosz Lászlótól tudjuk, aki személyesen mesélte el édesapja történetét. (Laci bácsi 93 éves és ő is részt vett az orosz elleni harcokban, igaz 30 évvel később mint édesapja. Laci bácsi a II. világháborúban szolgált híradósként.) A legénységi állománynak a rendbe a „belépőt” a nagyezüst vitézségi érem jelentette. Ezt az elismerést a fia elmondása szerint Orosz István a következő haditettéért kapta. Valahol az orosz fronton egy erdőben jelentősebb erőt képviselő ellenség tartózkodott. Orosz szakaszvezető parancsba kapta, hogy el kell fogni vagy meg kell semmisíteni őket. Orosz István szakasznyi erővel megközelítette, majd megtámadta az orosz alakulatot, és azt foglyul ejtette. A vállalkozás során az egyik ellenséges, tőle nagyobb darab katonával ölre ment, a dulakodás közben szerencsésen puskatussal fejen tudta ütni, mire az elterült. (Orosz István körülbelül 165 centiméter magas volt.) Miután a foglyokat visszakísérték az állásaik mögé, a kihallgatások során a fejbe vert katona megemlítette, hogy Orosz szakaszvezető kis ember ugyan, de erős, mint a paprika! Talán a földmíves munkából adódhatott a fizikai ereje, békeidőben gazdálkodással foglalkozott, a háború előtt és azután is. Ennek a vállalkozásnak a sikeres kivitelezése miatt kiérdemelte a nagyezüst vitézségi érmet. Emellett kisezüst, bronz vitézségi érem és Károly csapatkereszt viselésére jogosult. Horthy Miklós kormányzó 1924. június 15-én, a negyedik avatáson ütötte vitézzé. Ettől a naptól egészen 1947-ig viselhette a vitézi címet. 1932-ben a szomszédos Mezőnagymihály település határában kapott vitézi telket némi jószággal, felszereléssel. Orosz István, a Nagy Háború egykori szakaszvezetője, hosszú élete után 80 évesen hunyta le szemét örökre, Mezőnyárádon.
Bár ez a rövid történet főként vitéz Orosz Istvánról szól, nem feledkezhetek meg a kötelességüket teljesítő többi helybéli lakosról sem. Ezzel az írással kívánok emléket állítani nekik, az I. világháború centenáriuma alkalmából.
vitéz Orosz István szakaszvezető, Vitézek Albuma 1936.
Mezőnyárád temetőjében található I. és II. világháborús emlékmű.