Íme kezdetnek egy korántsem elméleti kérdés: lehetséges-e csinálni olyan háborús játékfilmet (azaz nem dokumentumfilmet), amit utána a hadtörténészek nem kezdenek el élesen kritizálni, sőt ócsárolni? Szinte pontosan három évvel ezelőtt szembesültem ugyanezzel a kérdéssel, amikor a Szürke senkik (Kovács István filmje Köbli Norbert forgatókönyve alapján) osztotta meg nagyjából hasonló módon a nézői közvéleményt. Akkor a laikus (értsd: nem hadtörténész) közönség körében kimagaslóan magas (kb. 80%-os) volt a film tetszési indexe, a háborúk és a hadak történetével hivatásszerűen foglalkozók véleménye – bár az enyhe fanyalgástól a nyílt elutasításig széles skálán mozgott – szinte egyöntetűen negatív volt. Most Sam Mendes monumentális első világháborús filmeposzával megismétlődni látszik a három évvel ezelőtti helyzet.
Persze a két említett film összevetése eleve problematikus számos kézenfekvő szempont miatt, mégis akadnak párhuzamok: így például mindkettő a frontvonalak mögé küldött katonák lehetetlen küldetéséről szól.
A film egyik plakátja
Eredeti kérdésfeltevésem szempontjából azonban talán a legfontosabb: mindkét film stáblistájában megtalálható legalább egy olyan szakértő, akinek elvileg garantálnia kellene, hogy a filmben ábrázolt események szakszerűen kerülnek bemutatásra. Sőt, az 1917 stáblistája több ilyen szakember nevét is tartalmazza (bár a végeláthatatlan hosszan hömpölygő felsorolásban igazán nem könnyű őket kiszúrni).
A katonai és történész szakértők a stáblistában
Mendes a saját szakértőit ráadásul a legjobbakból válogatta, ami azt sugallja, hogy nagyon is komolyan vette a szakmai hitelességet. Ennek fényében meg inkább feltűnő a hadtörténészek elutasító véleménye.
Vajon mi lehet ennek az oka? Szakmai szemmel nézve az 1917-tel kapcsolatban számos súlyos kritikai észrevétel megfogalmazható. Ezek felsorolásától én itt most eltekintek, mivel nem szeretném elrontani azon leendő nézők élményét, akik még csak ezután szeretnék megtekinteni a filmet. (Egyébként is a világhálón megjelent tengernyi kritikában ezek a kisebb-nagyobb bakik rendre megtalálhatóak.) Fontosabbnak tartom viszont a szakértők szerepének középpontba állítását. Annak idején Köbli Norbert egy interjúban nyíltan megvallotta, hogy szándékosan mellőzte a forgatókönyv megírásánál a hadtörténész szakértők bevonását, mivel szerinte szükségtelenül korlátozták volna az írói fantázia kibontakozását. Mendes esetében ilyesmiről nem tudni, ám a filmmel kapcsolatos számos hadtörténész kritika azt valószínűsíti, hogy nem az általa alkalmazott szakértők hozzáértésével lehetett a baj (ezt az illetők szakmai reputációja gyakorlatilag kizárja), hanem a rendező hagyta figyelmen kívül a szakemberek észrevételeit. Az a világháborús epizód, amit a neves rendező (a két legutóbbi James Bond-film direktora) az 1917-ben a nézők elé tár, egy fiktív háború fiktív epizódja.
Sam Mendes a Golden Globe 2020. január 6-ai díjátadóján a legjobb rendezésért járó díjat vehette át az 1917 című alkotásáért. A film 10 Oscar díj jelölést is kapott, amelyekről a döntés a mostani hétvégén születik.
(Forrás: https://news.yahoo.com/)
Azt nem mondhatjuk, hogy semmi köze nincs az első világháborúhoz: az egyenruhák, a fegyverek a felszerelés többé-kevésbé megfelel a Nagy Háborúban használtaknak. A kiindulási szituáció is illeszkedik a valódi történelemhez: a német arcvonal visszavétele a Siegfrid- (más néven Hindenburg-) vonalra valóban megtörtént. Mendes nagyapja, aki egykoron maga is harcolt a brit hadseregben Flandriában, sokat mesélt unokájának korabeli élményeiről, amelyek alapján született azután a film forgatókönyve. A rendezőnek azonban az eredeti történetek csupán nyersanyagként szolgáltak: ő egy saját sztorit kreált belőlük. Talán jobb lett volna, ha inkább azt a haditettet filmesíti meg, amiért nagyapját annak idején ki is tüntették: hogy 1917 őszén Passchendaele-nél a senki földjén rekedt brit katonáknak segített visszajutni a saját vonalak mögé. Mendes azonban nem ezt tette és a jelek szerint a szakértői tanácsokat is csak korlátozottan (ha egyáltalán…) vette figyelembe, miáltal – pestiesen szólva – házhoz ment a (hadtörténészi) pofonokért… És ezek után lehet bármennyire is jól fényképezve a film, lehet bármennyire is hatásos a (látszólag) egyetlen snittből álló kétórás filmfolyam, a történet bántó logikátlanságait és dilettáns melléfogásait nem csoda, hogy nem tudja lenyomni a (háborús ügyekben) szakértő közönség torkán. A kiszámított szörnyűségek ábrázolásával is baj van: az állati és emberi tetemek, a háborús pusztítás, a járhatatlanná vált terep bemutatása mind-mind csupán a főszereplők mission impossible feladatának rendkívüli nehézségét kellene hangsúlyosabbá tenni.
Jelenet a filmből a két főszereplővel
A két őrvezető útja a saját vonalaktól a németeket hajnalban megtámadni akaró (és ezáltal tudtukon kívül csapdába sétáló) két brit zászlóalj parancsnokához voltaképpen a film egyedüli témája. Mendes minden erőfeszítése arra irányul, hogy ennek az útnak a szörnyűségét ábrázolja. Ám vagy nem tudja, vagy ha tudja is, akkor nem akarja ezt a képzeletbeli utat olyan szörnyűnek ábrázolni, amilyen az igazi Nagy Háborúban lett volna, ha tényleg megtörténik. Mert az igazi háború sokkal, de sokkal szörnyűbb volt, mint amilyennek a rendező a filmvászonra képzeli. Mendes persze nyilván tekintettel volt a nézőközönség tűrőképességére. Így azonban a filmje nem a Nagy háborúról szól: a háború csupán díszlet lesz és marad.
Szükség van-e egyáltalán az ilyen filmekhez hadtörténész szakértőkre? Azt mondanám, hogy igen – de csak nagyon korlátozott mértékben. A szakértő főleg ahhoz kell, hogy a jelmezek és a környezet többé-kevésbé korhű legyen: de legalább is a nem hozzáértő nézővel elhitesse, hogy az… Nagyobb jelentőségű ügyekben azonban valamirevaló rendező már nem engedi beleszólni a szakértőt. Hiszen a forgatókönyv nem a valóság ábrázolása, mivel nem dokumentumfilmről van szó, csak fikcióról. Ha ez így van, akkor az eredeti kérdésre szükségképpen „nem” lehet csupán a válasz. A hadtörténészek pedig jobban teszik, ha nem idegesítik fel magukat túlzottan emiatt…
A film magyar nyelvű előzetese itt tekinthető meg.