Egy kaverna története egykor és ma
A Nagy Háború éveiben az Isonzónál vívott harcok során különös jelentősége volt a kavernáknak. Valamennyinek meg van a maga története. Építésük helyét a legkülönbözőbb szempontok jelölhették ki. A kutató, ha szeretné megismerni egy-egy ilyen építmény történetét, a körülötte, vagy éppen a benne lejátszódott eseményeket, akkor fel kell kutatnia az arra vonatkozó forrásokat, s ha kis szerencséje is van, akkor találhat ilyeneket. Ha pedig ezek birtokában lehetősége is van megtalálni és bejárni ezeket, az a hadszíntérkutató számára a legnagyobb siker. Régóta foglalkoztatott bennünket egy kaverna története, amit hívtak „Hősök barlangjának”, „Barlang kavernának” vagy egyszerűen csak „BK12 kavernának” is. Az elmúlt időszakban sikerült a nyomára akadnunk.
A szlovéniai Komeni-fennsík egyik csodálatos szépségű települése Kostanjevica, mai teljes nevén Kostanjevica na Krasu. 1916-ban és 1917-ben súlyos harcok folytak a környékén, és – mint azt az olvasóink a korábbi írásokban megismerhették – magában a faluban is, ezért nem csak a harcászati események, hanem a védelem szempontjából épített műszaki létesítmények is figyelmet érdemelnek. Ezért került előtérbe annak a kavernának a története, amelyet neveztek „Hősök barlangjának”, „Barlang kavernának” vagy egyszerűen csak „BK12 kavernának”.
Kataszteri felmérés Kostanjevicáról 1822-ből. Zöld színnel jelölt kis körnél volt egy barlang bejárata, ami akkor még borospinceként volt használatban
(Forrás: Habsburg Birodalom – Kataszteri térképek XIX. század, https://maps.arcanum.com/hu/map/cadastral)
A környékről a XIX. században készült kataszteri térképen még az látható, hogy Kostanjevica úthálózata, épületeinek elhelyezkedése részben más volt, mint napjainkban. A falu keleti részében még nem épült meg az iskola és a mezőgazdasági művelés alá vont területen döntően szőlőtermelés folyt. Ezért is valószínű, hogy a karsztos területen igen gyakori barlangok némelyikét, különösen a lakott településeken, vagy azok közelében lévőket, pinceként is használhatták az egykori termelők.
1915-ben már állt az iskola épülete, amely az első világháború idején új szerepet kap: 1915. július 8-tól József főherceg, a Doberdó-fennsík védelmét ellátó osztrák–magyar VII. hadtest parancsnoka itt rendezi be a főhadiszállását.
Néhány kostanjevicai kaverna és a BK12-es 1917 tavaszán
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 187. 38. doboz)
A parancsnokság közelsége miatt drasztikusan megváltozott az addig pinceként használt barlang funkciója. Műszaki egységek kibővítették egy (akkor még alacsony) sziklafolyosóval, hogy a hadtest parancsnokság számára megfelelő védelmet nyújtson az ellenséges tüzérségi tűzcsapások ellen. Az iskola pincéjét is átépítették, megerősítették. A parancsnokság azonban biztonságosabbnak ítélte, ha az épülettől kissé távolabb és mélyebben, a karsztba vájt menedékben vészeli át a várható ellenséges tüzérségi tüzet. A József főherceg által „Hősök barlangjának” nevezett kaverna készen állt feladatára.
1916 nyarán a környék többször tüzérségi és légitámadást kapott. A parancsnokságról mindannyiszor a pince barlangból kibővített kavernába menekültek az ott tartózkodók.
1916. augusztus 5-én, a 6. isonzói csata kezdetén az olasz nehéz tüzérségnek kiemelt célpontja volt az iskola épülete. A sikeres találatok ellenére József főherceg élve menekült ki a romos épületből és a törzséhez tartozó katonákkal együtt a „Hősök barlangjában” vészelték át a folytatódó tüzérségi tüzet. A több méter vastagságú karszt mennyezet megvédte őket, és az oda menekült néhány polgári lakost is. E tüzérségi támadás után a hadtestparancsnokság elhagyta Kostanjevicát és a keletre fekvő Temnicára települt át. A „Hősök barlangjának” is megváltozott a feladata. Mivel 1916 őszén már Kostanjevica nyugati szélét is elérték a támadó olasz csapatok, ezért kibővítették, nagy létszámú tartalék befogadására tették alkalmassá. Elnevezése is megváltozott: Barlang kavernaként, vagy csak BK12-es kavernaként jelezték a korabeli vázlatokon és ez olvasható a feljegyzésekben.
Kostanjevica nyugati szegélyén húzódó védőállásokat 1917 februárjától a magyar királyi 41. honvéd gyaloghadosztály ezredei vették át. Az állások átvétele előtti kavernafelmérés azt rögzítette, hogy a BK12-es kavernának három kijárata van és 140 fő befogadására alkalmas.
Megállapíthatjuk, hogy 1916 őszén, valamint a téli hónapokban igen eredményesen dolgoztak a műszaki egységek, hogy az alacsony vágattal rendelkező kavernát jól járható, három kijárattal rendelkező, nagy befogadóképességű biztonságos óvóhellyé alakították át.
1917. február 16-án készült felmérés a BK12-es kavernáról
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 608. 3. doboz)
Az 1917. március 31-én készült egyik felmérésben azonban újabb információk olvashatók, amelyek némileg ellentmondanak az előzőknek: „Még nem kész. Egy másik kijárata délkeletnek készül. Priccsek nincsenek. A jelenleg benne levő század látta el padlóval, kis keskeny járda hagyva. Kényelmes elhelyezésnél a legénység egy része fekszik, másik része ül, zsúfolt elhelyezés mellett valamennyi legénység ülhet.”
A feljegyzés kitért arra is, hogy kényelmesen 100 főnek alkalmas, zsúfoltan 150-nek.
A két iratot összevetve arra következtethetünk, hogy a februári felmérésben leírtak még inkább csak megelőlegezték a tervezett végleges állapotot, amit még március végén sem értek el.
A m. kir. veszprémi 31. honvéd gyalogezred parancsnoksága 1917. április 5-én jelentette a 41. hadosztály parancsnokságának, hogy fényjelző állomásokkal összeköttetést építettek ki az északi és a déli védőszakaszok között. A 25. védelmi szakasz a Ciszterna kavernához jelzett, onnan a BK12-nek továbbították, azok pedig a Maximnak, amely a zászlóaljparancsnokság kavernája volt. Viszont a megbízható telefonösszeköttetés még mindig hiányzott.
Május 1-én felmerült, hogy a veszprémi ezred III. zászlóaljának a parancsnoksága a BK12-be települ, de erre végül nem kapott engedélyt, hanem a Maxim kavernába irányították.
1917. április 24-én kiadott intézkedés részlet a pergőtűz készletről
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 187. 38. doboz)
A 10. isonzói csata során, május 23-án betört az ellenség a romokban álló Kostanjevicába, és mivel pontos felderítési eredményekkel rendelkeztek, sorra körülzárták, elfoglalták a kavernákat és foglyul ejtették a benne meghúzódott honvédeket is. Elfogták a BK12-ben tartózkodó jelentős számú sebesült honvédet és a Maxim kavernában a zászlóaljparancsnokot és a törzsét is. Rövid ideig tartott azonban ez a siker, mert a honvéd egységek lendületes ellentámadása estére ismét visszafoglalta a falut és a településtől nyugatra húzódó védőszakaszokat is.
A következő hónapokban nagy létszámú tartalék elhelyezésére szolgált a BK12, ezért jelentősen nőtt a szerepe. A falu romjai között a sietősen megépített újabb védelmi öv és az új géppuska állások jól biztosították védhetőségét.
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kutatóival, Pintér Tamással és Stencinger Norberttel 2023. március 24-én indultunk a Komeni-fennsíkra. Terepkutatásunk egyik célja az volt, hogy Kostanjevica na Krasuban megpróbáljuk felkutatni, hogy hol volt a BK12, valamint a Maxim kaverna. Bíztunk a levéltári kutatások eredményeiben és a helyi lakosság segítségében.
Március 25-én, szombaton a korabeli vázlatokkal kezünkben sétáltunk Kostanjevica keleti szegélyén abban az utcában, amelynek egyik házának a közelébe gondoltuk az egykori BK12 kavernát. A feltételezett háznál nem voltak otthon, ezért a szomszédhoz csengettünk be. Nagy szerencsénk volt, mert Aleš Biber úr személyében egy segítőkész, nagyon kedves új „kutatótársra” találtunk. Vázlataink tanulmányozása után elmondta, hogy ismer egy kavernát a szomszédban. Ezután telefonon megbeszélte a szomszéd telek tulajdonosával, hogy másnap, vasárnap 10 órakor azt közösen megtekinthetjük.
Segítségével még szombat délután több kostanjevicai lakost is felkerestünk, hogy információt kapjunk a Maxim kavernáról, amely zászlóaljparancsnoki központ volt. Nem jártunk sikerrel, mert ez a kaverna egy ház alatt került kialakításra (talán annak a meglevő pincéjét bővítették ki) és az újjáépítés során betemethették, a helyben élők legalábbis elfeledték a bő 100 év alatt, s ma már senki sem emlékezett rá.
Vasárnap nagy izgalommal érkeztünk Kostanjevicába, bízva abba, hogy lejuthatunk a BK12-es kavernába. Így is lett.
Mindjárt indulunk a kavernába! Rózsafi János, Stencinger Norbert és Aleš Biber. A háttérben a kostanjevicai templom tornya, balra hátul az iskola épülete
(Fotó: Pintér Tamás)
Az egykori délkeleti bejárat ma már teljesen átalakítva
(Fotó: Rózsafi János)
Az átalakított bejárati rész ma is boros pinceként szolgál. Ezt követően kezdődik a lépcsősor lefelé
(Fotó: Pintér Tamás)
Stencinger Norbert a lépcsősor végén kezdődő rövid folyosóban áll
(Fotó: Pintér Tamás)
Kisebb kanyar után egy szobányi terembe érkeztünk, amelyből a hosszú szárnyba juthattunk
(Fotó: Pintér Tamás)
A kis terem valószínűleg a parancsnokság számára volt kivésve, berendezve. Megközelítése a délkeleti bejáraton és lépcsősoron keresztül gyorsan és biztonságosan történt, nem kellett a hosszú szárnyon (ahol a legénység tartózkodott) végig menni. Az egyik oldalából van összekötve a hosszú szárnnyal. Itt egykor ajtó is lehetett.
Nyugati szárny, jelentősen betöltve. A szabadon maradt rész jól bejárható.
(Fotó: Pintér Tamás)
Keleti szárny, szintén a betöltési anyaggal.
(Fotó: Pintér Tamás)
Rajzkészítés a járatról (Rózsafi János)
(Fotó: Pintér Tamás)
A fúrások, vésések nyomai még ma is láthatók. Megfeszített munka eredménye ez a hatalmas kaverna. Stencinger Norbert és Rózsafi János
(Fotó: Pintér Tamás)
Néhány rozsdás felszerelési tárgy még ott hevert a kövek között. Aleš Biber, Rózsafi János és Stencinger Norbert
(Fotó: Pintér Tamás)
Egykori gyertya- vagy lámpatartó a sziklába faragva
(Fotó: Pintér Tamás)
Újra a szabadban, a kaverna megtekintése után. Pintér Tamás, Aleš Biber és Stencinger Norbert
(Fotó: Rózsafi János)
A BK12-es kaverna helye és járatai műholdas felvételre vetítve
A kavernában időzve szembesültünk azzal, hogy az a rész is milyen hatalmas, ami megmaradt és bejárható. Az egykori nyugati és keleti bejáratát, tehát a hosszú járat jelentős részét az elmúlt évszázadban teljesen betöltötték. Mivel Kostanjevica ezen része az elmúlt 100 év alatt jelentősen átalakult, nem lehet meghatározni, hogy hol lehettek egykor ennek a bejáratai, s milyen hosszú a betöltöttség. Így tűnt el az a bejárat is, amelyen keresztül József főherceg és a törzse is bemenekült 1916 nyarán az olasz nehéztüzérség támadásakor.
Az egykori délkeleti bejáratot ma már teljesen átépítették, csak a lépcsősor felső kezdetétől eredeti. Már 1917-ben is itt jutottak le a tiszti tartózkodó részbe.
A kavernába a lépcsőkön lejutva szembesültünk, hogy milyen mélyen van a karsztban az egész kaverna rendszer. Ez a mélység jelentett biztos védelmet a bent tartózkodók számára a felszínen tomboló tüzérségi tűzben. S a harcok elmúltával a nagysága mellett ez óvta meg a teljes feltöltéstől is a kavernát…
Kostanjevica na Krasu egy jelentős háborús öröksége lapul itt a föld mélyén, amit a levéltári kutatások és a helyiek közreműködésével sikerült beazonosítanunk és bejárnunk, s jelen írás segítségével most az olvasóinkkal is megismertetnünk.