Amerikai magyar katonák 3.
Az első világháborúban harcoló magyar származású amerikai katonákat bemutató sorozat előző részében megismerkedhettünk Alex Arch, azaz Ács Sándor őrmesterrel, aki az első amerikai lövést leadó tüzérüteg parancsnoka volt. Ácsról azt írták, ő húzta meg a 75-ös ágyú zsinegét, amivel megadta az „alaphangot” az amerikai részvételnek a háborúban. Volt azonban még egy magyar a 6. tábori tüzérezred C ütegében, aki szintén részt vett ebben a történelmi jelentőségű akcióban, Louis Varady, azaz Várady Lajos. Ebben a cikkben vele ismerkedhetünk meg.
Ács Sándorhoz hasonlóan szintén az Indiana állambeli South Bend lakója volt Várady Lajos szakaszvezető. Eszerint a Magyar Híradó sorozatunk előző részében idézett cikke tévedett, amikor Ács Sándort nevezte az üteg egyetlen South Bendben lakó magyar származású katonájának. A korabeli lapok rá úgy hivatkoznak, mint „a férfi, aki megtöltötte az ágyút, mely az első amerikai lövést leadta”. A Várady Lajosról szerzett információim legnagyobb részét unokahúgával, Diane Varady-Thompsonnal készített oral history-interjúból, illetve a tőle kapott dokumentumokból szereztem, élettörténetét ezek alapján próbálom meg rekonstruálni. Ezek mellett újságcikkeket és néhány egyéb dokumentumot, például utaslistákat és népszámlálási íveket is használtam.
Várady Lajos 1897. május 9-én született Magyarországon, Tiszadob községben. 1904. augusztus 30-án, 7 évesen érkezett az Egyesült Államokba a Kaiser Wilhelm II fedélzetén édesanyjával, a 29 éves Teréziával és nővérével, a 8 éves Eszterrel. A családfő, Váradi Imre ekkor már Amerikában, pontosabban az Illinois állambeli East St. Louisban élt, hozzá utazott ki a család. 1909-ben született Joseph nevű öccse, 1917-ben pedig újabb fiúval, Alexszel bővült a család. A szomszédos Indiana államba költözés idejét nem tudjuk, a teljes család nem is költözött át, amire az 1920-as népszámlálási ív utal, mely szerint az akkor 23 éves Várady Lajos „boarder”-ként, azaz albérlőként élt South Bendben Gaál Julianna házában. A család többi tagja továbbra is Illinois államban élt, Lajos bérlőtársait a négy tagú Varga család alkotta. A népszámlálási ívből kiderül még, hogy Lajos gyári munkásként dolgozott a városban. A leszerelést követően ő is a Studebaker gyárban kapott munkát, ahol Ács Sándor is dolgozott.
A képen egyenruhában látható az ekkor 20 éves Várady Lajos
Ácshoz hasonlóan Várady sem az általános sorozással, hanem önkéntesként lépett be az amerikai hadseregbe, viszont ő már az USA hadba lépését követően, 1917. május 5-én jelentkezett önkéntesnek. 1918-ban viszont szomorú esemény történt, betegségben meghalt Eszter nevű nővére.
1924. szeptember 11-én került sor honosítására. Az erről szóló dokumentum „Certificate no.” azaz „Igazolás száma” pontjában ez áll: „P-3390 (Soldier)”, azaz vélhetően Várady katonakönyvére hivatkozik. Megtudjuk belőle akkori pontos címét is (902 W. Napier St, South Bend), de bővebb információ ebben a dokumentumban nem szerepel. Még ebben az évben viszont visszatért Illinois államba, East St. Louis városába, ahol az Aluminum Company of America (röviden Alcoa) nevű cégnél kezdett dolgozni. Innen is vonult nyugdíjba 1967-ben. Ebből az alkalomból az egyik Illinois állambeli regionális újság egész oldalas portrét is közölt róla, melyben őt magát is sikerült megszólaltatni. Egyébként a háborús élményeivel kapcsolatban olyannyira szűkszavú volt, hogy még az Alcoa-nál dolgozó munkatársai is csak a cég belső hírlevelének egyik 1931-es számából értesültek arról, hogy egyáltalán részt vett a háborúban.
A képen hátul bal oldalt Ács Sándor, jobb oldalon pedig Várady Lajos áll
A hadsereg kötelékébe lépés után a húsz éves önkéntes hamarosan a tüzérséghez került, az első divízió 6. tábori tüzérezredének C ütegéhez, azaz mint azt már tudjuk, Ács Sándor őrmester mellé osztották be. Várady nem csupán azzal tüntette ki magát a háborúban, hogy részt vett az első lövés leadásában. Ácshoz hasonlóan ő is végigharcolta a háborút, hősiességért számos kitüntetést kapott. Ezek között megtalálható a Médaille de la Marne, a Médaille D’Argonne et de Vauquois, a World War I Victory Medal (a Várady által megjárt nagyobb ütközeteket nevesítő csíkozással), az Occupation of Germany Medal, illetve a Silver Star, azaz az Ezüstcsillag, de felterjesztették a Distinguished Service Crossra (DSC) is, ami az amerikai hadsereg második legmagasabb rangú kitüntetése.
Az Ezüstcsillag az amerikai hadseregben adható harmadik legmagasabb kitüntetés, melyet harc közbeni hősies helytállásért, illetve önfeláldozó magatartásért szoktak odaítélni. Diane Várady férje, Luther M. Thompson nyugalmazott tüzértiszt szerint a kitüntetés dokumentációja elkeveredett a War Departmentben a háború utáni években. A kitüntetést első világháborús cselekedeteik miatt átvevőkről nem állnak rendelkezésre források személyenkénti bontásban, viszont adatközlőim birtokában van az Ezüstcsillagot kísérő díszoklevél is, melynek tanúsága szerint 1967. március 20-án ítélték meg a kitüntetést Louis Varadynak, mégpedig 1918. október 5-én tanúsított hősies magatartása miatt. A hősies cselekedet parancsnoka, Idus McLendon százados életének megmentése volt. A megnevezett napon zajló ütközet során, miután ütegüket kilőtték a németek, Várady észlelte, hogy a százados a földön fekszik, arccsontja szétroncsolódott, viszont még lélegzik. Ekkor vállára vette és biztonságos helyre vitte, majd visszament és még egy társát kimenekítette az üteg roncsai alól. Erre a napra később egyébként élete legrosszabb napjaként emlékezett vissza.
Diane Varady-Thompson elmondása szerint nagybátyja igen szűkszavú ember volt – legalábbis ami a háborús tapasztalatait illette. Nagyon ritkán beszélt a frontélményeiről. Diane, a testvérei és unokatestvérei sokáig nem is tudták, hogy bácsikájuk háborús hősnek számított, de még csak azt sem, hogy egyáltalán szolgált a hadseregben. Egy másik unokaöcs, Tim Varady, aki maga is háborús veterán (Vietnámban szolgált), később lelkesen összegyűjtötte nagybátyja első világháborús emlékeit: a kitüntetéseket, okleveleket, róla szóló újságcikkeket stb., ezekről fotókat, másolatokat készített és terjesztette a családtagok között. Diane Thompson is így jutott hozzá az anyagok nagy részéhez, melyeket kérésemre volt szíves rendelkezésemre bocsájtani. A gyűjteményben szép számmal találhatóak újságkivágások is, melyek egy-egy Várady Lajost méltató cikket vagy róla készült fotót tartalmaznak – legtöbbjük sajnos a lap címe és a megjelenés dátuma nélkül. Az egyik ilyenben – ami vélhetően 1917–1918-ban jelenhetett meg South Bendben – olvashatjuk, hogy „[Várady] szülei magyarok, és az egész itteni magyar kolónia büszke arra, hogy több mint százan közülük már szolgálatba léptek”. A kutatás során e magyar kolónia katonái életrajzi adatainak adatbázisba rendezése is a jövőbeli feladatok közé tartozik.
Várady Lajos 1970. május 30-án, nem sokkal 73. születésnapja után halt meg az Illinois állambeli O’Fallonban. Saját gyermekük nem lévén, meghagyta feleségének, hogy halála után unokaöccse, Joseph Varady örökölje első világháborús ereklyéit: köztük az egységének címerét, az ezred szabálykönyvét és az ezredtörténet egy példányát, illetve egy személyre szóló elismerést is, melyet Pershing tábornoktól kapott. Ma már ezek a tárgyak is a Thompson-család birtokában vannak. A család a mai napig rendkívül büszke (extremely proud) arra, hogy Louis Varady ilyen fontos tett végrehajtásában vett részt. Máig igazi háborús hősként tekintenek rá, emlékét és hátrahagyott ereklyéit féltve őrzik.
A kutatásban sikerült feltárni a magyar hadtörténetírásban eddig ismeretlen Ács Sándor és Várady Lajos élettörténetét és szerepüket az Amerikai Egyesült Államok első világháborús részvételében. Mindketten tagjai voltak annak a tüzérütegnek, amely az első amerikai lövést leadta az első világháborúban. Mindketten Magyarországon születtek, magyar anyanyelvűek voltak, gyerekként vándoroltak ki családjukkal az Egyesült Államokba, és mindketten az Indiana állambeli South Bend lakói voltak a háború idején. Kettőjük közül Ács Sándor, az üteg parancsnoka futotta be a nagyobb „karriert”, hiszen kisebb híresség lett a háború utáni években: sokat szerepelt regionális, állami, de országos lapokban is, ünnepségeket szerveztek a tiszteletére, kitüntetéseket kapott, rendezvényekre hívták meg díszvendégként.
Várady Lajos nem kapott ekkora figyelmet, az ő élete a háború után visszatért a szokott mederbe. Mindkét tüzér leszerelt a háború után, és nem is tértek vissza a hadsereg kötelékébe, helyette fizikai munkásként dolgoztak tovább. Mindketten megnősültek, Ácsnak négy gyermeke született, Várady viszont utódok nélkül halt meg. Magyarországra egyikük sem vándorolt vissza, még Indiana, illetve Illinois államokból sem költöztek el. Érdekes, hogy bár a leszerelés után néhány évig még ugyanabban a városban, South Bendben is éltek, a két magyar veterán nem tartotta a kapcsolatot. Várady évtizedekkel később, ritka interjúinak egyikében elmondta, ütegének legénységéből bár mindenki nevére emlékszik, de csak egyikükkel maradt kapcsolatban, jó barátjával, a lengyel származású John Wodarczakkal, aki az interjú idején Minnesota államban élt. A többiekről annyit sem tudott, hogy egyáltalán élnek-e még. A leszármazottak nem tudnak arról, hogy ellentét miatt szakadt volna meg a kapcsolat a két magyar között, valószínű, hogy csak eltávolodtak az évek alatt.
A munka során – magyar kutatók által sok esetben egyáltalán nem vizsgált – amerikai levéltári források, korabeli sajtóanyagok, illetve a leszármazottaktól kapott személyes dokumentumok és egyéb információk alapján kerülhetünk közelebb az „amerikás” magyarok egyébként is izgalmas történetének eddig nem ismert oldalához.
Az itt bemutatott két fiatalember a századelőn Sopron, illetve Szabolcs vármegyéből gyermekként hajózott az Újvilágba, majd másfél évtizeddel később visszatértek az öreg kontinensre az Egyesült Államok katonáiként. Bár a „másik” oldalon álltak, Ács Sándor és Várady Lajos mégis helyet követel magának a Nagy Háború magyar historiográfiájában, hiszen tettükkel mindketten örökre beírták magukat az egyetemes hadtörténelembe.
Ezen, a szintén a családi archívumukból származó képen ismét együtt szerepelnek, már hazaérkezésük után. A kép jobb szélén Ács Sándor, középen Várady Lajos látható.