Az elveszett tábornok – 3. rész
Heinrich Bolzano vezérőrnagy hosszas oroszországi frontszolgálata során jelentős karriert futott be, és kiváló vezetői képességekről tett tanúbizonyságot. Az osztrák–magyar tábornok pályafutását bemutató sorozatunk második része végigkövette eme pályafutás főbb állomásait, és 1918 júniusában, a montellói csata előestéjén fejezte be az események ismertetését. Jelen befejező rész halála körülményeit vizsgálja, amely tele van ellentmondásokkal. A sok-sok hiányzó forrás mellett igazságot mi se tehetünk, de az olasz, és az osztrák–magyar visszaemlékezések, kortárs dokumentumok összevetéséből érdekes részletek derülnek ki.
1918. június 15-én megindult az osztrák–magyar haderő offenzívája a Piave mentén. A terv szerint több ponton át kellett volna kelni a folyón, de ez nem mindenhol sikerült. Az olasz főparancsnokság tudott az offenzíváról, és különféle intézkedések ismertek a támadás minél hatékonyabb lassítására. Az érdemet természetesen sokan vallották magukénak, és Mario Caracciolo di Feroleto dandártábornoknak az ütközet megnyeréséről szóló 1932. decemberi cikkét egy közel hároméves sajtópolémia, illetve minisztériumi vizsgálat követte, hogy végre megnyugodjanak a kedélyek. Bár az Osztrák–Magyar Monarchia támadási terveit több forrásból is ismerték, a Montellónál ez mégsem javított az olaszok helyzetén, mert az offenzíva meglepetésként érte őket, és a József főherceg vezette 6. hadsereg sikeresen foglalta el Nervesát, illetve érte el Giavera határát. Az átkelő csapatok között volt a Bolzano vezérőrnagy vezette 25. lövészdandár is. Az olaszok kezdeti zavarodottságát a vonalak megmerevedése követte, és hamarosan megindult az ellentámadás. Bolzano vezérőrnagy ezt viszont már nem élte meg, mivel 1918. június 17-én meghalt.
Több forrás és több szerző is beszámolt a vezérőrnagy haláláról, ezeket érdemes a megjelenés sorrendjében vizsgálni.
A Domenica del Corriere a ma is létező Corriere della Sera napilap melléklete. 1899–1989 között jelent meg, és az első világháború alatt Achille Beltrami illusztrációival a címlapon a harcok számos érdekes epizódját mutatta be. A cél természetesen az olasz hősiesség kidomborítása volt, így – olaszosan – Enrico Bolzano von Kronstadt vezérőrnagy halálát is ilyen nézőpontból ismerhetjük meg. A kérdéses illusztráció az 1918. június 30. – július 7-ei 26. szám címlapján található. A kép felirata szerint:
„Egy őrjárat meglepi Enrico Bolzano Von Kronstadt vezérőrnagyot, akit két tiszt kísért. A tisztek elmenekültek és a tábornok, aki megmarkolta revolverét, halálosan megsebesült mielőtt tüzelhetett volna”.
Szűkszavú tudósítás, amiből csupán annyit tudtunk meg, hogy olasz katonák lelőttek egy tábornokot, akit sorsára hagytak saját tisztjei.
A Domenica del Corriere címlapja, rajta Bolzano tábornok elfogásával
(Forrás: www.battagliadelsolstizio.it)
A tábornokot lelövő, vagy legalábbis a lelövését maguknak tulajdonító olaszok rohamisták, vagyis arditiók voltak, és a XXVII° rohamzászlóaljhoz tartoztak, amelyet Luigi Freguglia őrnagy vezetett. Az őrnagy íziben felterjesztette kitüntetésre Buonanno Enrico rohamistát, aki ezt meg is kapta. Az indoklás szűkszavú volt:
„Egy társával együtt elhagyta a lövészárkot, és elfogott egy ellenséges tábornokot. Bosco Montello, 1918. június 17.”
Enrico Buonanno olasz ardito, aki Bolzano elfogásáért olasz ezüst vitézségi érmet kapott
(Forrás: Facebook)
A 27. hadtest parancsnoksága 1918. június 22-ei napiparancsa is szólt a hőstettről. Ezt Di Giorgio altábornagy írta alá, és a szöveget később egy könyvben is kiadták: „…folyó hónap 15-én a XXVII° rohamzászlóalj akcióba lendült, amint leszállt az szállítójárművekről, és eközben az Arditók himnuszát énekelve első lendületből elfoglalta a számukra kijelölt célpontot: megszerzett az ellenségtől több olyan olasz löveget, amelyeket ezek elfoglaltak; megszereztek számos géppuskát, két aknavetőt és számos hadifoglyot. A zászlóalj csak akkor állt meg, amikor erre parancsot kapott; lendületük olyannyira átütő volt, hogy a 132. honvéd dandár parancsnoki pozícióját is lerohanták. Bolzano von Kronstadt tábornok hősiesen védekezve a lövéseik áldozataként esett el. A hősies egységnek Gandolfo altábornagy, a 7. hadtest parancsnoka is melegen gratulált egy 1918. június 22-ei napiparancsban, amelyben kilátásba helyezte az ily nagy merészségért járó jutalmat is”.
A szöveg a tartalmi tévedések, és az említett személyek miatt is fontos. Ennek fényében az elfogásért megítélt kitüntetés indoklásában szereplő állítás nem állja meg a helyét, hiszen a Bolzanót elfogó arditók már a saját lövészárkukon túl jártak, amikor egyáltalán kapcsolatba kerültek a vezérőrnaggyal. A napiparancs az Oreste Battistella szerkesztette Battaglia del Montello, XV-XXIII giugno MCMXVIII nel VI° anniversario című kötetben jelent meg 1924-ben, amikor mindkét említett személy fontos pozíciót töltött be. Ráadásul ez volt a második olyan közlés olasz részről, amely Heinrich Bolzano vezérőrnagy haláláról a nagy nyilvánosságot tájékoztatta. A napiparancsban az olasz fél alakulatai és adatai stimmeltek, Bolzano tábornokot pedig tévesen a 132. honvéd dandár parancsnokaként emlegették. Ez a tévedés számos későbbi olasz műben is feltűnt, forrása valószínűleg a már idézett napiparancs volt. Az időpont sem jó, s a hősiesen védekezve kitétel sem biztos, hogy helytálló a többi információ ismeretében.
A Bolzano lövészdandárját magában foglaló cs. és kir. 13. lövészhadosztály helyzete a montellói csatában (Doromby József-Rée László (szerk.): A magyar gyalogság, Budapest, 1943. 122.)
Olasz térképvázlat a területről. A fekete téglalapban tőrrel jelzett terület a 27. rohamzászlóalj támadásának a helyszíne (Forrás: www.historicacollectibles.com)
A bekarikázott részen halt meg Bolzano vezérőrnagy
(Forrás: Associazione Storico Culturale Battaglia del Solstizio)
Eközben 1920-ban megjelent Magyarországon a Nagy Háború írásban és képben című sorozat 3. része az olasz frontról, amely a 452. oldalon röviden említette Bolzano tábornokot, mint hősi halottat. Ezek szerint fel se merült, hogy áruló lett volna, vagy a halálára különleges körülmények között került volna sor. Sőt, a kötet inkább követendő példaként hivatkozott rá, mint aki az első vonalban tüzelte a csapatait. Korábban is a semleges hangvétel volt a jellemző: a Neue Freie Presse 1918. június 27-ei száma a 2. oldalon csupán a halálesetet említette. A Borojević hadseregcsoport is 1918. június 25-én olyan szellemben jelentette a Vezérkarnak Bolzano tábornok halálát, mint aki megsebesült, és ellenséges fogságban meghalt. Árulási szándékot nem tulajdonítottak neki, legfeljebb elmezavart. Az olasz hatóságok viszont a hivatalos információk megismerése előtt már keresték a magyarázatot a különös esetre. A 8. hadsereg hírszerző hivatala 1918 júliusában a montellói csatáról kiadott bizalmas összeállításában – osztrák–magyar hadifoglyok vallomása alapján – arra következtetett, hogy Bolzano tábornok összeveszett a tisztjeivel, akik halálosan megfenyegették, ezért akart dezertálni. Érdekes feltételezés, de nem tudtak felhozni semmiféle hihető bizonyítékot az állítás mellett. Bolzano tábornok pedig egy ilyen vita esetén biztosan nem az ellenséges vonalak, hanem a saját feljebbvalója felé távozott volna.
1933-ban megjelent József főherceg első világháborús visszaemlékezésének 7. kötete, amelynek a negyedik fejezete főleg az 1918. június–júliusi eseményekre koncentrált. Több nap bejegyzése is említette Bolzano vezérőrnagy halálát, a részletes feljegyzés a június 24-ei résznél található (636–637. oldal): „A pergőtűz kezdete óta kissé furcsának, nem egészen rendesnek látszott ő. Nem volt nyugta, mindig forgolódott és szokása ellenére járt-kelt. Úgy tudom, 19-én, sapka és fegyver nélkül ment el födözékéből, az őt követni akaró tisztet leintette azzal, hogy ne jöjjön, mert azonnal visszatér. Midőn azonban soká nem jött vissza, a tiszt nyugtalankodni kezdett és látta, hogy nem oda ment tábornoka, ahova mondta. Keresés közben következőképpen derült ki az eset. Bolzano tábornok a leghevesebb lövegtűzben, úgy ahogy elment, sapka és fegyver nélkül egyedül a tűzvonal felé sietett, melyet sérülés nélkül el is ért. Itt át akart menni az ellenséghez. Egy magyar altiszt jelentkezett nála, hogy tovább nem szabad menni, ellenkező esetben kénytelen őt fegyveres erőszakkal ezen szándékának végrehajtásában meggátolni. A tábornok ráförmedt, hogy hallgasson, vagy agyonlöveti és átsietett az ellenséghez. Az altiszt kétszer – parancsához híven – rálőtt a tábornokra és megsebezte őt. Az olaszoknál meghalt a – remélem őrült – tábornok.”
A visszaemlékezés tévesen jelölte meg a halál dátumát, és elindította a zavarodott, – az is lehet, hogy áruló – tábornok mítoszát. A beszámoló számos tévedést tartalmazott, hiszen Bolzano vezérőrnagy valószínűleg viselhette a sapkáját, ha az később egy olasz múzeumba került, illetve a magyar fegyveres altiszt és a megmentésére küldött járőr is ellentmondásos. József főherceg emlékiratát nagyon gyorsan lefordították olasz nyelvre, a piavei csatával kapcsolatos részt 1934-ben a Fasiszta Párt Vezetősége gondozásában adták ki (La vittoria italiana del Piave nelle memorie dell’arciduca Giuseppe. Szerk.: Direttorio del Partito Nazionale Fascista. Milano, Tipografia del Popolo d’Italia, 1934). Ettől függetlenül az ő interpretációja csak a magyar olvasók között terjedt el. Az olasz olvasók ugyanis 1934-ben egy másik érdekes írást is a kezükbe foghattak, amely egy első világháborús naplón alapult. A már említett Oreste Battistella ugyanis szert tett a 13. lövészhadosztály naplójára. Ez valószínűleg az 1918. október-novemberi események során kerülhetett olasz kézbe, mert az eredeti nincs meg a bécsi Kriegsarchivban. Battistella a német nyelvű forrást fordítás és kiadás céljából átadta Ausano Faraonénak. Ennek az együttműködésnek az eredményeképpen adták ki Milánóban, 1934-ben a Diario della Battaglia del Montello e del Piave (A montellói és piavei csata naplója) című kötetet, amely pár általánosabb jellegű irat mellett a már említett napló 1918. június 15–23-ai bejegyzéseit tartalmazza. Itt, a 141–142. oldalon, a június 17-i 13 órás bejegyzés alatt az alábbit olvashatjuk:
„11 [óra] körül közlik, hogy Bolzano tábornok igen hamar a parancsban megjelölt helyre ment: biztosan megérkezett a 25. lövészdandár parancsnokságára, de azóta nem tért vissza! 16 órakor érkezett az üzenet, miszerint a nevezett von Bolzano tábornok a frontvonal felé tartott, és nem elérhető. Azt is mondják, hogy hadifogságba esett! Ezt követően Schinnerer tábornokot (a 26. lövészezred parancsnokát) nevezték ki helyettesévé, mint az összes montellói alakulat parancsnokát; erről telefonon tájékoztatták az összes parancsnokságot és alárendelt parancsnokságot a fronton. Von Bolzano tábornok 11 óra körül valóban átkelt az előretolt vonalakon, és a visszatérését sürgető felszólítás ellenére kitartóan haladt az ellenséges vonalak felé. Ezen viselkedésre nem volt magyarázat, és a halálesetet az utána küldött járőr se tudta megakadályozni; későbbi vizsgálatok alapján a viselkedést a rossz helyzetfelismerésnek, vagy az érzékelés zavarának lehetett betudni. Habár a bátor gesztus önmagában csodálatra méltó, ezt ennek ellenére elkerülendőnek kell tartanunk, mind a haszontalan vakmerőség, mind a súlyos tévedés miatt. Később tudomásunkra jutott, hogy egy a bokrokban lapuló ardito géppuskás sorozata ölte meg.”
Az osztrák–magyar hadinapló olasz fordítása elkerülte az osztrák–magyar érdeklődők figyelmét, mi is csak Bolzano tábornok történetét kutatva találtunk rá. A montellói harcok tanulmányozása kapcsán hasznos lesz, de beszerzése máris meghozta gyümölcsét, hiszen a fentiek alapján biztosan állíthatjuk, hogy a Monarchia illetékes katonai szervei szerint is egy ardito végzett a tábornokkal, aki valóban zavart volt, és ismeretlen okból haladt a senki földjén az olasz állások felé.
A nagy kérdés továbbra is az maradt, hogy mi indokolta a tettét, s valóban át akart-e állni, ahogy ezt József főherceg emlékirata sejteti.
Luigi Freguglia őrnagy a Bolzanót foglyul ejtő olasz rohamzászlóalj parancsnoka
(Forrás: commons.wikimedia.org)
A Bolzano vezérőrnagy halálát okozó arditók parancsnoka, Luigi Freguglia őrnagy megírta alakulata történetét, és a Bolzano tábornok halálához vezető akció egyik résztvevőjét, a 27. rohamzászlóalj volt géppuskás szakaszparancsnokát, Giuseppe Bottait kérte fel az előszó megírására. Bottai a könyv (Luigi Freguglia: XXVII. Battaglione d’assalto: Monte Piana, Montello, Vittorio Veneto. Milano, Carnaro, 1937.) megjelenésekor közoktatási miniszter volt, viszont ez csak az akkori tisztsége volt, mert Bottai a fasiszta diktatúra egyik fajsúlyos vezéregyéniségeként a rezsim fennállása során végig első vonalbeli pozíciókat töltött be, hogy végül Mussolini egyik megbuktatója legyen belőle 1943-ban.
Freguglia 1937-es könyvének 26–27. oldalán kiderül, hogy a Bottai hadnagy vezette járőr foglalta le a tábornok után küldött osztrák–magyar katonákat, akik Bottait megsebesítették, a korábban említett kitüntetésben szereplő Buonanno Enrico-féle raj pedig a tábornokkal foglalkozott. Bolzanót – saját bevallása szerint – a comói Marco Bergna, az 1. ardito század parancsnoka lőtte le, majd foglyul ejtették. Az arditók felé a tábornok állítólag többször is azt kiabálta, hogy „zu Hilfe” (Segítség), illetve az őt szállító olasz szanitéceknek még megmondta németül, hogy „General”, de egyszer se adta jelét annak, hogy át akart volna állni. Freguglia szerint erre többször is lehetősége volt, az arditók felé is jelezhette volna, akár a kezével, de nem észleltek semmiféle hasonló szándékot részéről. Ennek fényében nagyon valószínű, hogy a tábornok zavarodott volt.
Természetesen létezik egy harmadik lehetőség is, és Bolzano vezérőrnagy halála nem köthető közvetlenül se az olasz, se az osztrák–magyar erők tudatos tevékenységéhez. Az olasz katonáknak ugyanis külön megparancsolták, hogy az ellenséges tiszteket lehetőleg élve fogják el, mivel hasznos információforrásnak bizonyultak. Ennek fényében az is bekövetkezhetett, hogy a heves küzdelem közepette Bolzano vezérőrnagy az első vonalban tartózkodott, és a tüzérség megsebesítette. A kísérete sorsára hagyta, és a menekülést az olasz arditikre fogta. Az utóbbiak pedig találtak egy sebesült, haldokló ellenséges tábornokot, akinek az elfogását/megsebesítését saját érdemükként tüntették fel. Az olasz felettes parancsnokság kényelemből felkarolta ezt az álláspontot, miközben az osztrák–magyar fél Bolzano zavarodottságával magyarázta az eseményeket. A harcok hevességét jelzi, hogy a Bolzano vezérőrnagy helyettesítésével megbízott Schinnerer tábornok is aznap esett el a saját parancsnokságán, illetve Bolzano vezérőrnagy távcsövén is tüzérségi támadásra visszavezethető nyomok figyelhetők meg.
A fénykép felirata: „Ház a giaverai templom mellett, ahol leszúrta egy ardito az osztrák von Bolzano tábornokot júniusban”
A fénykép felirata: „Von Bolzano tábornok sírja a giaverai templom tövében.”
Bolzano tábornok halálának helyszíne és első nyughelye Giaverában
(Forrás: Alberto Talamanca személyes gyűjteménye, a képeket még sohase közölték korábban)
A zászlóalj kötöző helyére már csak Bolzano vezérőrnagy holtteste érkezett, és a harcok hevében nem igazán tudtak foglalkozni vele. Giaverában, a plébánia mögött temették el, de csak sebtében, ideiglenes jelleggel. Ezt követően átszállították a testét a giaverai „Guido Alessi” olasz katonai temető észak-keleti sarkába, de ennek, illetve a sírnak sincs már nyoma. Az egyik montellói hősről elnevezett giaverai temetőt 1932-től kezdték felszámolni, a halottakat 3–4 év alatt áttemették a mai nervesai osszáriumba.
A giaverai temető 1921-ben, ahova a harcokat követően vitték Bolzano vezérőrnagy holttestét (Forrás: Associazione Storico Culturale Battaglia del Solstizio)
A Bolzanót elfogó rohamzászlóalj hadtörténetének 1937-es kiadása
Természetesen az olaszok nemcsak a holttestet, hanem minden személyes tárgyat megszereztek, ami Bolzano vezérőrnagynál volt halálakor. A sapkája, a tárcája és a zsebórája a milánói Museo della Guerrába került. Ezt az intézményt viszont a második világháborúban bombatalálat érte, a felsorolt tárgyak pedig megsemmisültek, vagy elkallódtak.
Bolzano vezérőrnagy zsebórája, sapkája és levéltárcájának fényképe a milánói hadimúzeumban (Forrás: Facebook)
Fennmaradt viszont egy személyes tárgya. A távcsövét Angelo Ferrazza, a 27. rohamzászlóalj rohamistája szerezte meg 1918 júniusában. A látcső évekig a firenzei 128. gyalogezred raktáraiban pihent, amely fel is címkézte, hogy ne felejtsék el a történetét. A címkén a leltározási adatokon túl a beszerzés helye és körülményei szerepelnek. A katalogizáló cédula keltezése 1919-es, valószínűleg ekkortájt kerülhetett a 128. gyalogezred tulajdonába. 2008-ban a firenzei 78. Lupi di Toscana gyalogezred felszámolt raktárából magánkézbe került. A külsérelmi nyomok tüzérségi támadásra vezethetők vissza, és valószínűleg még Bolzano tulajdonában volt a látcső, amikor a sérülés történt, hiszen a vezérőrnagy halálát követően már senkinek se volt érdeke, hogy a tűzvonalba vigye a zsákmányt.
Bolzano vezérőrnagy Zeiss látcsöve
(Forrás: www.historicacollectibles.com)
Az Associazione Storico Culturale Battaglia del Solstizio beszámolójából azt is tudjuk, hogy Bolzano vezérőrnagy tisztiszolgája se élte túl a montellói csatát: minden nap a Piavén keresztül szállította a tábornok ebédjét, és a támadás harmadik napján, vagyis 1918. június 17-én eltalálták a csónakját, amely vele, illetve a tábornok ebédjével együtt a folyóba veszett.
Bolzano vezérőrnagy egy jellegzetes példája a Monarchia tisztikarának. Habár szép karriert futott be, a sors iróniája, hogy ma inkább a rejtélyes halála miatt emlegetjük, pedig az a zavarodottság, ami valószínűleg kiváltotta a halálos sebesülésbe torkolló „kirándulást”, bárkivel megeshetett volna. Családjáról, esetleges gyermekeiről nem tudunk, de olvasóinktól örömmel veszünk minden a személyével kapcsolatos kiegészítő információt. Tartsuk meg emlékezetünkben a háborús tetteit, és ne ítéljük meg emberi hibáit. Ki tudja, mi hogyan viseltük volna azt a nyomást, amely akkoriban a katonákra nehezedett…
(Az olasz szövegeket a szerző fordította magyarra.)