A katonavonat lassan zötyögött a főváros felé, rajta a már nem éppen fiatal, ötgyermekes Laczik Józseffel. A Tökről bevonult családapa viszonylag szerencsés helyzetben volt: a hátországban teljesített szolgálatot, az újoncok összegyűjtésében segédkezett. Most is épp a berukkolókat kísérte; az erős dohányos töki zugsführernek azonban a pipafüst okán csakhamar konfliktusa támadt egy ifjú cseh kalauzzal. A vitát egy csattanós pofonnal zárta le, de bár ne tette volna…
Családunk, a Laczik família az írott források tanúsága szerint már a XVII. században Tök község lakója volt. A születések, házasságkötések és halálozások szűkszavú anyakönyvi bejegyzései, s a temetőben dülöngélő sírkövek megkopott betűi mellett legfőképpen a levéltári dokumentumok segítenek a múlt kutatásában.
A megsárgult papirosok szerint felmenőink között volt, aki házat, tehenet vásárolt, és akadt, aki éppenséggel a szomszéd tehene elől kaszálta el a legelőt. Némely ősünk házat, rétet adott el, vagy vásárolt, más az örökségként remélt házért, legelőért évtizedekig perlekedett. Írások tanúsítják, hogy dédapáink népfelkelőként, honvédként harcoltak 1848-49 dicsőséges csatáiban, majd tíz év múlva, immár a császár katonáiként véreztek a solferinói csatában. Volt, aki bíróként szolgálta a közrendet, és más, akit az igazságot szolgáltató hatalom pincefeltörésen, szűrlopáson érvén megpálcáztatott, kalodába tétetett. Bizony, akadtak mindenféle emberek és asszonyok a mi famíliánkban – akárcsak bármely más nemzetségekben.
Erős háromszáz éven át a család legtöbb tagja a faluban jött a világra, házasodott, és végül ott is halt meg.
Laczik József 1873-ban született, katonaidejét 1896-1899 között rendesen kiszolgálta, majd leszerelése után, az évszázados paraszti regula szerint megházasodott. Öt gyermeke született, 2 fiú és 3 leány.
Ükapám – a falubeliek többségéhez hasonlóan – a budapesti 1. honvéd gyalogezredhez vonult be, és a sorállomány számára elérhető legmagasabb, három csontcsillagos szakaszvezetői rendfokozatban vetette le a mundért. Az első világháború kitörése, majd az új, és még újabb csataterek a hadra fogható állomány mind szélesebb körű mozgósítását követelte. A lövészárkok dögletes sarából indult, lángszórókkal, gázlövésekkel támogatott, szögesdrót akadályokon elvérzett szuronyrohamok ezrek és ezrek életét követelték. A fiatal, éppen sorköteles korosztályok mellett egyre több, katonaidejét korábban már kiszolgált tartalékos kapta meg a behívóparancsot. Az 1916-ban, immár élete ötödik évtizedében járó, öt kiskorú gyermekét nevelő Laczik Józsefre is szüksége támadt a hazájának és az ő királyának.
Laczik József neve az 1896-os állítási lajstromon
(Forrás: MNL OL)
Ükapám az eredeti alakulatához vonult be. Az ezred kiképző tiszteseként a Monarchia különböző területeiről érkező újoncok összegyűjtése és kísérése is feladata volt.
A családi legendárium szerint a – valahonnan a messze Felvidékről indult – katonavonat lassan zötyögött a főváros felé. Ükapám – amint fiai, fiú unokái, déd-, és ükunokáinak is szinte mindegyike! – erős dohányos volt. A történet szerint éppenséggel a pipa- (vagy cigaretta?) füst kapcsán támadt vitája az államvasút egy szolgálattevő, ifjú, cseh kalauzával. A disputa mihamar súlyosan elfajult; a kemény töki Zugsführer egy csattanós pofonnal zárta le a nézeteltérést.
A szolgálati beosztása, életkora és nációja okán egyaránt durván sértett kalauz azonban a következő vasúti állomáson feljelentést tett. A könyörtelenül működő kincstári apparátus nem kegyelmezett: súlyosan vétkezett ükapámat büntetésül a következő, induló menetszázadba osztották, és az olasz frontra vezényelték.
Az 1916-os év őszén a Monarchia hadvezetése egyre nagyobb, kétségbeesett erőfeszítésekkel próbálta a hadi helyzetet a maga érdekébe fordítani. Ezrek és tízezrek véreztek el néhány százméternyi területek birtokbavétele, vagy visszafoglalása céljából; tömegek haltak meg, szereztek súlyos sebesülést a teljességgel értelmetlen harcokban.
Ükapám 1916 őszének sokadik, isonzói csatájában esett el. Utolsó, elküldetlen, általam féltve őrzött tábori levelezőlapját halála után a bajtársai továbbították ükanyámnak. A megsárgult fotográfiáról a lábszártekercses, öreg katona komoran néz a fényképezőgép lencséjébe. A hátoldal tintaceruzával rótt, megfakult sorai a soron következő, nehéz harcokról, és a hajdanvolt, közös, kedves családi múltról szólnak.
Laczik József utolsó lapja, 1916-ból
A legendárium szerint ő császári és királyi apostoli fensége, I. Ferenc Józsefnek, valamint Laczik Józsefnek, az 1. honvéd gyalogezred szakaszvezetőjének halálhíre egyszerre érkezett a faluba. És a töki református templom harangja egyszerre siratta a Laczik, meg a Ferenc Jóskát…
Ükapámat – a kutatási eredményeim alapján – fejlövés következtében a dutovljei 11/2-es tábori kórházba szállították és kezelték, ahol nem sokkal később meghalt a sérülései következtében, majd ugyanitt – a község katonatemetőjében – helyezték örök nyugalomra, a 306-os sírban.
Laczik József halotti kartonja
(Forrás: Kriegsarchiv, Bécs)
A dutovljei katonatemető alaprajza, a 306-os számú sír Laczik Józsefé
(Forrás: Kriegsarchiv, Bécs)
A poszt szerzője Szabiányin Benjámin.