Fotó az Úz völgyéből
1917. augusztus 9-én a m. kir. miskolci 10. honvéd gyalogezred két bakája, Bodó Gyula és Oláh Károly honvédek a csíki határhegyekben figyelőszolgálatot teljesítettek, amikor váratlan vendég lépett be az állásukba. Először fel sem ismerték a magas rangú látogatót…
1917. augusztus 9-én a román fronton a József főherceg hadseregfront parancsnoka Breit József altábornaggyal, a 39. honvédhadosztály parancsnokával együtt megszemlélte az alakulat állásait. József főherceg vezérezredes terjedelmes naplójának az 5. kötetében is megörökítette a látogatást: „Hajnalhasadtakor fiammal automobilon az Uz-völgybe sietek. Az Aklos-csárdáig is már rettenetes az út, onnét a 39. honvédhadosztály parancsnokságig dorongút, melyet a számtalan közlekedő szekér teljesen kijárt és automobilunk úgy ugrál rajta, mint a gyalog siető veréb. Ez a szűk vadregényes völgy gyönyörű szép. A hadosztályparancsnokság elbájoló fekvésű kis fa-villacsoportban van. […] Nemsokára a 9. és 10. honvédgyalogezredek parancsnokságához értünk. Kies hely a csendes rengetegben. Itt lovakkal vártak. Lóháton számtalan szerpentines ösvényen fölkapaszkodunk az erdők fölső határáig. Útközben egészségügyi katonákkal találkozunk, akik hordágyakat visznek, ezek véres sátorlapokkal vannak betakarva. Messziről megismerem a szomorú menetet! Hősöket hoznak! [A főherceg naplójában az előző napi vállalkozásnál 73 halott és 190 sebesült veszteséget jegyez le.] Hideg, megdermedt testű, üveges szemű hősöket, kik nem érzik már, hogy elhagyják ezt a hegyet, melyet hónapokig védtek dicsőn, melynek lábánál az anyaföld hideg kebelében fognak örök nyugalomra elhelyeztetni.”
A magaslatok felé vonuló honvédek
(Forrás: magyarezredek.hu)
A főherceg a hegycsúcsok közelébe érve leválik a csapattól és egy előretolt állásba megy, kimondottan kérte, hogy hagyják magára: „Odatúl senki sem fogja sejteni, hogy az egyedül, az őrszemekhez osonó alak a hadvezér. Bár szabadon mentem, nem lőttek rám az oroszok. A szép fenyvesben jó messze elgyalogoltam egyedül – az ösvényen menve – a tábori őrsökig. Pompás kis fészket épített magának a dupla őrszem, egy kis tisztás szélén a meredeken, az ellenség felé ereszkedő parton. A 10. honvédgyalogezred 1. századának két derék legénye áll itt őrt. Oláh Károly és Bodó Gyula. Úgy látom, nem sejtik, hogy ki vagyok, az egyik mindig gyanakodva kacsintgat arany galléromra, míg megkérdem, hogy mi érdekli őt azon úgy? Kissé zavarba jőve elég komikusan azt feleli, hogy nincsen egészen tisztában azzal, hogy »géppuskás ezredes« vagyok-e, vagy pedig »aknavető ezredes«, mert az ezüstkoszorú az ezredesi, csillagok körül csak azt jelezheti, habár egyiket sem ábrázolja helyesen.”
Naplója szerint ezt a beszélgetést szakítja félbe Fekete Miklós káplár, akit még a Doberdóról ismert (egy ottani szorult helyzetüket a napló korábbi részében be is mutatja). Fekete jelentése után József főherceg már egy rövid mondattal búcsúszik: „Vigyázzatok jól, fiacskáim s az Isten legyen veletek!”
József főherceg naplójában a két meglepett őrszem nem kap több szerepet, annál inkább az ezred lapjában, a 10-es Honvédban! Az 1917. évi 5. számban visszaköszön a gyors találkozásnak egy újabb részlete. József főherceg Oláh és Bodó honvédeket lencsevégre kapta az ominózus találkozáskor, a képeket pedig Breit hadosztályparancsnokkal küldte el nekik. Breit a képeket augusztus 26-án adta át, amikor az ezred atlétika versenyre gyűlt egybe.
József főherceg fotója Bodó Gyuláról és Oláh Károlyról. Sajnos eddig nem derült ki, hogy melyik ki (Forrás: 10-es Honvéd, 1917. évi 5. szám)
A fotók hátoldala József főherceg néhány sorával
(Forrás: 10-es Honvéd, 1917. évi 5. szám)
A fényképezős jelenetet az ezred krónikása, Sassy Csaba is megírta, igaz kissé a főherceg naplójától eltérően: „Mikor egy helyütt egy figyelővel beszélgetett észrevette, hogy az ezred fényképésze felvételt akar róla készíteni. Odaszólt erre a figyelőnek, hogy csak maradjon nyugodtan a fényképezés ideje alatt, majd vele együtt lesz egy képen és ő maga fogja neki elküldeni az aláírásával ellátott fényképet.”
Sassytól megtudhatjuk, hogy a főherceg még egy szép gesztust gyakorolt a látogatásakor: személyesen kívánt jobbulást Purprig Dezsőnek és a támadásban megsebesült társainak.
Sáfrán Géza, a 10-esek ezredparancsnoka is ír röviden naplójában a látogatásról, sajnos pár sorral később már egy szomorú eseményt jegyez le: „Purpriger főhadnagy hősi halált halt kiválóan vitéz bajtársunk temetése a Magyaros-Úz patak völgyében lévő 10-es temetőben, kint a vonalban az összes géppuskánk egy sorozatot ad le az orosz vonalakra…”
Az ezred atlétikai versenyén a rohamfutás versenyszám egyik részlete
(Forrás: magyarezredek.hu)
Sajnos a dedikált fényképen szereplő katonák kilétéről és további sorsáról nem tudunk többet. Bízom azonban benne, hogy sikerül még információt találni róluk, a blog históriájában volt már rá példa, hogy az olvasók segítettek ebben nekünk…