Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 1. rész
Új naplósorozatot indítunk útjára, amelynek a szerzőjét, dr. Kemény Gyulát már ismerhetik régebbi olvasóink. A közreadásra kerülő írás időrendben az első a katonaorvosunktól ránk maradt naplókból, de talán a háború legkegyetlenebb arcát mutatja az összes közül. A sorozat indítása előtt röviden bemutatjuk a naplóírót és az írásmű történetét. Az első rész Kemény doktor állomáshelye, a bosznia–hercegovinai Bilek városka és a montenegrói határ melletti osztrák–magyar helyőrség 1914. július 25-ei részleges mozgósítás hírére felbolyduló életét mutatja be. A naplóírót és katonatársait a hírek hatására – a korabeli Európa lakóinak többségéhez hasonlóan – határtalan lelkesedés és végtelen optimizmus jellemzi…
A szerbiai napló közlése előtt elevenítsük fel, hogy ki is volt dr. Kemény Gyula, és mit kell tudnunk naplója történetéről.
Dr. Kemény Gyula 1884. október 25-én földbirtokos családban született a Zala megyei Szentiván (ma Zalaszentiván) községben. Orvosi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol 1910-ben avatták orvossá. Az egyetemi évek során katonaorvosi ösztöndíjas, s az egyetem befejezését követően be is vonult a katonaorvosi iskolába.
1911-től főorvosi rangban a közös hadsereg tényleges állományába lépett. Helyőrségi kórházi és különböző alakulatok melletti orvosi szolgálatot követően 1914. március 3-án került a cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred kikülönített IV. zászlóaljához, ekkor már ezredorvosi rendfokozatban.
Dr. Kemény Gyula háború előtt készült fotója, amelyen még főorvosi rangban látható
(Dr. Kemény Gyula családi hagyatékából, Kemény Szilárd jóvoltából)
1917. október 15-ig maradt az alakulatnál, amikor a szintén a 3. hegyidandárhoz tartozó cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred kikülönített III. zászlóaljához vezényelték, ahol 1918. március 1-ig szolgált. A szerb és az olasz hadszíntér után élete legkülönlegesebb szakasza következik: a Palesztinában harcoló Orientkorpshoz kérte az áthelyezését, s 1918 nyarán a cs. és kir. hegyi ágyús üteg orvosfőnöke lett. A keleti kaland és egyúttal háborús frontszolgálata a palesztinai visszavonulást követően 1918 őszén angol hadifogsággal végződött.
A háború során több kitüntetésben részesült: Ferenc József Rend Lovagkeresztje a kardokkal, Ezüst Katonai Érdemérem a katonai érdemkereszt szalagján kardokkal, Bronz Katonai Érdemérem a Katonai Érdemkereszt szalagján kardokkal, III. Osztályú Katonai Érdemkereszt, Károly Csapatkereszt, Sebesülési Érem, Vöröskereszt Díszjelvény, Német Vaskereszt, Török Vas Félhold.
A hadifogságból hazatérve 1919 márciusától budapesti és debreceni helyőrségi, illetve katonai kórházakban teljesített orvosi szolgálatot, fokozatosan emelkedve a ranglétrán. Háborús katonaorvosi tapasztalatait szaklapokban is publikálta. Vitézi címet nyert. 1938. május 5-én, életének 54. évében 1. osztályú főtörzsorvosként a M. Kir. 8. Számú Honvéd és Közrendészeti Helyőrségi Kórház parancsnokának helyetteseként Budapesten érte a halál.
Az első világháború kitörésekor dr. Kemény Gyula ezredorvosként, zászlóalj-orvosfőnöki beosztásban szolgált a cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred kikülönített IV. zászlóaljában, amely ekkor hadrendileg a 6. hegyidandár részét képezte, s a 18. gyaloghadosztály, a XVI. hadtest és a 6. hadsereg kötelékébe tartozott. A nagyváradi 37/IV. zászlóalj a montenegrói határ melletti boszniai Bileken állomásozott. A település járási székhely volt Boszniában, a montenegrói határon álló fontos határállomással. Ma Bileća, Bosznia–Hercegovinában.
Az alakulat kezdetben határmenti összecsapásokat vívott a montenegrói csapatokkal, majd részt vett a Szerbia ellen induló hadműveletekben. Dr. Kemény Gyula szerbiai naplójában a mozgósítási parancs Bilekre érkezésétől, 1914. július 26-tól 1914. december 11-ig, az offenzívát követő visszavonulás végéig örökítette meg írója, és személyén keresztül zászlóalja történetét.
„Kinézni, kikukkantani a kövek mögül veszélyes, de roppant izgató” – olvashatjuk a naplóban. S írója rendre ki is kukkantott, pedig lőttek rá. Kezdetben a montenegróiak, majd a szerbek, később az olaszok és az angolok is. S mindazt, amit a „kikukkantás” során látott, meg is örökítette: így keletkezett a különleges naplósorozata. Katonaorvosként nem kellett volna a tűzvonalban lennie, de kíváncsi és a veszélyt kedvelő, gyakran tudatosan a veszélyt kereső ember volt.
A naplóíró művében a katonaorvosi tevékenységéből és az említett kíváncsiságából adódóan a háború naturalista részletekben bővelkedő leírását adja. A drámai erejű sorok a montenegróiak és a szerbek ellen vívott harcok véres valóságáról adnak érzékletes és megrendítő leírást. Írójuk a nevéhez méltó „kemény” férfi, aki gyakran az első vonalakban, a bakákkal együtt éli át az eseményeket, állandó küzdelemben a rábízott 1200 ember testi-lelki épségének megóvásáért. A sorokból a hivatását hideg céltudatossággal gyakorló orvos mellett egy érző lelkű embert is megismerhetünk.
Dr. Kemény Gyula tintaceruzával vezette a naplóját, sokszor csak jegyzeteket készítve az eseményekről. Ezeket a sűrűn teleírt füzeteket a halálát megelőzően legjobb barátja, az olasz fronton a nagyváradi zászlóaljnál 1915 őszén megismert katonatársa, Hary József megőrzésére bízta. Hary József kezdte el összerendezni és legépelni az egyes naplófüzetek kézírásos, olykor kusza szövegét. Valószínűleg számára az olasz fronton közösen átélt élmények jelentették a legérdekesebb fejezetet, így ezzel kezdte a munkát, legalábbis ez a rész Hary letisztázott változatában őrződött meg. Ez a 63 gépelt oldalnyi terjedelmű szöveg szolgált a Nagy Háború Blogon 2012. március 12. és 2012. szeptember 17. között 28 részben, Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról címmel közreadott forrásközlés alapjául.
A szerbiai részek esetében a szöveg A5-ös méretű lapokra történő autográf átírására, majd ugyanilyen méretű lapokra gépelésére (legépeltetésére?) futotta az idejéből. Egyes legépelt részek két változatban is megmaradtak. Hary József kézírásos javításai láthatók a gépelt szövegeken, de ezeket összerendezni, újra letisztázni, ahogy az olasz napló esetén történhetett, már nem tudta. Kemény doktor eredeti szerbiai naplójából csak néhány oldal lelhető fenn a hagyatékban, ami alapján megállapítható, hogy Hary József a kézi átírás, majd a legépelés során ennek hű visszaadására törekedett, a javításai is ezt szolgálták.
A palesztinai napló dr. Kemény Gyula eredeti kézírásos szövegeként maradt fenn, itt nincs nyoma, hogy Hary József nekikezdett volna az átírásának.
Zika Klára, Hary József unokájának szíves közléséből tudjuk, hogy barátja rendkívül értékes irathagyatékát a második világháború alatti kibombázás, majd menekülés és későbbi üldöztetése során is igyekezett menteni, óvni. A megkezdett munka folytatására, miként saját naplója korábban tervezett megjelentetésére, a háború után azonban már nem volt lehetősége. Hary József 1966-ban bekövetkezett halálát követően a családja gondosan megőrizte dr. Kemény Gyula irathagyatékát is. 2010-ben Zika Klára kiadásra készítette elő nagyapja visszaemlékezéseit, amikor segítségkéréssel fordult jelen sorok írójához. Ekkor hívta fel a figyelmünket nagyapja egykori barátjának naplóira, majd ajánlotta azt a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány részére.
Az irathagyatékot áttanulmányozva egyértelművé vált, hogy a két háború viszontagságai, majd a háború utáni üldöztetések közepette is megőrzött naplók rendkívül érdekesek és értékesek, amelyeket meg kell ismertetnünk a nagyközönséggel is. Ezt a célt szolgálta 2012-ben az olasz napló közreadása a Nagy Háború Blogon, s szolgálja most a teljes szerbiai, s jövőben a palesztinai napló blogunkon, majd lehetőségeink szerint nyomtatásban történő megjelentetése is.
A leközölt olasz napló alapján találta meg alapítványunkat dr. Kemény Gyula oldalági leszármazottja, Kemény Szilárd, aki a családi hagyatékban megőrzött fotókra és tárgyi anyagra hívta fel a figyelmünket. A napló és a fotók egymásra találása révén Ezredorvos a tűzvonalban címmel kiállítást rendeztünk 2015-ben az Isonzó Expressz kegyeleti emlékutazás során a vonaton, amit később vándorkiállítássá alakítottunk, és Budapesten, Nagyváradon és Pákozdon is bemutattunk.
A szerbiai napló négy fő részből áll:
I. A mozgósítás (1–26. lap)
II. Montenegró, 1914 augusztusától szeptember 25-ig (26–140. lap)
III. Harcok Boszniában, 1914. szeptember 25-től november 6-ig (141–289. lap)
IV. A Szerbia elleni hadjárat (289– 751. lap)
Az egyes fő részeken belül kronologikus, a II. és a IV. végén ezen túl tematikus alfejezetek találhatók.
Dr. Kemény Gyula szerbiai naplójához készített vázlata
A naplót a fent említett, gépelt és javított szöveggel megegyező változatban közöljük, kizárólag a nyilvánvaló betűtévesztéseket és a mai helyesírástól eltérő szavakat javítjuk. Dr. Kemény Gyula naplója a mai olvasó számára is jól érthető, ahol mégis szükségesnek ítéljük, ott a blogon megszokott módon, rövidebb esetben felugró buborékban, hosszabb esetben keretes szövegben fűzünk hozzá magyarázatot, kiegészítést. A naplót alapítványunk önkéntese, Kirilly Edit vitte gépre, lelkiismeretes munkájáért itt is köszönetet mondunk!
* * *
I. A mozgósítás
Amiről már azt hittük, hogy elkerülhető lesz, amire már megint nem mertünk számítani, s amit éppen ezért nagyon sajnáltunk, az mégis bekövetkezett. A szarajevói ocsmány gyilkosság – 1914.VI. 28. – meghozta a háborút, mégpedig alighanem a világháborút.
Ma, 1914. július 26-án éjjel 3 órakor, szombatról vasárnapra virradóra érkezett Bilekbe a mozgósítási parancs. A hír a magánértesülések alapján már előbb itt volt. Mindenfelé suttogtak róla, a bennfentesek fontoskodva ejtegettek el itt is, ott is egyes szavakat. Mi már szégyenkeztünk az itteni szerb-montenegrói lakosság előtt. Oda minden tekintély, hát miért van akkora haderőnk, ha még a trónörökös meggyilkolását sem toroljuk meg? De hála Istennek! Éljen a háború! Ezt ordítja minden ember. Csakhogy itt van! Tisza István kemény, de a mi magyar szívünknek-lelkünknek mégis nagyon tetsző ultimátum feltételei feltétlenül háborúra fognak vezetni. Nekünk pedig ez kell! Elég volt az örökös meghunyászkodásokból!
Mintha mindenki villanyárammal volna megtöltve, ideges, izgatott mindenki. Öröm sugárzik az arcokról, amikor egymásnak elmesélik a hallottakat, amelyeket úgy is mindenki tud. Mozgolódás, élénkség, szaladgálás, futkosás, hangos társalgás, csoportokba verődés, vitatkozás, amiben nincs ellenvélemény, csak az árulók gondolkozhatnak másképp. Lelkesedés az arcokon, jókedv mindenfelé. Szeretnének már rohanni, mert hiszen két hónapon belül vége a győzelmes háborúnak, s még kimaradnak belőle. Pár hét alatt eltiporjuk Szerbiát! Velünk vannak a németek! A németek! Könnyben ragyognak a szemek az örömtől. A németek!
Magazinok rozsdás zárainak felnyitása, régi elraktározott tárgyak osztályozása, kiosztása. Lázas, szakadatlan munka az irodákban, titkos hétpecsétes iratok előkeresése, mozgósítási parancsok tanulmányozása, tényleges és tartalékos állományúak helyének a mozgósítási parancsok szerinti megállapítása, gőzerővel való kiállítása a rengeteg behívóparancsnak, távirati behívása a szabadságon levőknek, mind-mind előszele a rettenetes, ismeretlen háborúnak. Csak valahogy el ne maradjon! Ha nem Ferenc József uralkodna, már régen túl volnánk rajta. Mi volna már a szerb Gyorgyékkel?
Alig pár órája rendelték el a mozgósítást s máris a legteljesebb a felfordulás minden téren. Senki sem tud a helyén maradni, mindenki az örömtől nyugtalanul siet ahhoz, akit éppen meglát, akivel találkozik, mindenki magyaráz, vitatkozik, pedig mind-mind egyetért. Miért nincs valaki ellenvéleményen? Legalább lenne kit meggyőzni, avagy leütni, becsukni. Százszor és százszor mondjuk el egymásnak ugyanazt, ugyanazon érveket, jóslásokat, a biztos győzelem hozta eredmények, learatandó gyümölcsök nagyságát, százszor ugyanazt és mindig jólesik. Gyerekes extázisban vagyunk mindnyájan, s miért?
Mert biztosan győzni fogunk, a győzelem pedig boldog jövővel kecsegtet úgy a ténylegesek, mint a tartalékosok részére. Valóságos érvágás lesz a beteg emberiség felfrissítésére. Tisztjeink a dicsőség mellé gyorsabb előlépést, a tehetségek, igazi érdemek jogos érvényesülését a mai romlott protekciós világ helyett. Szóval egoizmus úgy az egyesek, mint a tömeg részéről. Egoizmus szent célokért, de a saját élete, vére árán, s ez így megbocsátható.
Mennyire megváltozott a városka képe. Eltűnt a régi, a halálmarsáról híres Bilek élénksége.
1903. július 20-án a nyári forróságban Trebinjéből Bilekbe végrehajtott menetgyakorlat során 15, más források szerint 19 cs. és kir. komáromi 12. gyalogezredbeli katona meghalt és több száz elájult, s közülük sok a sziklák között megsebesült. Az eset híre a korabeli sajtót is bejárta és Bilek neve és a „bileki halálmars” a kegyetlen katonai kiképzés szinonimájává vált.
A lakosság nagy többsége török, a többi pedig fanatikus szerb. A zajos utca kihalt. A törökök különben is otthon ülnek, az erősen kifestett, mindig kint járó szerb nők pedig eltűntek a zsaluk mögé. Mindenfelé, minden zugban éjjelnappal szuronyos katonai őrjáratok bakancsai dübörögnek, sűrűn összetalálkozva egymással.
Bilek dél felől korabeli képeslapon
(Forrás: bedo.hu)
De van ezeknél félelmetesebb is. A csendőr! Ez adja igazán az események komoly és komor képét. Régen szemmel tartott, a feketelistán szereplő szerb polgárokat, a gyanús elemeket cipelik ki a házakból. Sápadt, krétafehér arcukra rá van írva az életért való rettegés, nincs búcsúzás, sem kikísérés, csak az ablakban szorongva, hangosan sírva, zokogva néznek a családfő után. A csendőr visszamegy és leinti az utcára kihallatszó sírást, folytassák a belső szobákban.
Egész sereg letartóztatás, négyes-ötös csoportokban szállítják be a városból a szerbeket a hatalmas, kettős páncélkapus várudvarba s onnan a börtönökbe, mi meg nézzük, hogy nyelik el őket a bakák hírhedt egyes cellái. De szomorú már a kezdet is. Pedig ezek csak gyanúsak, részben meg gazdag szerb túszok: pópák, tanítók, diákok, kereskedők, agitátorok, akik életükkel felelnek a kint maradt lakosság viselkedéséért. Van köztük olyan is, pl. a gazdag Popera kereskedő, aki minden hivatalos ünnepen a tiszti étkezdében a generális mellett ült frakkban, ott szónokolt, parolázott, s ma az egyesben ül. De ha ezek túszok, akkor miért kell őket az egyesbe zárni?
Megható a törökök viselkedése, ragaszkodása. Örülnek, zsivióznak, éltetik Ferenc Jóskát, boldogok, hogy most majd a szerbekre kerül a sor, akiket folyton átkoznak. A szerbek viszont elbújnak, s csak az ablakok függönyei mögül lesik kétségbeesve, hogy melyik házba mennek be a csendőrök, hogy kit visznek be a várba. A törökök ugyanakkor büszkén, felemelt fővel járnak-kelnek az utcán, s méghozzá fegyveresen.
Igen nagy az élénkség a postán is, ahová szakadatlanul érkeznek a táviratok, némelyik 5–600 szóból is áll. Itt állunk a postaépület előtt s várjuk a friss híreket, legtöbbször hiába, mert titkos írással érkeznek.
Nagy a bizonytalanság, az ijedtség a tiszti családoknál. Mind csomagolnak, készen állnak, de az elszakadásra nehezen szánják el magukat, nehezen válnak meg férjeiktől az asszonyok, apjuktól a gyermekek. Két-három kilométer innen a montenegrói határ. Ki tudja, ki ismeri a holnapot?
A hadi állapottal új rend lép életbe a városban, de a várban is. A takarodó nem este 9-kor, hanem 7-kor van. De a falakon belül mindenki ébren van. Lent zsong az egész Lager az udvaron, örömtől ragyogó arcok magyaráznak, lelkesedve a háborúért, mialatt a rácsokon át végtelen ijedt szomorú arcok merednek ki reánk, az egyesekben levő szerbek.
Következő rész: „Csukaszürke lett az egész világ”
Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója