2/1. rész
Az I. világháború elhúzódó harcai lassan kétségeket ébresztettek a katonákban és a lakosságban arra vonatkozóan, hogy ki és mikor nyeri meg a háborút. A kétségek eloszlatása a propagandisták feladata volt, akik előbb a hősies fegyvertényeket, majd a hatásos fegyvereket ismertették meg a civilekkel, akik joggal hihették, hogy ezen fegyvereink szétzúzzák az ellenség állásait, erődítményeit. Egyik ilyen fegyverünk, az akkoriban csak 30 és felesnek nevezett, 30,5 cm-es 1911M mozsár volt, melynek képe tábori lapokon, újságcikkekben, emléktárgyakon, falitányérokon, borotvapengék címkéjén hirdette a hadseregünk erejét.
A XX. század elejére Olaszország az Osztrák–Magyar Monarchiával határos hágókba erődrendszereket épített ki. Ezt az osztrák–magyar hadvezetőség aggodalommal figyelte. 1905-ben Conrad von Hötzendorf altábornagy (1906-ig a Dél-Tirolban állomásozó 8. gyaloghadosztály parancsnoka) a hadvezetőségtől kérte egy ostrom-mozsár kifejlesztését, ami képes az új olasz erődök rombolására. A Monarchia akkori legnagyobb ilyen mozsara a 24 cm-es 1898M mozsár volt. Conrad von Hötzendorf nem tartotta elég hatásosnak ezt a fegyvert. A Hadügyminisztérium (Kuk Kriegsministerium) elfogadta az álláspontját és utasította a Technisches Militar Komittee-t (a továbbiakban: TMK) egy új mozsár megszerkesztésére. A TMK 30,5 cm-ben határozta meg az űrméretet. Az új mozsárnak mozgékonyságában, lőtávolságában és hatásában is felül kellett múlnia a 24 cm-est.
1906-ban a hadügyminisztérium megrendelésére a pilseni Skoda művek (Skodawerke AG. in Pilsen, Waffenfabrik und Munitionsfabrik) elkezdte a tervezést a TMK segítségével. A 30,5 cm-es űrméret nem volt ismeretlen a Monarchiában. Ez az űrméret először a haditengerészetnél jelent meg 1887-ben. Ekkor bocsájtották vízre az SMS Kronprinz Erzherzog Rudolf hadihajót, amely egy a német Krupp gyár (Friedrich Krupp, Essen) által készített 30,5 cm-es L/45 C/80 ágyúval volt felszerelve. A németek által gyártott 455 kg tömegű gránát a 10 km-es lőtávolságot 24,5 másodperc alatt érte el. A páncélátütő képessége kovácsoltvas esetén 40 cm volt. 1908-ra a Skoda elkészítette saját 30 és feles hajóágyúját (30,5 cm L/45), melyet két év múlva tökéletesre fejlesztett. Ezt az ágyút a haditengerészet 30,5 cm L/45 K10 néven rendszeresítette és Tegetthof osztályú hajókba építette be. A Skoda által tervezett süveges páncéltörő gránát 450 kg tömegű volt. Ehhez tartozott a 128 cm hosszúságú rézhüvely, melybe 160 kg csöves lőpor került. A kezdősebesség 800 m/s volt!
Még 1898-ban a Skoda megépített egy 30,5 cm-es partvédő ágyút, melyet joggal tekinthetünk a később híressé vált 1911M mozsár elődjének. Ez az ágyú egy középsarkas, hátrasikló csövű, léghelyretolóval szerelt, páncéllal ellátott ágyú. A csöve több rétegű, lapos ékű zárral. Felső feléhez kapcsolódik a fék rendszer, alsó felén pedig a helyretolót találjuk. Rendszeresítésekor a 30,5 cm L/40 nevet kapta. Az ágyúhoz hajók elleni páncélgránátot és rombológránátot rendszeresítettek, melyeket 1908-ban modernizáltak. A gránátokhoz tartozó 1400 mm hosszúságú hüvely 90 kg 25×622 mm 1897aM csöves lőport tartalmazott.
A 30,5 cm L/40 ágyúhoz rendszeresített gránátok:
1908 januárjában a TMK meghatározta a mozsár főbb műszaki paramétereit. Ezek alapján egy 300 kg-os lövedéket 305 m/s kezdősebesség mellett 9000 m-re kellett kilőni. A mozsár tervezése 1908 júliusára befejeződött. Októberben a Skoda tájékoztatta a TMK-t, hogy a mozsár egy 300 kg-os lövedéket 345 m/s kezdősebesség mellett 10.000 m-re, egy 340 kg-os lövedéket 325 m/s kezdősebességgel pedig 9000 m-re képes ellőni. Egy évvel később a TMK széleskörű vizsgálatoknak vetette alá az első példányt. A fékrendszer, az emelő és forgató szerkezet és a szállíthatóság fejlesztését a TMK és a Skoda együtt hajtotta végre. Az eredetileg egy fékhengert kettőre cserélték. A Skoda a teljesen felszerelt mozsár árát 130.000 Koronában állapította meg. A mozsár működéséhez szükséges éles lövészeteket valószínűleg a 30,5 cm L/40 partvédő ágyú 1908M páncéltörő gránátjával hajtották végre. Erre több korabeli fotó is utal, melyeken a mozsár mellett ez a gránát látható. Az 1909–1911-es félixdorfi lőpróbák alatt nem csak a lőtáblázathoz szükséges adatokat határozták meg, hanem az új 1911/9M rombológránát tesztjét is végrehajtották. Ezek után a hadsereg 30,5 cm M11 ostrom-mozsár (Belagerungsmörser) néven rendszeresítette és 1911. december 15-én 24 teljesen felszerelt mozsarat rendelt a gyártótól. A következő év júliusában az első mozsár tartóssági próbáit Hajmáskéren hajtották végre. Szeptemberben a hadsereg az első 8 egységet át is vette. Erre a balkáni mozgósítás miatt is szükség volt.
Az I. világháború kitörése után a katonai vezetők mérhetetlen különbséget figyeltek meg a tüzérség hatásában. Mialatt a nehéz ágyúk borzasztóan hatásosak voltak a régi tégla és betonerődökkel szemben, az új, erősített betonból épült páncélkupolás erődökre alig hatottak. (A verduni Douaumont és Moulainville erődöket több mint 20.000 találattal sem hallgattatták el.) Emiatt még az 1914-es támadás kezdetén a német tábornoki kar a Monarchiától kért kölcsön 8 db 30,5 cm-es 1911M mozsarat. Ezek a modern mozsarak nagyon hatásosak voltak a belga és francia erődök ellen. Ez nemzetközi elismerést hozott a Skodának. Pontosan nem ismert, hogy ki tervezte az 1911M mozsarat, de valószínű, hogy a tervezésben részt vettek a Skoda haditechnikai részlegének következő szakemberei: haditengerészeti nehéz technika (ide tartozott a 30,5 cm hajóágyú is) vezetője Moritz Paul, tábori ágyúk és ezek tartozékai osztály vezetője Bořivoj Frank, az ágyúcső osztály vezetője Oswald Dirmoser és a lőszerosztály vezetője Bedřich Růžička valamint Richard Dirmoser, Oswald testvére. Az 1911M mozsarat 1916-ban modernizálták, majd még ebben az évben befejezték a gyártását.
A 30,5 cm-es 1911M mozsár hátrasikló csövű, léghelyretolós, középsarkas löveg, független 1911M irányzékkal. A cső többrétegű, vízszintes laposékű zárral. A cső alján egy sín van, ami a bölcső hornyában siklik és a cső elforgását gátolja. A cső zárótoldata felül fékhúzó toldattá van kialakítva, a csőfar alsó részéhez a helyretoló van rögzítve. A csavarzathossz 30 űrméret. A zárat a nagy súlya miatt nem lehet kézzel mozgatni, ezt a zármozgató csavar teszi. A bölcső egy cső alakú öntöttvas, ebben mozog a cső előre, illetve hátra. A fékhengerek a cső tetején, a helyretoló szerkezet az alsó felén található. A helyretoló szerkezet tokja a bölcső alsó részéhez csavarokkal van rögzítve. A tokban két léghenger és egy folyadékhenger van. A cső a bölcsővel együtt függőlegesen mozog a felső lövegtalpban, a felső lövegtalp oldalirányban mozog az alsó lövegtalpon, az alsó lövegtalp az ágyazaton nyugszik. Az ágyazat két széle szállításkor lehajtható.
A mozsár szállítása három különböző egységben, 1912M teherautó vontatású kocsikon (csőkocsi, lövegtalpkocsi, ágyazatkocsi) történt. Az ágyú szét- és összeszereléséhez egyszerű emelőket és csörlőket használtak. Ez a kialakítás lehetővé tette a szállítást különböző terepeken (beleértve a magas hegyeket is), a vasúttól függetlenül. 1916-ban a folyó háború tapasztalatai alapján főleg a mozgékonyságot növelték, miután az ágyazat méretét csökkentették. Az irányzékot is modernizálták. A mozsár tűzkésszé tétele menetből így is 2–3 óra maradt. Ez a javított mozsár az 1911/16M nevet kapta.
A háború kitörésekor 24 db 1911M mozsarunk volt, 1916 első félévéig újabb 25 db (1911 és 1911/16M) készült el, majd a gyártását megszüntették. Ekkor kezdték az új 1916M mozsár gyártását. Ez a mozsár alapfelépítésében és kialakításában is jelentősen eltér az 1911M (1911/16M) mozsártól. Hosszabb csövet, nagyobb töltényhüvelyt, több lőportöltetet kapott, ezáltal megnőtt a mozsárral lefedhető terület nagysága. A fékrendszer és a helyretoló a cső alatt kapott helyet. A lövegtalp két talpfalból áll, melyeket szögvasak merevítenek és lemezek kötnek össze. Oldalirányban 360 fokban forgatható. Az új mozsárhoz 1916M irányzékot rendszeresítettek. Az ágyazat egy részből áll, közepében találhatók a lövegtalp csapágyazását végző golyók. Az 1916M mozsár szállítása 3 egyforma (1916M) kocsin történt, 1912M vagy 1917M teherautók segítségével.
Források és felhasznált irodalom:
– Artillerieunterricht für die Kuk Festungsartillerie, 30,5 cm Küstenkanone L/40, Bécs 1908
– Artillerieunterricht für die Kuk Festungsartillerie, 30,5 cm BM, Bécs 1913
– 30,5 cm G-Schrapnell, Skodawerke, Pilsen 1916
– Artillerieunterricht für die Kuk Festungsartillerie, 30,5 cm M11/16 Mörser, Bécs 1916
– Der 30,5 cm Ms. M16, TMK 1916
– Vorschrift für die Einlieferung, Untersuchung, Übernahme und Laborierung der 30,5 cm M.15
– G-Schrapnells, Skodawerke 1917
– Merkblatt für die Mun. der 30,5 cm M11 (11/16) und M16 Mörser, Kriegsministerium Abt. 19, Bécs 1918
– Technik und Wehrmacht 1922
– Tüzér ismeret tervezet, 30,5 cm 11M, 11/16M, 16M mozsár, HTI Budapest, 1941
– Michal Prais: Skoda heavy guns, Schiffer military/aviation history, Atglen PA, 1997
– M. Christian Ortner: The Austro-Hungarian Artillery from 1867 to 1918, Verlag Militaria 2007
– E. A. Gerstenberger: Die Kuk Festungsartillerie 1867–1918, H. Weisthaupt verlag Graz 2008
– HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, I. vh. fond, II. 116. 103. doboz, Armeegruppenkommando Rohr anyagai
– HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, I. vh. fond, II. 204. 29. doboz, Kuk 58. Infanterie truppendivision anyagai
– HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, I. vh. fond, II. 495 3. doboz, M. kir. 20. Honvéd Tábori Tüzérdandár anyagaiAz ábrák és a fényképek a szerző gyűjteményéből származnak.
A cikk második része: A híres 30 és feles 2/2. rész