Kókay László 1918-as naplójának visszatérő szereplője egy bizonyos Mráz Pál őrmester, akit a rohamszakasza egyik legjobb katonájaként írt le. A szegedi 46-osok tréfás kedvű őrmestere szinte végigszolgálta az első világháborút, s minden kitüntetést megszerzett, amit csak megkaphatott, amelyek elismeréseként később vitézzé is avatták. Somosi György olvasónk kutatást végzett a személyével kapcsolatban, aminek az eredményét olvashatják mai posztunkban.
Kókay László először 1918. április 2-án, a 17. rohamzászlóalj újraalakításának ismertetésekor említi Mráz Pál nevét: „A dinstführender Mráz Pál őrmester, egy pitvarosi tót fiú volt. Nagyszerű pofa, végtelen tréfás s minden szava káromkodás. A fronton nagyszerű katona, mit ágyonpántolt vitézségi érmei bizonyítanak.” Sokatmondó egy későbbi bejegyzés is: „Őrm. Mrázt mindenáron én akartam megszerezni, de Csukonyi Szarafolyánhoz osztotta be, mivel nála volt a legtöbb sturmos.” A naplóíró utolsó információként arról számolt be, hogy Mráz őrmester a montellói ütközetért megkapta az Arany Vitézségi Érmet, s a káderhoz Békéscsabára rukkolt be.
Mráz Pál családi hagyatékban megőrzött fotója
Lássuk, mit sikerült megtudni a császári és királyi szegedi 46. gyalogezred többszörösen kitüntetett katonájáról, akiről Kókay László olyan elismerően nyilatkozott.
Mráz Pál 1893-ban Pusztavacson született, a katonai életútja a fennmaradt kitüntetési javaslatokból ismerhető meg.
Első kitüntetését, a Bronz Vitézségi Érmet 1915. május 7-én érdemelte ki azzal, hogy két bajtársával „bátor és önfeláldozó módon erős ellenséges tűzben a segélyhelyre szállította súlyosan sebesült századparancsnokát”. A helyszín a 704-es magassági pont volt, a Weretyszow mellett. Az ezredtörténet szerint május 7-én az I. zászlóalj, melyhez a 13. századot is beosztották, a 728 m magas Pojanán át a 704-es magaslat ellen tört előre, s innen rövid harc után az ellenség utóvédjét elkergették.
Olaszország hadba lépése után az ezred a karintiai frontszakaszra került, ahol a Freikofel és a Kleiner Pal körüli harcokban vett részt. Mráz Pál itt érdemelte ki második kitüntetését, az Ezüst Vitézségi Érmet azzal, hogy „1915. június 9–17. között a heves harcokban embereit kiválóan vezette és őket a megsemmisítő tüzérségi és gyalogsági tűzben bátorította, lelkesítette”.
A hadvezetés az ezredet hamarosan a Doberdó-fennsíkra vezényelte, ahová 1915. június 27-én érkezett meg. Mráz Pál következő kitüntetését a 2. isonzói csatában a 143-as romnál mutatott helytállásáért kapta. 1915. július 20-án „az ellentámadás során tanúsított példamutató bátorságával” érdemelte ki ismét a Kisezüst Vitézségi Érmet. A kitüntetési javaslatot Zeiss Oszkár ezredes a fennsík védelmében kulcsszerepet jelentő 111-es magassági ponton írta alá és küldte tovább.
Mráz Pál második Kisezüst Vitézségi Érme megszerzésének a helyszíne a Doberdó-fennsíkon (Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918. Szeged, 1933. kötet, 109. oldal)
A Nagyezüst Vitézségi Éremmel az V. Isonzói csatában nyújtott teljesítményéért tüntették ki: „1916. március 11–13. között az ellenséges tüzérségi támadások alatt bátran a helyén maradt, a gyalogsági támadás során a nagy túlerővel szemben hősként vetette magát a harcba és nagy veszteséget okozott”. Ezekben a napokban folyamatosan tüzérségi és gyalogsági támadások követték egymást. 13-án az ezred hat támadást vert vissza.
Mráz Pál Nagyezüst Vitézségi Érme megszerzésének a helyszíne a Doberdó-fennsíkon. Kókay Lászlóval már ebben az időszakban is ismerhették volna egymást
(Ajtay Endre: A volt cs. és kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918. Szeged, 1933. kötet, 142. oldal. Kókay László hagyatékában megmaradt saját lapszéli jegyzeteivel, jelöléseivel kiegészített példánya)
Az Arany Vitézségi Érmet a piavei offenzívában tanúsított hősiességéért érdemelte ki. Kitüntetési javaslata szerint „1918. június 15–17. között a Montellónál folytatott harcokban önfeláldozó bátorságával és kiváló példamutatásával járult hozzá a sikerhez. Rohamcsoportja élén kézigránátot hajítva elsőként nyomult be az állásba. Abbazia de Nervesa előtt meglepett egy tábori ágyús üteget, és a kezelő legénységet a tiszttel együtt elfogta. Több géppuskát harcképtelenné tett. 17-én délután, miután Forgó hadnagy megsebesült, átvette a rohamjárőr vezetését. Súlyos harcok után megtisztította Sovilla házait és lehetővé tette az 5. század előrenyomulását. A községben 7 gépfegyvert tett harcképtelenné, a kezelőket fogságba ejtette. A támadást a vasúti pályáig folytatta és bevette az ellenség által erősen megszállt vasúti viaduktot. Az állásban maradt és kézigránátokkal több ellentámadást visszavert.”
Az előterjesztés az előzmények között a bronz és a két kisezüst mellett két Nagyezüst Vitézségi Érmet említ, a másodikat 1917-ben kapta. Erről sajnos nem maradt fenn dokumentum.
Kókay László rohamszakasza a piavei offenzíva előtt. A kép közepén a szakaszparancsnok mellett ül Mráz Pál őrmester
(Kókay László hagyatékából)
A portréja és a kitüntetései alapján Kókay László valószínűleg felcserélte a jelölést és a 3 számmal jelölt katona Mráz Pál
(Kókay László hagyatékából)
Vitézzé avatása 1921-ben történt, nevét ekkora már Dérire magyarosította. A Békés vármegyei Dobozgerlapusztán kapott 15 hold földet. A vitézi telkek átadásáról részletesen beszámolt a Körösvidék című napilap 1921. augusztus 17-i száma: „Békésvármegyében Doboz község az első, hol gróf Wenckheim Géza őméltósága atyai jóságából és megértő hazafias szeretetéből vitézi telkeket oszthatunk ki négy érdemes vitéz között.” Horthy Miklós kormányzó képviselője röviden ismertette a vitézek cselekedeteit: „Vitéz Déri Pál 1918. július 15-én a Piavénál hetvenegyed magával átkelt a folyón. Megrohanta az olasz állásokat és három vonalat áttört. Ezután parancs nélkül tovább haladva, újabb három egymásután következő olasz állást foglalt el s a legnagyobb ágyútűzben haladt előre.”
Mráz (Déri) Pál vitézi jelvénye és a telekadomány táblájának a töredéke a családi hagyatékból
Mráz Pál a háborúból történt hazatérése után megnősült, a következő években négy gyermeke született. A vitézi telkén gazdálkodó hős nagyon fiatalon, mindössze 33 éves korában, 1926-ban hunyt el balesetben. Egy elakadt szekér kiemelésekor májrepedést kapott, életét nem sikerült megmenteni. A dobozi temetőben nyugszik.