Amikor dédnagyapám fényképét a kezembe vettem, nem gondoltam, hogy ilyen izgalmas időutazáson veszek részt. A képeslap, ami a családi albumban lapult 100 évet, életre kelt, el akart mondani nekem valamit, amit már senki sem tudott a családból. Ez volt az egyetlen emlék: egy pár fotó, semmi más…
Dédnagyapám, Egeresi László (ülő sor, jobbról a második) egy katonai csoportképen bajtársaival
A fénykép hátulján ez a szöveg szerepel: „Emlék a 101. gyalogezred tűzkeresztségének emlékünnepén felvett csoportképen csak öten vagyunk kik a múlt év IX.7-én kivívtuk ezredünknek a gárda nevet. + vannak jelölve résztvevő bajtársaim. Csókol szerető férjed a gyerekeket is Laczi
Amikor a fotókat a monitoron megláttam, az arcokat ilyen közelről, olyan érzésem lett, mintha ismerném őket. A számítógép elé ültem, és megkezdtem a kutatást az interneten. Nem volt nap, hogy valami érdekességet ne találtam volna.
Ami nagy segítség volt nekem: a 101. gyalogezredről készült egy emlékkönyv, Makkay (Machalek) Pál 101-es zászló alatt című könyve, amiben meg is találtam dédnagyapámat. Abban az időben nagyon sok Egeresi család élt Békés megyében, és igen divatos volt a László név is. Gondolom, a megkülönböztetés miatt lett Egressy néven lejegyezve.
Egeresi László vendéglős
(1883-1941)
Egressy László
t. őrm. – vendéglős, Doboz.
A világháború kitörésekor azonnal Békéscsabára vonult be és a szerb, majd az orosz harctérre került. Komarnonál esett át a tűzkeresztségen és minden ütközetben részt vett októberben vérhasban történt megbetegedéséig. Gyógykezelés és üdülési szabadság után Békéscsabára vonult be, ahol kiképző altiszti szolgálatot teljesített. A IX-ik menettel ismét az orosz harctérre vezényelték, ahol 1915. június 20-ig küzdött ezredében, amikor betegen újra kórházba szállították haza. Felgyógyulás után augusztusban Neuhausban szolgált tovább mint kiképző altiszt, mint speciális lőkiképző. 1917. június 26-án Czardaki mellett küzdő ezredéhez nyert beosztást. 1918 tavaszán az 5-ik közös hadosztály Czernovitz-i géppuskás szakaszához helyezték át. Áprilisban az olasz frontra vezényelték és ott érte az összeomlás.
Harctéri szolgálata 24 hó.
Kitüntetései: Bronz vitézségi érem, Károly csapatkereszt, Háborús emlékérem igénylésére jogosult.
Egeresi László jól menő dobozi vendéglője előtt, még békeidőben
A ház, amelyben Egeresi László vendéglője üzemelt Dobozon, még ma is áll, üzletek működnek benne
A bal szélen álló katona Egeresi László tartalékos őrmester
A fotón látható felirat: „Kis üszönk, egy a sorsunk!”
Géppuskások, alulról a 3. sorban jobbról a 4. Egeresi László
A fenti kép hátoldalán borárak – vajon van-e köze a háború után a dobozi vendéglőben tartott valamelyik bajtársi összejövetelhez?
És itt kezdődött az én I. világháborús kutatásom is. Annyi adat gyűlt össze, hogy már szerettem volna másokkal is megosztani. A cs. és kir. 101. gyalogezred emlékére 2014. szeptemberében megalakult egy csoport a Facebookon. Jelenleg 210 tagja van, akik segítik a gyűjtőmunkát fényképekkel, adatokkal. Van, aki a szakmájához kapcsolódóan, van, aki az ősök kutatása miatt jelentkezett a csoportba. Nagyon köszönöm a segítségüket, támogatásukat! Nélkülük nem lenne ilyen érdekes és olvasmányos az oldal.
Édesanyámnak mesélte dédnagyapám, hogy Kassán a csata közben [itt valószínűleg valamiféle tévedésről van szó, mert Kassán nem folytak harcok – a szerk.] bekerítették őket, ezért magukra robbantották a földet, hagytak maguknak egy nyílást levegőnek. Sajnos az ellenség ezt megtalálta és betömte, befalazta. Nagyon sokan meghaltak akkor, szerencsére még időben rájuk találtak, így dédnagyapám élve megúszta.
Nem találtam semmilyen katonai leírást erről az időszakról, viszont megtaláltam a kassai köztemetőben eltemetett 101-sek névsorát.
Örömmel tettem meg az utat a temetőbe, ottjártamkor tudtam meg, hogy a világháborús sírokra rátemettek. Egyetlen emlékmű maradt csupán.
A kassai köztemető I. világháborús emlékműve
Megkeresett a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesülettől Hangácsi István és egy albumot mutatott. Az 1939-ben Tatár-hágón tartott Hősök Napjáról készültek a fotók. A még élő bajtársak keresték fel a sírokat. Nagy meglepetésemre felismertem dédnagyapámat!
Egeresi László jobbról a negyedik. Valószínűleg ez az utolsó kép róla, 1941-ben meghalt 58 éves korában
Ez az időszak szépen dokumentálva van, még az akkori Híradó is készített kis rövid filmet a megemlékezésről. Kárpátalját visszacsatolták Magyarországhoz, az akkori megemlékezés ezért is fontos volt számukra.
„A Békés, Csanád és Csongrád vármegyék délceg fiaiból válogatott v. békéscsabai cs. és kir. 101. gy. e. harciérték, hűség, megbízhatóság és nem utolsó sorban vitézség és így vérveszteség tekintetében a régi monarchia kiváló hadseregében oly előkelő helyet biztosított magának, hogy nem volt a monarchiának az a zuga, hol ne ismerték volna a »Sárgarigó Regimentet«, annak dicsőségét és hősiességét egyaránt. Csendes, jóindulatú, szófogadó katonák voltak ők békében, kitartó, kötelességtudó, feltétlen engedelmeskedő és elöljáróikat tisztelő és szerető harcosok a háborúban, kik a szó legnemesebb értelmében hősök voltak.” (Idézet a 101-es zászló alatt. A volt békéscsabai császári és királyi 101-ik gyalogezred emlékalbuma című kötetből, Bp. 1934.)
A 101. gyalogezred emlékoszlopát 1923-ban avatták fel
Mindenkit biztatni tudok csak az ősök kutatására, ez egyfajta tisztelet. Tisztelet azoknak az apáknak, fiatal férfiaknak, akik a viharos időkben helytálltak. Vegyük elő azokat a régi elfeledett fotókat, keressük meg a még létező sírokat és emlékműveket!
A fenti írás szerzője Buna Katalin